Kamera helyett számítógép - így startol az e-útdíj

Formálódik az elektronikus útdíjrendszer: két héttel a 6513 kilométer közutat lefedő hálózat bekapcsolása előtt legalábbis már telepítik a díjszedő és ellenőrző berendezéseket.

Lapunk úgy tudja, a rendőrség átvette a bliccelő kamionok elfogásához felszerelt autóit, és az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. ellenőrző járművein is dolgoznak már. A 3,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsiknak a megtett kilométerek alapján számlázó rendszer július elsejétől működik majd, de az utolsó kamerák csak október 15-e előtt kerülnek a helyükre.

Kiszállításra váró útdíj-automaták a rendszert kialakító i-Cell K. telephelyén
Kiszállításra váró útdíj-automaták a rendszert kialakító i-Cell K. telephelyén

A HU-GO névre keresztelt útdíjrendszer kiépítésében mostanáig a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak (NFM) is volt egy komoly tartozása. Az ÁAK az elmúlt két hétben azért nem szerződhetett a műholdas járműkövetéssel foglalkozó társaságokkal, mert hiányzott a szakminisztérium egy rendelete. Nem mellékesen pont arról nem volt papír, hogy a flottaszolgáltatók milyen díjért adják majd át a kamionok helyzetadatait az állami sztrádatársaságnak. Ami azért kínos, mert a „bevallási közreműködők” nélkül a magyar útdíjrendszer béna óriás, a tehergépkocsik csak előre megváltott viszonylati jeggyel használhatnák a díjas utakat. Mindezt akkor, amikor a hírek szerint a több mint harminc, hazai és külföldi céggel a megbeszélések lényegében már lezárultak. A járműkövetésre szakosodott társaságok pedig hirdetik új szolgáltatásaikat a közúti fuvarozóknak.

A Magyar Közlönyben szerdán végül megjelent a rendelet: e szerint a bevallási közreműködők az útdíj 1,8 százalékáért szolgáltatnak adatot a teherautókról. Az ennél komplexebb szolgáltatást nyújtó, például az útdíjat is beszedő és az ÁAK-nak továbbító útdíjszolgáltatók öt százalékot tehetnek zsebre, míg a nem elektronikus elszámolással, hanem az alkalmanként megváltott viszonylati jeggyel közlekedő fuvarozókat kiszolgáló viszonteladók 2-2,5 százalékot kapnak attól függően, hogy saját, vagy az ÁAK rendszerét használják.

Csütörtökön mindenesetre a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. nemzetbiztonsági felügyelet alatt lezajlott tenderén nyertes i-Cell Kft. megkezdte a viszonylati jegyek megvásárlását szolgáló automaták telepítését az országhatárok közelében lévő ÁAK-viszonteladók shopjaiban. Az elsősorban üzemanyagtöltő állomásokra kerülő kétszáz kioszk június 27-ig haszontalan berendezési tárgy lesz, bekapcsolásukra csak a rendszerindítás előtti utolsó napokban kerülhet sor. További száz gépet a rendszerépítőknek július 15-ig kell felszerelniük, de az ígéretek szerint ennek a munkának a felével is végezhetnek július 1-jéig.

A speciális automatákról egyelőre annyit lehet tudni: a gépkocsivezetők, miután begépelték járművük rendszámát, felségjelét, környezetvédelmi osztályát, tengelyszámát, legnagyobb megengedett össztömegét, magasságát, illetve azt, hogy honnan hová mennének és a kamionstop idején mentesülnek-e a közlekedési korlátozás alól, egyetlen útvonaljavaslatot kapnak. Ha ezt elfogadják, a gép által nyomtatott, az itinert is tartalmazó vonalkódos cetlivel fizethetnek az ÁAK, valamint viszonteladói pénztáránál, és már indulhatnak is.

A kamionokat az autópályákon az ÁAK kamerái figyelik majd. Az utazók az első 12 ellenőrző hely tartókonzoljainak építési munkálatait már láthatják az országhatárok közelében. További hetven kamerát október 15-ig üzemelnek be. És, hogy a bliccelők dolgát addig is megnehezítsék, az ÁAK 45 új kamerás autót is az utakra küld majd. A hírek szerint az autók már meg is érkeztek, és a NISZ tenderén az i-Cell partnereként részt vevő ARH Informatikai Zrt. megkezdte a fedélzeti berendezéseik felszerelését is.

A főutakon a tehergépkocsik úthasználatát a rendőrség ellenőrzi majd. Az új feladathoz a hatóság már megkapta ötven autóját is. A rendőrautókat azonban nem kamerával, hanem az ÁAK rendszeréhez kapcsolódó számítógépekkel szerelték fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.