Szervezik a sztrájkot?

Sztrájkkal fenyegetnek egyelőre ismeretlen fuvarosok az elektronikus útdíjak bevezetése miatt. „Tisztelt Fuvarozo! SZTRAJK! Vasarnap éjfélkor megindulunk Budapestre. Neked csak annyi a dolgod, hogy a héten nem vesztek obut és ha több kamionod van, küldj egyet. Jelentkezni a 20/5xxxx81-es lehet, kizarolag smsben. Ezt az sms-t küldd tovabb 5 kollégadnak.

Ezen a szamon érdeklodhetsz kérdojellel smsben, hogy hanyan vagyunk.” –ezt az üzenetet terjesztik egymás között néhány napja az elektronikus útdíjrendszer mai bekapcsolását ellenző közúti fuvarozók. Vasárnap délelőtt a megadott telefonszámra elküldött kérdőjelre lapunk kollégájának a 163-as szám érkezett válaszul. Pontosabbat viszont nem lehet tudni, a későbbi SMS-ekre ugyanis már nem a létszám, hanem a „Gyere te is”, illetve a „Hivj” üzenet érkezett válaszul.

A kormánnyal az útdíjak bevezetéséről tárgyaló fuvarozói szakmai szervezetek elhatárolták magukat a kezdeményezéstől. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), a NiT Hungary és a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (Fuvosz) nem vesz részt a sztrájk szervezésében. Képviselőik szerint vagy egy önszerveződő, szakadár csoport akciójáról lehet szó, vagy provokációval próbálnak zavart kelteni az elektronikus útdíjak bevezetése idején. Ennek ellenére a szakmai szervezeteknél úgy tudják: a mintegy 60-80 kamionnal felálló csoport ma reggel valóban demonstrálni szándékozik a 4-es főúton.

A hírek szerint Békésmegyéből útnak indított, majd Pest és Borsod megyén is végigszáguldó SMS-es kezdeményezés komolyságából sokat levon az, hogy az akció szervezőit senki sem ismeri. Így senkit nem lehet megkérdezni a sztrájk céljairól és lebonyolításáról, ezért arra sincs válasz, hogy mikor és pontosan hová indulnának a részt vevő kamionok. Eközben a kormány szombati ülésén nem változtattak az útdíjrendszer bevezetésének menetrendjén: a HU-GO ma éles üzembe kapcsol, a kamionoknak hajnalban már a megtett kilométerek alapján kell fizetniük. Még akkor is, ha hiányosságból van bőven. A HU-GO beindításán dolgozó i-Cell is próbálja felszámolni rendszere hibáit. A társaság arról értesítette a vele leszerződött közúti fuvarozók egy részét, hogy a forgalomba hozott műholdas fedélzeti berendezések hibásak lehetnek. A puding próbája az evés, így ezekben az órákban derül ki, hogy a HU-GO megérett-e már a szolgálatba állításra, vagy az ÁAK-nak élnie kell azzal a lehetőségével, amely szerint felfüggesztheti az eseti útdíjak beszedését. És alighanem az is csak ma derül ki, hogy a kamionosok végül csendben beletörődnek-e az útdíjrendszer bekapcsolásába, vagy tiltakozásaikkal megbénítják a közlekedést és az üzletek áruellátását.

A haladás útjába áll az e-útdíj?
A haladás útjába áll az e-útdíj?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.