A részlettel lehet késni?

A mobilcégek nem korlátozhatják ügyfeleik kimenő hívásait abban az esetben, ha azok csak a készülék részleteinek fizetésével vannak késedelemben, de számlatartozásuk nincs – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amely a T-Mobile eljárása miatt indított vizsgálatot.

A cég egy előfizetője a szerződés megkötésekor új készüléket is vásárolt, melynek árát részletekben kellett törlesztenie. Később számlatartozása keletkezett, illetve a készülék esedékes részletének befizetésével is megkésett. A szolgáltató felszólítására a számlatartozását befizette, de az elmaradt készülékrészletet nem, mivel arról a felszólítás nem értesítette. Ezt követően a Magyar Telekom arra hivatkozva korlátozta előfizetője kimenő hívásait, hogy bár a mobilszolgáltatásra vonatkozóan nem volt tartozása, de a készülékrészlettel késedelembe esett.

Az NMHH megvizsgálta a kérdést, és határozatban tiltotta meg a Magyar Telekomnak, hogy előfizetői kimenő hívásait korlátozza, ha az ügyfél a telefonszámlával nem, csak a kedvezményesen vásárolt készülék árával tartozik. A hatályos törvényi szabályozás szerint a szolgáltatók a nem fizető vagy késve fizető ügyfeleiknél a szolgáltatást korlátozhatják mindaddig, amíg azok a lejárt tartozást meg nem fizették. Fontos azonban, hogy a tartozásnak a szolgáltatás nyújtásából kell származnia, és a korlátozás csak akkor alkalmazható, ha a tartozást az erről szóló felszólításban is megjelölt, legalább harmincnapos határidő alatt sem fizették meg – írja az NMHH közleménye, ám a lapunk által megkérdezett távközlési jogászok között volt olyan, aki ezzel az állásponttal nem értett egyet.

Például azért, mert az EU-s jog nem a telefonszámla késedelmét említi, hanem nem fizetést, s nem fejti ki részletesen, hogy minek a nem fizetését. Az NMHH határozatában rámutatott, hogy az előfizetői szerződésmegkötésekor kedvezménnyel vagy részletfizetésre vásárolt mobiltelefon valójában nem része a szolgáltatásnak, ezért ha annak részleteivel marad el az ügyfél, de telefonszámláját rendben kifizeti, akkor a kimenő hívásai nem korlátozhatók. Igaz, a helyzetet egyébként bonyolítja, hogy a részletre vásárolt készülékek jelentős része még a részletekkel együtt számolva is tartalmaz készülék-ártámogatást, amellyel a szolgáltató olcsóbban adja a készüléket a teljes árnál, annak érdekében, hogy az előfizető igénybe vegye a szolgáltatást.

A készülék árával adós előfizetővel szemben a szolgáltató ugyanakkor nem eszköztelen: amint a hatóság határozatában rögzítette, a szolgáltató ilyenkor bírósághoz fordulhat a behajtás érdekében – hívja fel a figyelmet a hatóság, ám arról nem tesz említést: az ilyen esetekben a bírósági eljárások igen magas költsége az előfizetőt terheli, a szabályozás tehát meglehetősen kontraproduktív: ha nem fizeti ki, akár egy kettőnégyezer forintos részletből is lehet több tízezer forintos költsége az előfizetőnek.

A szolgáltatók jelenlegi gyakorlata más és más az ügyben, de a teljesen ki nem fizetett készüléket a szolgáltató a gyári szám alapján korlátozhatja, úgy, mint a lopások esetében. Ez a módszer persze a dörzsölt, rossz szándékú előfizetőknek nem akadály, ugyanakkor az átlag-előfizető készülékét képes működésképtelenné tenni. A szolgáltató az ilyen tartozást éppúgy eladhatja követeléskezelő cégnek, valamint állíthat ki fizetési meghagyást is. De ez esetben is a késedelmesen fizető ügyfélé a pluszköltség. Az NMHH szerint a döntés újabb fontos lépés az előfizetői jogok védelmében, mivel a továbbiakban minden szolgáltatónak eszerint kell eljárnia. Kérdés, hogy ez felbátorít ja-e azokat, akik eleve visszaélésre játszanak az új készülékek vásárlásakor.

S egyelőre azt sem tudni, hogy mindez csökkenti-e a szolgáltatóknál megtalálható kamatmentes részletfizetéses konstrukciók számát – ugyanis ha a híváskorlátozás nem használható eszköz, akkor a részletre adott készülékkel sokkal nagyobb a mobilcég kockázata, s ezt be is kell áraznia. – Ha megnő a visszaélések száma, akkor ezek a konstrukciók rosszabbak lehetnek, esetleg vissza is szorulhatnak – figyelmeztetnek a szakértők. Mindenesetre azok a szolgáltatók, akik eddig így jártak el, módosítják a szerződést és a gyakorlatot is – tudtuk meg piaci forrásból.

Hitelre árult telefonok egy T-Mobile üzletben
Hitelre árult telefonok egy T-Mobile üzletben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.