Elégetett állami százmilliók

635 millióba került az adófizetőknek az el sem indult állami mobilszolgáltató.

Sokba került az adófizetőknek a negyedik, állami mobilszolgáltató, amely végül el sem indult, mert a bíróság – eljárási szabálytalanságok miatt – megsemmisítette a frekvenciahasználati jogának alapját képező hírközlési hatósági (NMHH) határozatokat.

Az MPVI Zrt. első, nem teljes üzleti évét, a tavalyi évet 653 millió forint veszteséggel zárta. A cégbíróságra leadott éves beszámolójából és mérlegéből kiderül, amit a cég eddigi működése során sokáig nem kommunikált: 2012 végén 39 fő dolgozott az állami társaságban, nekik összesen 365 millió forintot fizettek ki bő fél év alatt, amely adókkal és járulékokkal együtt 506 millió forinttal terhelte meg az eredetileg 500 millió forint tőkével alapított cég kasszáját. Tiszteletdíjat ugyanakkor sem az igazgatóság, sem a felügyelőbizottság tagjai nem kaptak – szögezi le a jelentés.

A mobilszolgáltató ugyan nem indult el, mégis volt értékesítésből származó bevétele: pontosan 13 ezer forint, melyet a munkavállalóknak kiszámlázott mobiltelefon-használat után könyvelt el, illetve emellett volt 270 ezer forint egyéb bevétel is.

Az MPVI vagyoni értékű jogként 11,2 milliárd forintot tart nyilván a mérlegében, amely egyrészt maga az elnyert – majd a mérlegfordulónapot követően bírósági ítélet miatt elvesztett – frekvenciahasználati jog értéke, a Magyar Posta, az MVM Magyar Villamos Művek és a Magyar Fejlesztési Bank által alapított cég ennyit fizettetett a frekvencia-árverésen. (Emlékezetes, hogy ez az árverés licit nélküli volt, az állami vállalat kikiáltási áron vitte el a frekvenciákat, mert a másik két indulót, a Digit és a vietnami Viettelt formai okokra hivatkozva még a licit előtt kizárta az eljárásból az NMHH.)

A tízmilliárd forint fölötti rész azon jogoknak az értéke, amelyeket apportként vittek be a tulajdonosok, ilyen például, hogy a cég használhatja a Magyar Posta autóinak reklámfelületeit, a hivatalok területét értékesítési helyként vagy épp a posta épületeit antennák elhelyezése céljából.

A cég gazdálkodását ellenőrző könyvvizsgáló, a KPMG e vagyoni értékű jogok kapcsán figyelemfelhívó bekezdéssel élt a jelentésében, melyben hangsúlyozza: e jogok csak akkor használhatók, ha a társaság tulajdonosai hozzájárulnak ahhoz, hogy az elinduljon egy új frekvenciapályázaton. A tízmilliárdon nyilvántartott frekvenciahasználati jogosultságokról a könyvvizsgáló nem tett említést, ami azt jelenti, hogy azt rendben találta, hiszen az üzleti év végén még csak első fokon vesztette el a jogokat az állami cég, akkor még hátravolt a másodfok és a felülvizsgálati eljárás. (Igaz, az előző figyelemfelhívó bekezdést viszont már a jogerős döntés tudatában tette.) Az MPVI 2012-ben 147 millió forintot ruházott be, húszmilliós értékben tart nyilván műszaki berendezéseket és járműveket, 40 millió forint értékben pedig ingatlant és kapcsolt vagyoni értékű jogokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.