Még marad a könnyítés

A vártnál több, 175 ezer munkahely keletkezett az Egyesült Államokban májusban, de ez kevésnek látszik ahhoz, hogy a jegybank visszavegyen a pénzteremtési program lendületéből. A Wall Street ezt örömmel nyugtázta, s a Dow index érdemi emelkedéssel nyitott pénteken, miután a munkaügyi minisztérium közzétette jelentését.

A pénteki foglalkoztatási adat arra utal, hogy az amerikai jegybanknak (Fed) folytatnia kell a havi 85 milliárd dolláros értékpapír-vásárlási programját, mert a munkaerőpiacon a helyzet csak nagyon fokozatosan javul. Ráadásul a költségvetési kiadáscsökkentések életbelépése után a kormányzati állásteremtés is visszaesett. A magánszektor elég jól teljesít, de nyilván nem eléggé. Mint Vincent Reinhart, a Fed volt közgazdásza, a Morgan Stanley elemzője kifejtette: négy hónapon keresztül átlagosan legalább havi kétszázezer állásnak kellene létrejönnie ahhoz, hogy a Fed lassítsa a pénzteremtés ütemét.

Az első negyedévben ugyan átlagosan havonta több mint kétszázezer munkahely teremtődött, de áprilisban csak 149 ezer, májusban pedig 175 ezer. Igaz, utóbbi meghaladta az elemzők 163 ezres várakozását. A munkanélküliségi ráta a több álláskereső miatt 7,6 százalékra emelkedett 7,5 százalékról. Az amerikai gazdaság 2,4 százalékkal bővült éves szinten az első negyedévben, de a másodikban a fiskális megszorítás miatt 1,6 százalékra lassulhat az ütem. A Bloomberg friss felmérése szerint a piacon azt várják, hogy a Fed nyílt piaci bizottságának októberi ülésén 65 milliárdra mérséklik a havi értékpapír-vásárlásokat.

Kongresszusi meghallgatásán Ben Bernanke elnök is sejteni engedte, hogy a jegybankárok döntéshozó testületében megkezdődött a vita a mennyiségi könnyítés néven elhíresült program fokozatos kivezetéséről, de ehhez a munkaerőpiacon érdemi javulásnak kellene végbemennie. Önmagában ez a nyilatkozat elbizonytalanította a befektetőket, akik a pénzbőség nyomán a magas hozamot kergették világszerte, s felhajtották az eszközárakat, erősítették az árfolyamokat a feltörekvő országokban, ahol a monetáris politikát lazításra késztették az export ütemének fenntartása végett.

Ám ezzel egy időben kedvező vagyoni hatást is kiváltottak például az Egyesült államokban a részvényárfolyamok emelkedése révén, ami viszont a háztartások költekezési kedvét is növeli. A friss adatok viszont arra utaltak, hogy a feldogozóipari tevékenység és a háztartások fogyasztása is csökkent az Egyesült Államokban, s hosszú hónapok emelkedési trendje tört meg ezzel.

Ez a fejlemény is eltaszította a befektetőket a dollártól, amely azért vált népszerűvé, mert sokan a hozamok megugrására spekuláltak arra az esetre, ha a Fed tényleg kurtítja a likviditási programot. Az amerikai jegybankban megindult vita alapvető változást hozott magával. A most következő átmeneti időszakban nagy kilengések várhatók. A napokban például lelket öntött a piacokba Dennis Lockhart, az atlantai Fed-tagbank elnöke, aki szerint továbbra is számítani lehet a jegybanki élénkítésre. Erre utalt a tagbanki elnökök közül James Bullard és Eric Rosengren. Viszont az ellenkezőjére Esther George és Richard Fisher, alaposan elbizonytalanítva a piacokat.

A bika hátat fordít

Kifarol a bika a feltörekvő piacokról – tartós lehet az árfolyamcsökkenés ezen országok devizáinál, tőzsdéinél, miután az amerikai jegybank megkezdte a vitát a likviditás szűkítéséről. Ennek következtében azok a befektetők, akik a pénzbőségben a mind nagyobb hasznot keresték szerte a világban, most sokkal óvatosabban viselkednek, nagyobb figyelmet fordítanak a fundamentumokra. A legnagyobb vesztese ennek a hátraarcnak a dél-afrikai rand, de veszített a török líra, az indiai rúpia, a mexikói peso, a thaiföldi baht és a brazil real is. Térségünkben gyengült a zloty, erősödött viszont a cseh korona. A forint a március–májusi három hónapos időszakban húsz feltörekvő országbeli deviza között a legjobban teljesített, de május vége óta elerőtlenedik az euróval szemben. Az euró forintárfolyama a 300 feletti szintről 287 körüli értéket vett fel, aztán 298-ra ugrott fel, most kicsit ez alatt folyik a kereskedés. A jegybanki üzenetek, a gazdasági adatok nagy kilengéseket okozhatnak az árfolyamokban a következő hónapokban.

„Gitárgyári” munkás Stevensville-ben
„Gitárgyári” munkás Stevensville-ben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.