Óvatosabbá válik a jegybank

Kedden ismét kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa. Az elmúlt hónapok viszonylagos békéje után azonban most nagyobb, a jegybanki döntést közvetlenül is befolyásolni képes változások történtek a nemzetközi porondon. Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke ugyanis múlt szerdán jelezte: megfelelő körülmények esetén csökkentenék a havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási programjukat.

 

A piacok számoltak ugyan ezzel a forgatókönyvvel, de az olyan bizonytalanságok, mint a csökkentés időpontja és mértéke, a kivonulás menetrendje újfent erősítették a globális kockázatkerülést – fejtette ki az OTP Bank Elemzési Központjának munkatársa, Szaniszló Bálint. A feltörekvő piacok (köztük Magyarország) megítélése érezhetően romlott – teszik hozzá az előzőkhöz a CIB Bank részéről –, és ez a hazai befektetési eszközök teljesítményére is rányomta a bélyegét. A forint euróval szembeni árfolyama pénteken kis időre ismét átlépte a 300-as szintet, az állampapír-piaci hozamok pedig a monetáris tanács májusi ülésének időpontjához viszonyítva 50-100 bázisponttal emelkedtek, miközben az országkockázatot számszerűsítő CDS-felár is háromszázról 360-ra szökött.

Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője szerint ugyanakkor ezek a negatív tényezők még nem olyan súlyúak, hogy rávegyék az MNB-t arra, tartson szünetet a tavaly augusztusban megkezdett kamatcsökkentési ciklusban. Néhány hónapja ennél gyengébb árfolyamszint mellett is tovább faragták az alapkamatot, az állampapírpiacon pedig az emelkedő hozamok ellenére egyelőre nem mutatkoznak olyan feszültségek, amelyek a biztonságos finanszírozást veszélyeztetnék. Éppen ezért egyöntetűen azon a véleményen vannak előrejelzésükben az elemzők, hogy a jegybank 25 bázisponttal 4,25 százalékra csökkenti az alapkamatot.

Abban ugyancsak egyetértettek, hogy a nemzetközi piacokon a kockázatkerülés erősödése óvatosabb monetáris politikát tehet szükségessé. Szaniszló Bálint szerint amennyiben a jegybank az elmúlt hónapok kommunikációjának megfelelően valóban óvatosabbá kíván válni, annak lehetnek következményei. A döntést követő közleményben az eddig megszokott további kamatcsökkentést előrevetítő részt ugyanis kicserélhetik egy a kamatcsökkentési ciklus közeli végét jelző szakaszra. A döntés napján, kedden publikálják az új inflációs jelentés fő számait is, valószínűleg nem lesz változás abban, hogy az árnövekedés üteme az előrejelzési horizont végéig a cél alatt maradhat. Mindezek alapján az elemző úgy véli, hogy az alapkamat négy százalékon érheti el a jelenlegi enyhítési periódusban az alsó szintet.

Az OTP Bank szakembere rámutatott: a befektetők kiárazták a négy százalék utáni kamatcsökkentéseket, azaz a piacon sem hiszik, hogy ennél számottevően lejjebb vinné a kamatot a monetáris tanács. A péntekre is kiemelten figyelnek a szakemberek, aznap teszi közzé a jegybank a 2013. első negyedévi fizetési mérleg statisztikáját. Az eddig elérhető adatok alapján az első három hónapban nem következett be érdemi változás a külső egyensúlyt meghatározó trendekben. A költségvetési politika szigorú, a magánszektor fogyasztási és beruházási aktivitása egyértelműen visszafogottnak mondható. A piac várakozásai szerint 200 millió euró körüli többlet várható a fizetési mérlegben.

Ám nem ezt érdemes figyelni elsősorban, hanem a bruttó, a nettó és az egy éven belül lejáró adósság dinamikáját – mondják az OTP Bank Elemzési Központjának munkatársai. Az előzőnél kisebb jelentőséggel bír, de érdemes az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szokásos kétheti kötvényaukciójára is figyelni, amelyet csütörtökön tartanak. Ha a kockázati étvágy nem csökken – s ez igaz a következő napokra is –, akkor a meghirdetett mennyiség eladása valószínűleg nem okoz gondot, a hozamszintek alakulása azonban tükrözheti a feltörekvő piacok romló megítélését – jegyezték meg a CIB-nél.

A nemzetközi piacon a legnagyobb figyelem az IFO bizalmi index hétfőn ismertetendő júniusi értékét övezi majd. Ez a német vállalatvezetők helyzetértékelését tükrözi, szemben a ZEW indexszel, amely az elemzők véleményét foglalja össze. Az IFO inkább a gazdaság fundamentális folyamatairól ad információt. A mutató az idén emelkedett, a várakozások szerint júniusban a májusi 105,7 ponttal egyező értékre „futhat ki”, ami javulásra utalna. A mutató két fő komponense, az aktuális helyzet és a jövőbeni várakozások megítélése egyaránt javult valamelyest 2012 ősze óta, kérdés, hogy ez a tendencia fennmarad-e.

Minta érték nélkül. Tárló az MNB látogatóközpontjában
Minta érték nélkül. Tárló az MNB látogatóközpontjában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.