Vadásznak a bankrablókra

Elkészült a Montana Tudásmenedzsment Kft. az MKB Bank közreműködésével fejlesztett hő- és videokamera-alapú viselkedés- és eseményelemző biztonsági rendszere – jelentették be a napokban a társaságok. A Digi-Sec névre keresztelt csomag a kamerák által közvetített képek együttesét elemzi, és abban az esetben, ha szükségesnek találja, akkor a megfelelő riasztásokat megteszi.

Éppen utóbbiban áll a Montana rendszerének újdonsága egy hagyományos kamerás biztonsági rendszerhez képest. Azok ugyanis alapvetően passzívak, s a biztonsági személyzet számára csupán egy időben a térfigyelő kamerák képét közvetítik, s azokból a személyzetnek kell kiválasztani azokat az eseményeket, amelyek problémát jelenthetnek.

Az előre „tanított” és az eseményelemző modulok segítségével a DigiSec viszont a problémás fejleményeket jelzi a biztonsági megfigyelők számára, mindezt az összes, a hálózatba épített kamerára együttesen el tudja végezni. Ennek eredményeképpen egyetlen monitorra képes azokat a eseményeket közvetíteni, amelyeket gyanúsnak ítél. A rendszer öntanulás révén képes elsajátítani azt is, hogy egy adott időszakban a megfigyelt térben melyik helyen és tipikusan meddig szoktak tartózkodni az emberek, vagy esetleg a parkolóban az autók, és ha ettől eltérő magatartásformát észlel, akkor szintén riaszt – mondta Preklet István, a Montana ügyvezetője.

A DigiSec alkalmas arcfelismerő rendszer integrálására is, ám jelenleg nincs olyan „rosszfiú”-adatbázis, amelyet be lehetne építeni. Jakab Péter, az MKB Bank biztonságért felelős ügyvezető igazgatója megjegyezte: a jogszabályi háttér sem adott ehhez. A bankok például csupán 60 napig őrizhetik meg a felvételeket, így még ha jó minőségű képek készülnének is egyes elkövetőkről, azokat sem lehetne tárolni.

Az MKB kapcsolódását a projekthez azzal magyarázta Jakab Péter, hogy amikor mintegy három éve elindult a fejlesztés, akkor igen aktuális volt a bankfiókok biztonsága. Évente ugyanis 30-40 között volt a banki egységek ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények száma –mondta. (Ez a mutató mára 20-30-ra csökkent, ami nemzetközi összehasonlításban egyébként jónak mondható.) Bár az MKB ezekben szerencsére nem volt érintett, ám mégis fontos volt számukra, hogy egy ilyen intelligens rendszer fejlesztéséhez kapcsolódjanak.

Hozzátette: most, miután elkészült a rendszer, komolyan elgondolkoznak azon, hogy az összes bankfiókba telepítsék a DigiSecet. Az egy fiókra vonatkozó költségeket pontosan nem lehet meghatározni – magyarázta –, mert nagyon eltérőek a feltételek, ilyen például a világítás ereje, ezzel együtt megítélése szerint 2-3 millió forint lehet egy-egy fiók esetében a bekerülési költség. Ehhez kapcsolódóan Vadász Pál, a Montana másik ügyvezetője megjegyezte: az mindenképpen újdonság, hogy nem kell a meglévő kamerarendszereket lecserélni.

A Népszabadság kérdésére Preklet István kifejtette: a hazai mellett természetesen az exportpiacon is szeretnének megjelenni, ám csak a belföldi kiépítések után. Nagy előnye a hálózatuknak, hogy nem kizárólag bankok igényeit tudják kielégíteni. Ennek köszönhetően több olyan céggel is tárgyalást folytatnak már, akik nagy forgalmú területeket szeretnének megfigyelni. Az érdeklődők között meghatározó kereskedelmi láncok és gyógyszeripari vállalatok is vannak, ám konkrét neveket nem árult el, mert mint mondta: a megbeszélések még nincsenek olyan szakaszban, hogy konkrét cégeket lehetne említeni.

Segítenek megelőzni a támadásokat?
Segítenek megelőzni a támadásokat? FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.