Indul az átalakítás

Közgyűlést tartott tegnap a takarékszövetkezetek többsége. A hitelintézetek tulajdonosainak egyetlen kérdésben kellett dönteniük: a múlt héten elfogadott törvény rendelkezéseinek megfelelően hozzájárulnak központi bankjuk, a Takarékbank tulajdonosi struktúrájának átalakításához, részvényeik átcseréléséhez, és ezzel lényegében alávetik magukat a szövetkezeti rendszer átszervezésének, állami irányítás alá vonásának, vagy sem.

Mivel utóbbi esetben lényegében kiírják magukat a rendszerből és lehúzhatják a rolót, így valójában nem is volt igazán kérdés, mit döntenek. (Azok a takarékok, melyek nem tegnap tartottak közgyűlést, ma, illetve péntekre hívták össze tulajdonosaikat.)

A takarékszövetkezeti szektor átalakítása rohamtempóban halad. Hétfőn megalakult az új integrációs szervezet, amelynek háromtagú igazgatóságába az állami Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Lontai Dánielt, Nagy Csabát és Urbán Zoltánt nevezte ki. (Urbán 2010 óta tagja az MFB igazgatóságának, Lontai és Nagy azonban csak három hete, június végén került be az MFB irányítótestületébe.) A vezetés sem húzza az időt: még aznap levelet küldtek minden takaréknak: ebben egyrészt utasításokat adnak a szövetkezeteknek (például a következő egy évre megtiltanak minden, a szokásos üzletmenetbe nem tartozó ügyletet), másrészt ismertetik a következő napok, hetek menetrendjét. Július 28-ig kötelezettségvállaló nyilatkozatot kell tenniük, hogy átveszik a Takarékbank új típusú részvényét, és ezzel együtt lemondanak korábbi tulajdonukról a bankban. Ezt augusztus 2-ig igazolniuk kell a pénzügyi felügyeletnek, és egyúttal kérniük működési engedélyük fenntartását. (Utóbbi nem megy az előbbi nélkül.) Augusztus végéig el kell fogadniuk új alapszabályukat az integrációs szervezet által meghatározott szöveggel, augusztus 27-én pedig részt kell venniük a Takarékbank közgyűlésén, melyen áldásukat adhatják a bank állami irányítás alá vonására – aki nemmel szavaz, elveszti működési engedélyét.

A takarékok helyzete szóba került az MFB tegnapi tájékoztatóján is. Baranyay László elnök-vezérigazgató kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szektor átalakítását koordináló kormánybiztos kinevezésével alapvetően változott az a stratégia, melyet addig az MFB vitt, amely mentén a szövetkezetekkel tárgyaltak. A bank feladata most az, hogy a kijelölt integrációs modell szerint a meghatározott határidők alapján megvalósítsa a rá bízott feladatokat.

Baranyay László MFB-vezér
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.