Ferihegyről szállna fel a Sólyom

Piros-fehér-zöld lesz a festése, Sólyom lesz a neve az új hazai légitársaságnak, amely hamarosan már jegyeket árulna, és jövőre a tengerentúlra is repülne – adta hírül a hét végén egy esetleges új légitársaság ambíciózus terveit a Magyar Nemzet. Az üzletemberek igényeihez igazodó Malév-utód felpezsdítheti az életet a ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol a fapadosok kiszorulhatnak az 1-es terminálra – írta a lap, a Sólyom Hungarian Airways Kft. változásbejelentése alapján.

A cég vezető tisztségviselője Vágó József, aki korábban a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légiközlekedési Igazgatóságának igazgatója volt, s lapunk információi szerint már több hónapja foglalkozik egy légitársaság tető alá hozásával. Lapunk megkeresésére nem kívánt a részletekbe menni, ugyanakkor a Magyar Nemzet információit nem cáfolta, sőt annyit hozzátett: a cég száz százalékban magyar tulajdonú. Lapunk információi szerint Vágó több szakembert is megkeresett már a hazai aviatikai szakmában, nekik azt mondta: közel-keleti befektetők állnak mögötte, s terve élvezi a kormányoldal hallgatólagos támogatását is.

A hazai aviatikai életben terjed olyan szóbeszéd is, amely szerint a fideszes gazdasági holdudvarban is felmerült a légitársaság alapításának terve, olyannyira, hogy a projektnek felelőse is volt Fonyó Károly személyében, akit Simicska Lajos üzlettársaként jegyez a hazai üzleti élet. Hiába kerestünk azonban, nem találtunk olyan tényt, amely ezt a szóbeszédet bármilyen módon alátámasztaná. A légitársaság-forgatókönyvekben felmerült még egy, a repülésben eddig ismeretlen név is egy új légitársaság lehetséges menedzsereként: Lucsik János közbeszerzésekben szakértő jogászé.

Az ő neve azonban feltűnik a Sólyom Airways céges hátterében is. A Magyar Nemzet repülőtéri informátorai szerint a Sólyom már augusztusban elindulhat európai és közel-keleti célállomásokra. A cég hatgépes flottával kezdi meg tevékenységét, de a tervek szerint 2017-ben már ötven gépe repül majd. A flotta értéke a lap szerint megközelíti a négymilliárd eurót. Az első évben 700 munkatársat vesznek fel, három év alatt a létszám elérheti a háromezret – közölték a lap forrásai. Már jövőre el kívánják érni a tavaly februárban összeomlott Malév utasforgalmát, azaz a hárommilliót, 2017-re pedig már nyolcmilliós szám áll a tervekben.

Az ambiciózus terveket egyelőre nem igazolják a cégadatok: a kft. már több mint tízéves múltra tekint vissza, korábban Avicraft néven futott, és légi járművekkel foglalkozott. Május óta viseli a jelenlegi nevét. Ekkor lépett be ugyanis a szintén Sólyom nevű Vagyonkezelő Holding a tulajdonosi státuszba. Ezt a céget három magánszemély birtokolja: Vágó Józsefen kívül Hurtyák Róbert, valamint Lucsik János. Utóbbi közbeszerzési és gazdasági tanácsadóként ismert az üzleti életben, a Lucsik és Társai Kft. vezetője, jogász. Nevéhez fűződik még a Well Kom Kft., amely a magyar–örmény gazdasági kapcsolatok fejlesztésén munkálkodik, s mint ilyen az Ararat örmény brandy kizárólagos magyar forgalmazója.

A Sólyom Holding ugyanabban az irodaházban működik, mint a Lucsik és Társa Kft., s érdekes egybeesés, hogy ebben az irodaházban működik a Resonator Kft. is. Az utóbbi cég Költő Magdolna érdekeltsége, aki a Malévban többségi tulajdonos volt közvetlenül a 2010-es állami tulajdonba vétel előtt. További érdekesség, hogy a Sólyom Air ways székhelye változatlanul a korábbi ceglédi cím, tevékenységi körébe pedig hajózási és taxiszolgáltatások is beletartoznak. A Sólyom nem a fapadosok versenytársa kíván lenni, hanem a prémiumkategóriában versenyez a Turkish Airlinesszal vagy épp az Emiratsszel – írta a Magyar Nemzet informátorára hivatkozva, aki azt is sejtette, hogy a vállalat a bádogváros helyett luxusvárókban kényezteti majd utasait. A lapunk által megkérdezett szakértők azonban ezt csak rossz viccnek gondolják.

– Sólyom néven légitársaságot indítani merész vállalkozás, hiszen a névnek nincs nemzetközi jelentése, a név pedig kimondhatatlan a külföldieknek – mondta egyikük. Egy másik szakértő szerint komoly szakmai befektető nem ad Sólyom nevet egy légitársaságnak sem magyarul, sem angolul, hiszen ez a név a katonai repülésre rímel, ráadásul már foglalt is. Igaz, ellenérvként azt is hozzátette, hogy az arab világban a sólyom vonzó jelkép lehet, még ha nem is a magyar trikolór közepén. A négymilliárd euró értékű flotta nagyon komoly, ebből listaáron 20-25 széles törzsű s a mintegy 50 keskeny törzsű repülő jöhet ki, ennyi gép leszállítása azonban évekbe telik a gyártóknak, amelyek bőségesen el vannak látva megrendelésekkel.

Az augusztusi indulás meglehetősen ambiciózus, hiszen a cégnek rengeteg regisztrációt és légijármű-üzemeltetési engedélyt kell megszereznie. A IATA-, az ICAO- és az NKH-eljárások állásáról nincsenek információink. Legutoljára június 11-én érdeklődtünk a magyar hatóságnál arról, kért-e s kapott-e olyan cég engedélyt, aki korábban nem rendelkezett AOC-val. Akkor a Nemzeti Közlekedési Hatóság azt válaszolta, 2013 februárja óta nem kért és nem kapott AOC-t olyan cég, amely korábban ne rendelkezett volna ilyennel. Később, pontosító kérdésünk után azt válaszolták, hogy kérelmezés történt, de a folyamatban lévő eljárásról nem adhatnak tájékoztatást. Lapunk azonban úgy tudja, hogy a szlovák Samair chartertársaság magyar leányvállalata folyamodott AOC-ért, amelyet a Malév repülőgép-karbantartó cégét korábban irányító Hajsó Viktor képvisel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.