Hankook: új fejlesztés Rácalmáson

Csaknem kilencvenmilliárd forintos, 313 millió eurós beruházással elindítja magyarországi fejlesztésének harmadik ütemét a Hankook Tire – jelentette be szerdán Suh Seung Hwa, a Hankook globális vezérigazgatója Orbán Viktorral az Országházban aláírt partnerségi megállapodás aláírásakor. A dél-koreai abroncsgyártó óriás döntését az abroncsai iránti egyre dinamikusabban növekvő kereslettel magyarázta. Az új gyártóüzem közvetlenül 950 új munkahelyet teremt, és tovább növeli a Hankook rácalmási gyárának termelési volumenét, amely így eléri majd az évi 17 millió abroncsot.

(A gyártás az elmúlt években is jelentősen emelkedett, hiszen 2010-ben még „csupán” 6 millió, míg tavaly már 12 millió autógumi készült.) A fejlesztés révén a cég magyarországi beruházásainak összértéke meghaladja a 880 millió eurót. A tervek szerint az építkezés már jövő hónapban kezdődik, míg a termelés 2014 közepén indulna meg, s 2015-re érné el teljes kapacitását, amely után a cég magyarországi alkalmazottainak száma 3300-ra nő.

Az üzem naponta 34 ezer, többségében ultra nagy teljesítményű és első gyári szerelésű abroncsot gyárt német és dél-koreai autógyártóknak, valamint az európai piacra. A Hankook Tire Magyarországra érkezése nem volt könnyű menet. A cég sokáig a szlovák kormánnyal egyeztetett a beruházásról, de mivel a Dzurinda-kabinet nem hagyta jóvá azokat a feltételeket, amelyekről a szlovák tárcavezetővel korábban megegyeztek, a magyar kormány pedig jól lobbizott, Magyarország mellett döntöttek. (Igaz, arra nem volt válasz, hogy ezért mit ígért a kormány.) 2007 nyarán aztán átadták az üzemet, ahol 750-en dolgoztak. Az akkori 131 milliárd forint értékű beruházáshoz egyedi kormánydöntés alapján 15,8 milliárd forint fejlesztési támogatást adtak. Ennek döntő súlyát a gyártástechnikai fejlesztéshez lehívható juttatások adták. Mintegy ötszázmillió forint köthető közvetlenül a munkahelyteremtéshez és a képzéshez. Később a már működő üzemfejlesztési adókedvezményt vehetett igénybe: 10 év alatt legfeljebb 10 milliárd forint erejéig.

Orbán Viktor és Suh Seung Hwa, a Hankook vezérigazgatója. Pörög az üzlet
Orbán Viktor és Suh Seung Hwa, a Hankook vezérigazgatója. Pörög az üzlet
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.