A céges telefonadó áthárítható

A telefonadó céges előfizetések után fizetendő összege számításaink szerint mintegy hatmilliárd forint pluszbevételt jelent a büdzsének öt hónap alatt, jövőre pedig megközelítheti a tizenötmilliárd forintot. Ennél azonban sokkal nagyobb károkat okozhat.

Információink szerint a csomagról a kormányon belül nem volt belső egyeztetés: a távközlésért elvileg felelős minisztérium legfelsőbb vezetése sem tudott a Varga-minisztérium terveiről. Ami azért kínos, mert a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban elvileg egy az idén lebonyolítandó frekvenciaértékesítést készülnek levezényelni, s ennek sikerét jelentősen befolyásolja egy mostani lépés. A bevételi tervek ebből az árverésből a szakértők szerint a 15–35 milliárdos sávban mozoghatnak.

Eddig percenként két forint, maximum 2500 forintot kellett fizetniük a szolgáltatóknak a céges előfizetők után, ez emelkedik most három forintra vagy maximum ötezer forintra. Az idei terv telefonadóból 44 milliárd forint, s bár konkrét adat nincs arról, hogy jelenleg hogyan aránylik egymáshoz a céges és a magán-előfizetők után befizetett adó, de szakértőink szerint kicsit kevesebb, mint az adó egyharmada jött be eddig a céges előfizetők után.

Ez s az adó mértéke is hatalmas összeg, ha azt nézzük, hogy a vállalati piacon a percdíjak 8–13 forint között vannak. A helyzetet bonyolítja, hogy távközlési berkekben nyílt titok: sok nagyvállalati flottán a mobilcégek vagy buknak, vagy pedig alig könyvelnek el nyereséget.

– Az ilyen mértékű adó jelentősen megboríthatja a mobilcégeknél a vállalati szegmenst, miközben a vezetékes szerződések jelentősége egyre csökken. Ha a mobilárak hosszú távon drágulnak majd az adó miatt, sokan térhetnek vissza a vezetékes telefonra (amelynek az árába jobban bekalkulálható az adó), ami pedig a versenyképességet befolyásolja negatívan – véli egy lapunk által megkérdezett piaci szakértő.

– Ez a teher a korlátlan beszélgetést kínáló csomagokat gyilkolja meg, azokat a szolgáltatók a vállalati körben ki fogják vezetni – mondja egy másik szakértőnk, aki szerint még az is elképzelhető, hogy sok vállalkozás emiatt maga fogja választani a lakossági tarifákat, amelyekben még lesznek korlátlan csomagok. Egyébként a kis- és mikrovállalkozások esetében az lenne a logikus érdeke a szolgáltatóknak, hogy vegyék rá az ügyfeleket: inkább lakossági előfizetőként üzemeltessék telefonjaikat, hiszen úgy kevesebb adót kell fizetni. Erre még ösztönözhetik is az ügyfeleiket, igaz, ez esetben a telefonszámlát a cégek nem tudják elszámolni költségként. Fontos, hogy az elektronikus hírközlési törvény módosítása értelmében a szolgáltatók nem emelhetnek árat az adó miatt, tehát ez jelen esetben szűkíti a játékteret. Igaz, a nagyvállalati előfizetések nagy része határozott időtartamú szerződés, melynek keretében a szolgáltató kedvezményt ad, s melynek lejártával azokat újra szokták tárgyalni. Ez pedig azt jelenti, hogy a nagyobb vállalatok esetében az áremelés kivitelezhető, az pedig be fog épülni más termékek és szolgáltatások árába.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.