Se teszt, se regisztráció

Megcsúszott a célegyenesben az elektronikus útdíjszedés előkészítése: a 3,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsik az ígéretek szerint mától regisztrálhattak volna a július 1-jén éles üzembe kapcsoló rendszerbe, de az illetékesek az utolsó pillanatban úgy döntöttek, a technikai problémák miatt jobb, ha a lajstromba vétellel megvárják a hétfőt.

Tizenegy nappal a 6513 kilométer közutat lefedő hálózat szolgálatba állítása előtt a közreműködők többsége nem tudja, mi és hogyan működik majd. A találgatások viszont egymást érik, és a híresztelések szerint az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. új rendszerében valójában fizetni sem kell, a kamionosok júliusban akár a pénztár kikerülésével is válthatnak egy útra szóló szakaszjegyet. A rendszerfejlesztők szerint mindez badarság, a fuvarozók képviselői viszont azt javasolják, a kormány legalább addig halassza el a díjszedés megindítását, amíg a kipróbálatlan hálózatot letesztelik.

A szakmai szervezetek igazán nem kérnek sokat, csupán azt szeretnék, ha a kormány tartaná magát saját határozatához, és megkövetelné, hogy az elektronikus útdíjrendszer 25 naposra szabott tesztelését elvégezzék. Sajátos ellentmondás, hogy kezdeményezésükből csak akkor lehet valami, ha a döntéshozók a februári kormányhatározat egy másik pontját rúgják fel: lemondanak a költségvetést a várakozások szerint az idén 75 milliárd, jövőre 150 milliárd forint bevételhez juttató díjszedő és ellenőrző infrastruktúra július 1-jei bekapcsolásáról. Június 5-én ugyanis a határozatban szereplő tesztelés csak részlegesen kezdődött meg, és a négyhetes próbaüzem még várat magára.

A kormány dolga, hogy eldöntse, másfél hét múlva felvállalja-e a kipróbálatlan útdíjrendszer éles üzembe kapcsolásának kockázatát, és reménykedik, nem lesz nagyobb baj. Vagy halaszt egy hónapot, és a biztonság oltárán beáldozza harminc nap 12,5 milliárd forintra becsült, kizárólag elméleti számításokra alapozva várt útdíjbevételét. A józan választást mindenesetre megkönnyítheti, hogy a „fellegek között” álló miniszteri székekből is észre lehet venni: a rendszerépítők távolról sincsenek készen mindennel.

Ha más nem is, a megfelelő információk látszólag még mindig hiányoznak. Az ÁAK viszonteladójaként dolgozó olajtársaságoknál például arról beszélnek: az üzemanyagtöltő állomások pénztárrendszerét nem igazították hozzá az elektronikus útdíjrendszerhez. Vagyis a pénztárak nincsenek felkészítve az új díjtétel számlázására. És mert a hírek szerint a kamionosok már azzal megszerzik az úthasználati jogosultságot, hogy a benzinkutak shopjaiban elhelyezett kioszkokon összeállítják útvonalukat, illetve kinyomtatják viszonylati jegyüket, a fifikás fuvarosok akár fizetés nélkül is útnak indulhatnak, a lebukástól egyelőre nem kell tartaniuk.

A díjszedő rendszer fejlesztői szerint viszont az olajosoknak csak részben van igazuk. Azt jól tudják, hogy a szakaszjegy megváltásakor, azaz kinyomtatásakor a közúti fuvarozó járművének adatai bekerülnek az elektronikus útdíjrendszer adatbázisába. Az úthasználatra azonban a shopokban elhelyezett kioszkokon, vagy akár a díjrendszer internetes felületén előre megváltott jeggyel rendelkezők csak akkor kapják meg a jogosultságot, ha fizettek a pénztárnál. Ennek megtörténtét pedig a viszonteladók egyébként már felkészített pénztárgépei jelzik az ÁAK-nak. Azaz, a híresztelésekkel ellentétben, a teherautók vezetőit, illetve üzemben tartóit igenis megbüntetik, ha a szakaszjegy kinyomtatása után fizetés nélkül elhajtanak.

