Reklámpiacon erősíti állásait a Facebook

Mérföldkőhöz ért a Facebook: a világ legnagyobb közösségi portálján az aktív hirdetők száma globálisan elérte az egymilliót, ami a jövő alakulása szempontjából döntő fontosságú, hiszen a társaság üzleti stratégiáját egyértelműen a reklámbevételekre alapozza.

Az aktívak közé azokat a vállalkozásokat sorolják, amelyek az utóbbi négy hétben fizetős hirdetést adtak fel a Facebook felületén. A hirdetők zöme a kis- és középvállalkozói (kkv-) szektorba tartozik. A portálon eddig 16 millió vállalkozás élt az ingyenes regisztráció lehetőségével, vagyis potenciális hirdetőből nincs hiány. Arra vonatkozóan nincs adat, hogy a Facebook menynyi reklámbevételt vonzott a kkv-szektorból, de csak az Egyesült Államokban 32 milliárd dolláros piacról van szó az e-Marketer piackutató tavalyi adatai szerint. Ami biztos: a Facebook bevételének 85 százaléka reklámokból folyik be. A cég kiváló alanya lehetne a nálunk bevezetni tervezett reklámadónak, hiszen az első negyedévben 1,46 milliárd dollárt kasszírozott a hirdetésekből, 43 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ehhez fogható felfutást 2011 záró negyedéve óta nem tapasztaltak. A növekedésben nagy szerepet játszott, hogy megkönnyítették, felhasználóbarátabbá tették a hirdetésfelvételi rendszert.

Dan Levy, a Facebook kkv-kkel foglalkozó igazgatója szerint egy evolúciós folyamat részeseinek tekinthetők a kisvállalkozások, amelyek először egyszerű felhasználóként jelennek meg a közösségi portálon, majd oldaltulajdonosokká válnak, s onnan már csak egy lépés, hogy hirdetőként is aktivizálják magukat. Hozzátette: a Facebook nem tervezi, hogy a kkv-s oldalak fenntartását fizetőssé tegye.

A költségeket illusztrálandó a Reuters egy lószőrbizsu-készítőt szólaltatott meg, aki napi 25 dollárból több mint ötmillió potenciális vásárlót tud megszólítani az érdeklődési körüknek megfelelő termékeivel, igaz, ennek a töredékéből is fel lehet kelteni a vásárlói érdeklődést.

Minden második amerikai kisvállalkozás reklámozza termékeit, szolgáltatásait ingyenesen a Facebookon keresztül, míg a sokkal hatékonyabb, igaz, fizetős hirdetési módszert, azaz a megcélzott vásárlói körhöz való közvetlen eljutást választók aránya – a BIA Kelsey piackutató felmérése alapján – jelenleg 16 százalékos. Vagyis bőven van még tere a fejlődésnek.

Az előrelépés technikai feltételeit szolgálta Mark Zuckerberg Facebook-alapító keddi szöuli látogatása, amelynek során találkozott a világ legnagyobb okostelefon-gyártójának számító Samsung vezetőivel. A lehetséges együttműködés kereteiről a felek nem árultak el részleteket, de iparági hírek szerint megtalálták a közös nevezőt: a Samsung gyárthatja a Zuckerbergék új okostelefonját, amely egy a Facebook használatára optimalizált alkalmazás révén gyakorlatilag bárhonnan gombnyomásra, illetve pár érintéssel elérhetővé teszi a közösségi oldal szolgáltatásait. A Facebook First mobiltelefonja áprilisban debütált, de a tajvani HTC által gyártott készülék hamar megbukott, s ezt a fiaskót illene gyorsan feledtetni az amúgy is ideges befektetőkkel, akik felettébb elégedetlenek a Facebook-részvények tavaly májusi tőzsdei bevezetése óta elszenvedett 37 százalékos leértékelődés miatt, és innovatív, egyben piaci sikereket hozó megoldásokat várnak Mark Zuckerbergtől.

 

Mark Zuckerberg a leszerepelt Facebook First okostelefon áprilisi bemutatóján
Mark Zuckerberg a leszerepelt Facebook First okostelefon áprilisi bemutatóján
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.