Középpontban az ingatlanpiac

Izgalmasnak alig mondható napokat várnak az elemzők, inkább az időjárás-jelentések böngészését ajánlva a befektetőknek. A CIB makrogazdasági kitekintése szerint júliusban egyébként indokolt is volna az uborkaszezoni hangulat, a piacokat inkább a külső hatások befolyásolhatják.

Erre példa az elmúlt hét, a júniusi inflációs adatok mellett több fontos hazai makrogazdasági adat jelent meg, ám mégis az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris politikájával kapcsolatos várakozások befolyásolták a tőzsdei árakat. A magyar statisztikai naptár érdekesebb adatának az építőipar május havi teljesítményét összefoglaló adat ígérkezik, amely ma jelenik meg. Dunai Gábor, az OTP Bank elemzője szerint az a kérdés, valóban fordulhat-e a trend, és a szektor kibocsátása tényleg szépen emelkedhet-e az idén. Miután az építőipari kibocsátás 2006 óta folyamatosan csökkent, ezért talán elértük a mélypontot. A legutóbbi hónapokban közel 10 százalékkal nőtt az építőipari termelés, az év első négy hónapjában – az előző év azonos időszakával összehasonlítva – 6,3 százalék volt a növekedés.

Az elemző szerint a rendelésállomány alakulása is biztató volt 2012 végén, 2013 elején: az ágazat összes rendelése elszakadt a válság kezdete óta tapasztalt minimum közeléből, és az inkább a magánszektor aktivitását tükröző épületek építése alágazat rendelésállománya is emelkedni kezdett. Csakhogy az utóbbi két hónapban újfent a kibocsátás visszaesését előrevetítő rendelésadatok érkeztek, így a májusi adattal kapcsolatban leginkább Dunai Gábor szerint az a kérdés, hogy ez a tendencia ismét a kedvező irányba tud-e fordulni. Az OTP-nél és a CIB-nél is úgy vélik, a tőzsdéket leginkább megmozgató adatok a héten a tengerentúlról érkeznek majd.

A CIB szerint a az euró övezet heti makronaptára a hazaihoz hasonlóan szegényes képet mutat: az euróövezeti inflációról szóló, kedden megjelenő végleges adat nem sok esélyt kínál a piaci hangulat felborzolására. Ezenkívül ugyanazon a napon közlik a német ZEW indexet, ami a gazdasági kilátások optimistább megítélését jelezheti (legalábbis ha teljesülnek az elemzők előzetes várakozásai). Az USA fogyasztói árindexén túlmenően elsősorban az ipar és az ingatlanpiac alakulásáról kaphatunk friss információkat. Mindkét esetben enyhe javulást lehet valószínűsíteni a piaci várakozások alapján – hangsúlyozzák a CIB-nél a tengerentúli adatok fontosságát.

Dunai Gábor, az OTP Bank elemzője hozzáteszi: az Egyesült Államokból szerdán érkező, a kiadott építési engedélyek és a megkezdett lakásépítések számáról szóló adatok különösen érdekesek lehetnek, hiszen ezek a leginkább előremutató indikátorok az USA ingatlanpiacán. A most megjelenő mutatók szinte egyenletes felívelésről tanúskodtak az elmúlt másfél év folyamán. Az idén tavasszal már kétszer annyi engedélyt adtak ki és lakásépítést kezdtek meg, mint a 2009-es mélyponton, ám még nem sikerült elérni a 2006-os csúcsot. Az OTP Bank elemzője szerint miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed politikája alakítása során a reálgazdaság tekintetében a havi munkapiaci indikátorok mellett talán a havi ingatlanpiaci fejleményekre figyel leginkább, ezért fontos kérdés, hogy mikor folytatja az említett két statisztika a megkezdett felfelé vezető utat.

Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője mindehhez azért hozzáteszi: az Egyesült Államok statisztikái mellett a héten a kínai adatok is megmozgathatják még a nemzetközi pénzpiacot. Ma jelenik meg ugyanis a második negyedéves növekedésről szóló statisztika, ami hozhat még meglepetést. A kínai vezetők nyilatkozata alapján alacsonyabb számokra lehet számítani – mondta Kondrát. A Reuters elemzői konszenzusában 7,5 százalékos GDP-bővülést várnak a második negyedévre az első negyedéves 7,7 százalék után. A múlt héten Lou Csi-vej pénzügyminiszter a kínai–amerikai kereskedelmi tárgyalásokon eközben arról beszélt, hogy az idén csak 7 százalékos növekedést várnak, ami 23 éve a legalacsonyabb az ázsiai országban. Lou szerint azonban a Kínában bevezetett strukturális reformok hosszú távon megtérülnek, akkor is, ha ennek ára a növekedési ütem mérséklődése. „Nem gondoljuk, hogy akár egy 6,5 százalékos növekedési ütem problémát jelentene” – mondta, de hozzátette: céljuk, hogy a 7 százalékot elérjék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.