Mindez akkor van így, ha az eseti úthasználók kiszolgálására június végéig felálló értékesítőpontok valóban jelzik, hogy a kamionos fizetett. Arra még gondolni is rossz, mi történik akkor, ha a viszonylati jegy megvásárlásáról, kifizetéséről az útdíjrendszer központi adatbázisába valamiért nem jut el az információ. A gondolatkísérlet kedvéért erről csak annyit: ilyenkor a megállított kamionos hiába bizonygatja a rendőrnek, hogy fizetett, megbüntethetik, és kezdődhet a pereskedés. Más kérdés, hogy a találgatások szerint a bliccelőknek egy ideig még nem kell komolyan tartaniuk a lebukástól.

Részben, mert az ellenőrző rendszer nem épült ki teljesen, az utolsó kamerák októberben kerülnek a helyükre. A külföldi kamionosok pedig a bennfentesek szerint azért reszkírozhatják meg a fizetés nélküli úthasználatot, mert az ÁAK visszalépett egy a rendszámadatbázisa fejlesztését szolgáló közbeszerzésből. Az ajánlatok szerint nyolcvanmillió forintért végrehajtható munka elmaradása a gyakorlatban állítólag azzal jár, hogy az új útdíjrendszerben, ahogy eddig, úgy július 1. után is naponta egyszer frissülnek az adatok. Azaz a központi számítógép mindennap, mondjuk éjfél után dönti el, ki használta szabályosan és ki díjfizetés nélkül a magyar utakat. Addigra viszont a külföldi kamionosok már az országhatáron túl járhatnak. Az állami sztrádatársaságnak pedig az adóhatóság bevonásával sem marad sok reménye a be nem fizetett útdíj és a hozzá tartozó bírság behajtására.

Az országos díjszedő és ellenőrző rendszer 2,5 hónap alatti életre hívását vállaló fejlesztők viszont látszólag nem aggódnak. Szerintük az utak mentén telepített, július 1-jén már működő 12 ellenőrző berendezés és az ÁAK 45 új, kamerás autója elegendő lesz a bliccelők kiszűréséhez. Noha kétségtelen, hogy az ellenőrzés csak október 15-re válik teljessé, amikor a már kiválasztott hetven helyszínen befejeződik a kamerák telepítése. Tévedésnek tartják ugyanakkor, hogy az új díjszedő rendszer nem lesz elég fürge, és lemarad a külföldi kamionok mögött.

Mert hát az ígéretek szerint július 1-jén a HU-GO névre keresztelt hazai fejlesztésű hálózat valós idejű, tehát minden percben aktuális adatokból dolgozik majd. A kamerák által leolvasott rendszámok azonnal eljutnak az ÁAK szerveréhez, ahol másodperceken belül kiderül, ha egy tehergépkocsi díjfizetés nélkül közlekedik a magyar utakon. A tilosban járó kamion pontos helyzetéről, haladási irányáról a központ a tervek szerint azonnal tájékoztatja a rendőrség ötven elfogó autója közül a legközelebb lévőt, és a sompolygó gépkocsivezető néhány perc múlva már láthatja is a visszapillantó tükörben a villogó kék fényt. Aki ezt mégis megússza, az országhatáron állítólag biztosan nem csúszik át. A tehergépkocsik által használt határállomásokon ugyanis a rendőri ellenőrzés folyamatos lesz.

Így legyen. Mindenesetre a rendszerépítők ígérik: csütörtök reggel a HU-GO internetes oldala elérhető lesz. És működni fog az útvonaltervező, illetve a hivatalos útdíjkalkulátor is. Ezzel együtt a labda a kormány térfelén pattog, még el lehet dönteni: ha belerúgnak, öngól és füttykoncert, vagy jó pont lesz belőle.

 

12,5 Milliárd

AZ E-ÚTDÍJBEVÉTEL havi összegét előzetesen 12,5 milliárd forintra tervezték, de sokak szerint a jelen készültségi fokon álló rendszer ezt júliusban nem tudja hozni.

 

Az útdíjterminálok már megvannak, de a rendszer beüzemelése még bőven ad munkát a szerelőknek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.