Kifelé ássák magukat

Úgy tűnik, tényleg elérte tavaly a gödör alját az építőipar, és hat év lejtmenete után trendfordulóhoz érve növekedhet az idén a termelés. A legfrissebb, májusi adatok szerint 11,2 százalékkal haladta meg az előző évit a kibocsátás, ami persze a gyatra előző évnek is köszönhető: alacsony volt a bázis.

Ugyanakkor a szektor évek óta nem látott két számjegyű növekedési ütemet produkált –más kérdés, hogy ezzel is csak a 2010-es szint 87,1 százalékát érte el, ráadásul nem is beszéltünk a válság előtti korszakról. Annak alig több mint a felét hozza csak össze az építőipar. Koji László, az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke az MTI-nek nyilatkozva mindenesetre arról beszélt: bizakodásra adhat okot, hogy az idén már az egymást követő harmadik hónapban mutat bővülést valamennyi alágazat szakmacsoportjának teljesítése.

Szerinte azonban ezt a növekedést a teljes szektor még nem érzékeli, különösen a magasépítés és épületépítés területén dolgozó nagyszámú mikro-, kis- és középvállalkozás nem. A KSH jelentése szerint ugyanis a növekedés az ipari létesítmények építéséből ered, amelyben ezek a vállalkozások nem vesznek részt, az ő rendelésállományuk kisebb a tavalyinál. A szektor hat éve folyamatos válságban, vagyis visszaesésben van, a kormányzati megrendelések nem igazán tudták pótolni az elmaradó magánberuházásokat. Az irodapiac halott, az ingatlanfejlesztők leálltak, a lakásberuházások stagnálnak – az út- és vasútépítések, a csatornaberuházások tartották lélegeztetőgépen az ágazatot.

Az már az év elején feltűnt, hogy ez az esztendő jobb lehet, hiszen a tavalyi újabb drasztikus visszaesések után növekedni kezdtek a számok: elértük a gödör alját 2012-ben, mondogatták sokan. A bizakodást táplálta, hogy a megrendelések állománya is szépen növekedett – egészen áprilisig.

Akkor azonban jött egy visszaesés, és az volt a kérdés: májusban tovább esik-e a megrendelések állománya, mutatva, hogy a korábban látott növekedés átmeneti lesz. Az ÉVOSZ arra számít, hogy a mostani lendület megmarad, és 2013-ban összességében mérsékelt növekedést mutat majd az építőipar teljesítménye. Koji László szerint a lendület akkor marad meg, ha az uniós forrásokat a támogatott projektekre a pályázók gyorsabban le tudják hívni, mivel ezeknek törvényszerűen van építési beruházási vonzatuk. Árokszállási Zoltán, az Erste elemzője szerint is mérsékelt emelkedés látszik a szektorban ebben az évben.

Megjegyezte: hosszabb távú előrejelzést készíteni a bizonytalan kilátások miatt mostanában nehéz, de ennek ellenére arra számítanak, hogy az idén az ágazat növekedése elérheti az 5-10 százalékot, és 2014-ben is lehet enyhe bővülésre számítani. A KSH legfrissebb számai e tekintetben is bizakodásra adnak okot, hiszen 10,4 százalékkal haladja meg az előző évit a szerződésállomány értéke, ráadásul az új megállapodások is gyarapították mindezt. Némi üröm az örömben, hogy ez is leginkább a kormányzati megrendeléseknek köszönhető, hiszen az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 9,0 százalékkal kisebb, míg az egyéb építményeké 19,8 százalékkal magasabb volt, mint 2012 májusában.

Vagyis: az ipart a jövőben is az út- és vasút-felújítási munkák tartják el. Májusban például az épületek építése az egy évvel korábbi jelentős visszaesést követően 10,3 százalékkal volt nagyobb a 2012. májusinál, amely ebben a hónapban is több ipari épület építésén végzett munkából adódott. Az egyéb építmények építése 12,0 százalékkal nőtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.