Kezdődik a végső visszaszámlálás?

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű társaságnak minősítette a kormány a Pápai Hús 1913 Kft.-t és a Pápa-Ser Sertéstenyésztő és -hizlaló Kft.-t – derül ki a Magyar Közlöny (MK) szerdai számából.

Ez csak első hallásra jelent irigylésre méltó állapotot, éppen ellenkezője igaz: korábban hasonló státust „nyert el” a Malév és a Gyulai Húskombinát is, történetük azóta ismert: mindkét vállalat a múlté. A rendelet alapján a két társaság esetében a csődtörvény 65–67. paragrafusát kell alkalmazni – írja az MK. A jogszabály alapján a kormány azokat a gazdálkodó szervezeteket minősítheti stratégiailag kiemelt jelentőségűnek, amelyek adósságainak rendezéséhez, hitelezőikkel való megegyezéséhez, reorganizációjához nemzetgazdasági érdek vagy kiemelt közérdek fűződik.

Ezenfelül azokat is, amelyeknél kiemelt gazdaságpolitikai érdek, hogy a jogutód nélküli megszüntetés gyorsabb, átláthatóbb legyen, és egységesített eljárás szerint történjék. A stratégiailag kiemelt jelentőségűvé nyilvánítással a felszámolás küszöbére kerülő vállalatok működőképessége az általános gazdasági szabályoktól eltérően, különleges jogszabályi keretek között tartható fenn. Az a vállalat, amely idáig eljut, bizony gondok sokaságával küzd. Erről tanúskodik a Pápai Hús tavalyi mérlege is. A cég tavalyi árbevétele 16,7 milliárd forintra csökkent a megelőző évi 17,6 milliárdról, míg a veszteség 185 millió forintról 1,28 milliárd forintra hízott.

A vállalatban korábban meghatározó tulajdonnal rendelkező Dedeko Kft. és Nyugat-Agro Kft.-vel egyébként március elejére jutottak olyan stádiumba a megbeszélések, hogy jóváhagyták a város ajánlatát, amelynek következtében Pápa több mint 88 százalékos tulajdonosa lett a vállalatnak, a fennmaradó rész a Pápai Vízés Csatornamű Zrt.-nél maradt. Tavaly decemberben Áldozó Tamás polgármester a Népszabadságnak úgy nyilatkozott, hogy az önkormányzat 50–75 százalék közötti tulajdonrészt akar a cégben. Ennek mértékét attól tette függővé, hogy a tulajdonosok mekkora mértékben kívánnak a tervezett tőkeemelésben részt venni.

Hozzátette: Pápa város megjelenésére azért van szükség, mert így tudják hatékonyan garantálni a társaság által foglalkoztatott mintegy 1100 alkalmazott munkahelyét. Mint többször beszámoltunk róla, a tőkeemeléshez szükséges forrást – költségvetési sorokon – a város számára a kormány biztosította. Pápa egyébként így 1,5milliárd forinthoz jutott hozzá, míg rajtuk kívül Gyula és Kaposvár is kapott hasonló pénzeket. Előbbi önkormányzat 1,8 milliárd, míg utóbbi 3,5 milliárd forintot kapott. A polgármester az MTI-t korábban úgy tájékoztatta, hogy a cégben az önkormányzat április 22-én szerzett tulajdonrészt, azóta a mintegy négyszáz beszállítóval szemben fennálló tartozás rendezésére kétmilliárd forintot fordítottak, és a velük szemben fennálló kötelezettségeiket folyamatosan csökkentik.

De az igyekezetek ellenére egyre nehezebb helyzetben van a társaság. A fejleményekkel kapcsolatban Kapuvári József, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke elmondta: ha a kiemelt státusz azt jelenti, hogy egy felszámolás alatt is működtetni kell a céget, akkor ez valóban védelmet nyújt a Pápai Hús számára. Ehhez azonban nyilván forrásokat is kell biztosítani a felszámoló számára. Amennyiben viszont ugyanaz lesz a helyzet, mint Gyulán, ahol a működést nem sikerült fenntartani, akkor nem sok jelentősége van ennek a státusznak. (A hasonló példák alapján: a kiemelt státusz a cég működőképességét nem biztosítja, sőt...)

A szakember hozzátette: az ágazatban az elmúlt egy évben semmit nem javult a gazdasági környezet. Nem történt meg az áfa csökkentése, így a szabályosan működő cégek versenyhátránya hatalmas a szürke- vagy feketegazdasággal szemben. A kereskedelmi láncokkal szemben sem javult a húsipari cégek pozíciója, s a hitelezési helyzet sem lett kedvezőbb. Vagyis, bár a korábbi állami segítség ideig-óráig elegendő, ám a problémák idővel újra felszínre jönnek majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.