Célkeresztben a deficitcél

Az államháztartási szektor első negyedéves mérlegét szerdán teszi közzé a KSH. Bár az adatok egy negyedéves csúszással érkeznek, azokból pontosabb betekintést nyerhetünk a költségvetési gazdálkodás folyamataiba, mint a havonta megjelenő pénzforgalmi adatokból – húzza alá Kondora Szilárd, az OTP Bank elemzési központjának munkatársa.

Szerdán kiderül, hogy tartós lehet-e a hazai kiskereskedelemben áprilisban mért 3,4 százalékos, éves szintű forgalombővülés, ami elsősorban a kiugróan magas, 6,5 százalékkal megnőtt üzemanyag-vásárlásoknak volt köszönhető, vagy egyszerű áprilisi tréfáról van szó. Utóbbi feltételezést látszik alátámasztani, hogy az élelmiszereken kívüli termékkörben áprilisban is a már évek óta megszokott pangás jeleit mutatta a statisztika.

Csütörtökön tartja kamatdöntő ülését az Európai Központi Bank (EKB) és a Bank of England (BoE) kormányzótanácsa. A BoE élén hétfőtől új elnök áll, a kanadai Mark Carney. Korábbi nyilatkozatai és szakmai beállítottsága miatt több elemző egy esetleges újabb lazítási kör elindítását, valamint a monetáris rendszer reformját várja tőle. A gazdasági mutatók alapján egyelőre nem várható azonnali beavatkozás. Az EKB-tól sem várhatunk komolyabb lépéseket. Az európai konjunktúramutatók valamelyest kedvezőbbek, az infláció esése is megállni látszik, így nincs szükség azonnali beavatkozásra.

Pénteken jelenik meg a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak számának májusi alakulása az USA-ban, ami talán a legfontosabb makrogazdasági adatközlés az amerikai gazdaság vonatkozásában. A QE3 gazdaságélénkítő program közelgő lezárása körüli bizonytalanság miatt a szokottnál is nagyobb figyelem irányulhat az adatra, ahogy a munkanélküliségi ráta alakulására is. Dunai Gábor OTP-elemző szerint azonban a pénteken érkező adatok nem változtatják majd meg érezhetően sem a befektetők, sem a Fed világképét.

A hazai ipari termelés alakulásáról pénteken tájékoztat a KSH. Az áprilisi 5,3 százalékos száguldásra hivatkozva Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője úgy véli, egy erősödő trend szemtanúi vagyunk. Szerinte 3-3,5 százalék körül növekedhet az idén az ipar kibocsátása a tavalyi 1,7 százalékos visszaesés után.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.