Haragos Pista színre lép

Az Erős Pista nevű fűszernél is ütősebbet kíván a magyar, ezért már tesztelik is a rokont, az ugyancsak nyers paprikából készült Haragos Pistát, amely nem egyszerű receptváltás szüleménye, hiszen az újult erőhöz előbb új fűszerpaprikát kellett nemesíteni.

A nagyjából százmillió forintos költségigényű fejlesztés első fázisa nemrég befejeződött, s így lehetővé vált, hogy az Erős Pista néven ismert fűszerkrém négyszer erősebb változatával piacra lépjen az Univer Product Zrt. – tudtuk meg Palotás Gábor stratégiai és fejlesztési igazgatótól.

A magyar fűszerpaprikát néhány évtizede még 22 ezer hektáron termesztettek, mára 1300 hektárra zsugorodott a termőterület. A kecskemétieket a mennyiség mellett a minőség kérdése is válaszút elé állította: vagy megmaradnak az 1970-es években előállított kiváló, de azóta alig fejlesztett hazai fajtaválasztéknál, vagy külhoni fajtákat importálnak. Az Univernél a fejlesztés mellett döntöttek, s ehhez uniós pályázati támogatást is szereztek. Végül természetes úton, több növénygeneráción át elvégzett szelekcióval növelték a hazai fűszerpaprika-fajták csípősségtartalmát és betegség-ellenállóságát. A hároméves munka eredményeként sikerült egy régi szegedi fajtát megerősíteni és a nagyüzemi elvárásoknak megfelelővé tenni, ami az ellenálló képesség és a termésmennyiség növelését illeti. A gazdaságos termelés is elsődleges tényező, az egy hektárra eső költség ugyanis hárommillió forint, s ekkora összeg mellett már a fajtával nem szabad tévedni.

A Haragos Pista alapanyagának kifejlesztésében kulcsszerep jutott Csilléry Gábor és Szarka János nemesítőknek, akik a Tímár Zoltán vezette kalocsai Fűszerpaprika Kutató-Fejlesztő Nonprofit Közhasznú Kft.-vel együttműködve egy Bs2 nevű rezisztenciagént hívtak segítségül, hogy a paprika és paradicsom varas foltosságát előidéző Xanthomonas vesicatoria baktérium ellen rezisztenssé tegyék a fajtákat. Közben sikerült a csípősséget okozó kapszaicintartalmat és a termés mennyiségét is növelni. A munka itt nem áll meg: hazai és vad paprikafajták keresztezésével most olyan hibrideket akarnak létrehozni, amellyel stabilizálni lehet ezeket a tulajdonságokat. Addig is, közbülső eredményként itt van a Haragos Pista. Avramucz Attila, az Univer vállalati kapcsolatokért felelős vezetője szerint az extra erős ízt a régi fűszerek adagjainak egyszerű emelésével nem lehet elérni, csak új fejlesztésű, csípősebb termékkel. Egyelőre néhány ezer üveggel tesztelik a piacot, de ősztől már beindulhat a sorozatgyártás is, hiszen addigra már ipari mennyiségű alapanyagot képesek adni az új ültetvények.

3 MILLIÓ

A NEMESPAPRIKA hektáronkénti termelési költsége magas, hárommillió forint körül alakul, ezért a megbízhatóan bő termést hozó hibrid fajtákat részesítik előnyben a Univernél.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.