Rácáfolt kétkedőire a Facebook

Brutálisan jó adatokkal lepte meg a Facebook a piacokat: a legnagyobb közösségi portál a második negyedévben 1,81 milliárd dolláros bevételt ért el, ez nem kevesebb mint 53 százalékkal jobb eredmény az egy évvel korábbinál és bő kétszázmillióval több az elemzői várakozásoknál.

Még ennél is kellemesebb hír, hogy a részvényeseket jobban érdeklő nyereségadat hasonlóan impozáns, Mark Zuckerberg alapító-vezérigazgató irányítása mellett az egy évvel korábbi negyedév 157 millió dolláros veszteségét sikerült 333 milliós profittá varázsolni. Mindez némi gyógyírt jelenthet a részvényesek számára a Facebook-papírok tavaly májusi tőzsdei bevezetése után. Az akkor 38 dollárért megszerzett részvény – a szerdai New York-i tőzsdezárást követően közzétett gyorsjelentés nyomán tapasztalt 21 százalékos hirtelen erősödés ellenére – még most is csak 32 dollárt ér.

Igaz, a 17,5 dolláros szeptemberi mélyponthoz képest ez már maga a mennyország. A befektetők számára balul sikerült, viszont a cégnek és tulajdonosainak 16 milliárd dolláros friss tőkét hozó tőzsdei bemutatkozás után hamar temetni kezdték a legnagyobb közösségi oldalt működtető vállalatot. Sokan kételkedtek abban, hogy a hirdetési piac bevételére irányuló ambiciózus terjeszkedési tervek meghozzák-e gyümölcsüket. Nos, a friss gyorsjelentés csattanós választ adott erre, hiszen a fizetős szolgáltatásokból másfélszeresére nőtt bevétel önmagáért beszél.

Különösen figyelemreméltó, hogy a közösségi háló mennyire hatékonyan közvetíti a hirdetők üzeneteit a mobiltechnológia révén. Az okostelefonok és táblagépek képernyőjére küldött reklámok már a teljes árbevétel 41 százalékát adták a megelőző három hónap 30 százalékos aránya után, s a jövőben a ráta további javulására lehet számítani. Az EMarketer piackutató cég adatai szerint a Facebook a tavalyi 5,4 százalék után az év végére 13 százalékos részesedést ér el a mobil hirdetési piacon, de ezzel a második helyre feljogosító teljesítménnyel sem kerül látótávolságba a Google-hoz képest, amelynek nyomasztó fölényét 56 százalékos piacrészjellemzi.

A Facebook rácáfolt a kétkedőkre abban is, hogy egy év alatt 21 százalékkal, 1,15 milliárdosra tudta bővíteni az aktív, a portál szolgáltatásait legalább havi rendszerességgel igénybe vevő felhasználóinak a számát. Köztük nyolcszázmilliónál is többen már a „zsebükben hordják” a Facebookot, azaz mobil eszközökön csatlakoznak a portálhoz. Bár a felhasználói létszám növekedésének az idő előrehaladtával fizikai korlátai is lesznek, a két számjegyű gyarapodást egyelőre nem fenyegeti veszély.

A Facebook fejlődési pályán marad, ezt garantálják a nemrég bevezetett új szolgáltatásai, amelyek az év második felében fordulnak igazán termőre. A képmegosztó Instagram szolgáltatás immár videók feltöltésére is használható, emellett új keresőprogramot fejlesztettek, és új mobilplatformmal is jelentkeztek. Mindezek dacára máig nem sikerült elérni, hogy a Facebook felületein online töltött felhasználói időt ideális hatékonysággal aknázzák ki – természetesen hirdetőik szemszögéből nézve.

Igencsak megugrott az okostelefonok hirdetési piacáról befolyó bevétel
Igencsak megugrott az okostelefonok hirdetési piacáról befolyó bevétel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.