Özönlenek a britek Budapestre

Megkavarta a húsvét a turizmusstatisztikát: idén a húsvéthétfő április elsejére esett, ezért a vendégéjszakák számának mérséklődését regisztrálta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a negyedik hónapban. A húsvéti hosszú hétvége ugyanis így elsősorban a márciusi adatokat javította, s valóban, abban a hónapban jelentős emelkedést mutatott ki a KSH. A január–áprilisi adatok valamivel jobb – és megbízhatóbb – képet mutatnak: az első négy hónapban összesen valamivel több mint kétmillió vendég 4,8 millió éjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken. A vendégek száma 3,9, a vendégéjszakáké 2,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Vagyis: többen „turistáskodtak”, de kevesebb időt töltöttek el a szálláshelyeken. A hazai turistákra ez utóbbi megállapítás különösen igaz. A kereskedelmi szálláshelyek belföldi vendégeinek száma január és április között 999 ezer volt a KSH jelentése szerint. Ez 1,1 százalékkal több, mint tavaly az első négy hónapban – ugyanakkor a belföldi vendégéjszakák száma ugyanilyen összevetésben 2,4 százalékkal csökkent.

A külföldi turisták esetében viszont nincs jelentősebb visszaesés az eltöltött időt tekintve: a vendégek számának 6,8 százalékos bővülésével párhuzamosan látszik a vendégéjszakák számának gyarapodása (6,1 százalék). A növekedésben leginkább a fapados turizmus érhető tetten: Budapesten 11,4 százalékkal nőtt a külföldi vendégéjszakák száma, míg – a Balatont leszámítva – mindenütt másutt visszaesett, a Dél-Alföldön, a Dél-Dunántúlon vagy a Közép-Dunántúlon mintegy ötödével. Az ok a hagyományos vendégek elmaradása: a legnagyobb küldő piacról, Németországból 6,1 százalékkal kevesebb vendég érkezett, bár így is a német turisták voltak a legtöbben (több mint 400 ezren az első négy hónapban). Visszaesett azonban a román és az osztrák vendégéjszakák száma is – valamivel több mint négy százalékkal.

A fapadosokon Budapestre érkezők pótolták azonban ezt a kiesést: a svéd turisták 65 ezren, az Egyesült Királyságból ideutazók 184 ezer éjszakát töltöttek el hazai szálláshelyeken, ami 30, illetve 35 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb bővülést az izraeliek esetében regisztrálta a statisztika, a mintegy 40 ezer vendégéjszaka 50 százalékkal haladja meg az előző évi teljesítményt. A kimutatatás szerint az új vendégek leginkább közösségi szálláshelyeken laknak – ezek forgalma összességében 11 százalékkal nőtt, míg a hoteleké csak 3,2 százalékkal. A közösségi szállásokon a külföldi vendégéjszakák száma 150 százalékkal nőtt.

Ám mindezek ellenére az iparágnak sikerült növelnie a bevételeit: majdnem 72 milliárd forint az összbevétel, ami 6,2 százalékkal haladja meg az előző évit (vagyis inflációval korrigálva, reálértéken számolva is növekedést takar). A KSH összesítése szerint a szálláshely-szolgáltatást nyújtó – több, különböző ágazatban működő – vállalkozások a szálláshelyeken áprilisban közvetlenül 28,5 ezer főt foglalkoztattak, ami 3,2 százalékkal több, mint 2012 azonos időszakában. 2013. április 30-án a hazánkban működő kereskedelmi szálláshelyek száma 2381 volt, ezen belül 923 szálloda mintegy 55 ezer szobával, 888 panzió majdnem tízezer szobával működött. Az egyéb szálláshelyek (üdülőház, kemping és közösségi szálláshelyek) száma 570 volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.