Bébiételkartell-gyanú Kínában

Két napra rá, hogy vizsgálatot indítottak a kínai hatóságok a bébiételek piacán gyanított árkartell ügyében, máris eredményt tudtak felmutatni.

Nem arról van szó, hogy lebuktatták volna a részvevőket, hanem arról, hogy a piacot uraló két nagy multinacionális vállalat, a francia Danone és a svájci Nestlé a vizsgálat kimenetelét meg nem várva önként és jelentős mértékben csökkentette árait. A Nestlé – amely a Pfizer gyógyszergyártótól 11,9 milliárd dollárért vette meg tavaly annak bébiétel-üzletágát, a Wyethet – hat és húsz százalék közötti mértékben csökkenti termékei árát, a kedvezményes ár átlagosan 11 százalékkal lesz alacsonyabb.

A Wyeth azt is önként vállalta, hogy a piacra bevezetett új termékeinél egy évig garantáltan nem emel árat. Hasonló lépésről adott hírt közleményében a Danone bébiétel-divíziója, a Dumex, ám náluk még bőszen számolgatják, miből és mennyit lehet engedni. A gyermeknevelés költségeit árcsökkentéssel támogató Wyeth viszont már kikalkulálta, hogy lépésével 74 millió dollárt hagy a kisgyerekes családok pénztárcájában a következő 12 hónapban. Sőt a körülményekre való hivatkozással eltekint a még májusban betervezett négyszázalékos áremeléstől is, amit korábban az alapanyagok drágulásával indokolt.

A cég emellett azonnali hatállyal áttekinti a viszonteladói hálózatában alkalmazott árképzési gyakorlatot, hogy az mindenben megfeleljen a hatályos helyi törvényeknek. A piacon jelen lévők közül kivárásra rendezkedett be a holland Royal Friesland Campina bébiételgyártó cége, az Abbott Laboratories, az amerikai Mead Johnson Nutrition, valamint a hongkongi székhelyű Biostime. Amennyiben az összehangolt áremelést bebizonyítja a hatóság, akkor az érintettek éves bevételüknek egy és tíz százalék közötti részét fizethetik meg bírságként.

A People’s Daily napilapban nemrég megszellőztetett vizsgálat híre tehát gyors és pozitív reakciót váltott ki, de ettől még nem teszi ad acta az ügyet a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság, amely már világossá tette, hogy megfelelő bizonyítékokkal rendelkezik. Alapos a gyanújuk, hogy a multik nem véletlenül emelték áraikat 2008 óta bő harminc százalékkal, hanem kőkeményen kihasználták azt a fogyasztói bizalomvesztést, ami a melaminnal szennyezett kínai tejből készített bébiételekkel szemben alakult ki öt évvel ezelőtt, amikor is a mérgezett tápszertől hat gyermek vesztette életét – emlékeztet a Bloomberg.

Szakértők szerint a magyar rezsicsökkentéshez hasonló árleépítő folyamat előtt állunk, azzal a különbséggel, hogy Kínában a gyártók önként szállítják le áraikat. Guillaume Delmas, a Nomura elemzője úgy látja, hogy a kiprovokált árcsökkentés mértéke elérheti a húsz százalékot, ami már húsba vágó tételt jelent a kínai terjeszkedését tervező Nestlé számára is. A svájciak árbevételének ma még csupán 1,7 százaléka származik Kínából. Ahhoz, hogy az árcsökkentés után a profitabilitását megőrizhesse a Nestlé, negyedével kellene növelnie kínai eladásait – véli Delmas, hozzátéve, hogy ehhez negyedmillió új kis ügyfélre lesz szüksége. Olcsóbb, de még így is minőségi termékekkel ez nem kivitelezhetetlen vállalkozás.

Falhoz állították a Nestlét
Falhoz állították a Nestlét
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.