Ötvenmilliárdos korrekció

Lesz helye az uniós túlzottdeficit-eljárás miatt elrendelt zárolásoknak és a reklámadóból remélt bevételeknek: több tízmilliárd forinttal emelkedhetnek meg a költségvetés idei kiadásai egy brüsszeli döntés nyomán.

Az Európai Bizottságnál jelenleg is folyik annak a meghatározása, hogy mekkora legyen a „korrekciós intézkedés”mértéke, amit a magyaroknak kell majd meglépni három uniós támogatási program, a közlekedési, a környezet és energia, valamint a társadalmi esetében. Mint megírtuk: Brüsszel szerint Magyarország diszkriminatív gyakorlatot alkalmazott, amikor az unió által támogatott beruházások mérnöki munkáinak közbeszerzésénél megkövetelte, hogy a hazai mérnöki kamaránál regisztráltak (vagyis itthoni testület által elismert szaktudással rendelkezők) induljanak a pályázaton. A gyakorlatot érintő tavaly őszi vizsgálat óta a bizottság visszatartja a Magyarországnak járó kifizetéseket: 300 millió eurót nem kapott meg a költségvetés (ám a pályázóknak ezt a pénzt már kifizette).

Most az a kérdés, mennyit kell beáldozni azért, hogy ezt a pénzt átutalják. Az Európai Bizottság sajtószolgálatának közlése szerint a következő hetekben tájékoztatják a magyar hatóságokat a bizottság végleges álláspontjáról. Brüsszeli források ugyanakkor azt valószínűsítik, hogy a végösszeg „jóval 100 milliárd forint alatt” lesz. Hazai számítások szerint a korrekció mértéke 40-50 milliárd forint lehet majd. A pénz újra felhasználható más programokban, vagyis nem veszítünk uniós támogatást. Probléma viszont, hogy a felhasználásra csak az év végéig van lehetőség (akkor jár le a hétéves költségvetési keret), tehát szorít az idő.

A másik gond, hogy a már kifizetett támogatások után ennyivel kevesebb pénzt kap meg Brüsszeltől a kormány – vagyis a korrekcióval kisebb lehet majd a költségvetési bevétel. Ez az államháztartási hiányt növelő tétel: önmagában a GDP 0,2 százalékával emeli meg a deficitet. A döntés után tehát még nagyobb szükség lehet azokra a kiigazító lépésekre, amelyeket a hivatalos magyar álláspont szerint csakis azért hozott meg a magyar kormány, hogy Brüsszelt meggyőzze: a hiány a nemzeti össztermék három százaléka alatt marad az idén. A magyar fél információink szerint kifogásolja, hogy a bizottságnak miért tart ilyen sokáig megnevezni a „korrekciós intézkedés”, azaz a büntetés mértékét. Azzal érvelnek, hogy az uniós jog szerint a támogatások felfüggesztése után hat hónapon belül javaslatot kell tenni erre, a bizottság viszont már novemberben felfüggesztette a pénzeket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.