Cukorka Brüsszelnek, tőrdöfés a kereskedelmi televízióknak

Félmunkát végzett a Nemzetgazdasági Minisztérium, amely az Orbán Viktor által beígért adóemelések helyett csupán a reklámadó bevezetéséről szóló háromoldalas törvénytervezetet készítette el a túlzottdeficit-eljárás lezárása érdekében beharangozott intézkedéscsomagból.

Az Orbán Viktor és Varga Mihály egyeztetéséről tudósító Rogán Antal frakcióvezető szerint ennyi most éppen elég volt, további lépéseket a brüsszeli fejleményektől tesz függővé a kabinet, amely szerdai ülésén már zöld utat is adhat a reklámadó bevezetésének. Az elképzelés szerint a reklámadót a hirdetést megjelentető médiumnak kell megfizetnie a reklám közzétételéből származó bevétele után. Nem kell adót fizetni a politikai és a társadalmi célú hirdetések után, minden mást azonban megadóztatna a kormány, így a televíziós vásárlásokat és a médiaszolgáltatások, illetve a műsorszámok támogatását, a szponzorációt is.

Rogánék a Jóban, rosszban című szappanopera vendégszereplőiként. Most a TV2 tiltakozhat
Rogánék a Jóban, rosszban című szappanopera vendégszereplőiként. Most a TV2 tiltakozhat

A reklámadó sávos rendszerű lesz: évi egymilliárd forint bevételig nem kell adót fizetni, 1–5 milliárd forint között egy százalék, 5–10 milliárd forintnál már tíz százalék, a tízmilliárd forint feletti hirdetési bevételre pedig húszszázalékos adót vetne ki a kabinet. A progresszív rendszer miatt az elvonás elsősorban a nagy kereskedelmi televíziókat, így az RTL-t és a TV2-t érintheti érzékenyen. A reklámközlőknek idén július 20-ig kell megállapítaniuk és bevallaniuk a reklámadót, melyet két egyenlő részletben, augusztus 20-ig, illetve november 20-ig kell befizetniük.

A Fidesz-frakció rögtön jelezte, hogy egyetért a kormányzati törekvéssel. Rogán Antal helyesnek nevezte, hogy az uniós terhek csökkentése érdekében a milliárdos reklámbevételű cégektől hozzájárulást kérjenek, majd évi tízmilliárd forintra taksálta az új adóból származó bevételeket. A reklámadóból származó bevételt annak kései bejelentése miatt nem tudja figyelembe venni az ellenünk folyó túlzottdeficit-eljárás lezárásáról szóló döntésekor az Európai Bizottság, de e nélkül is jó esélyekkel várhatjuk a szerdát.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint minden jel arra mutat, hogy pozitív ajánlás születik Brüsszelben, s erre alapozva az uniós pénzügyminiszterek tanácsa (Ecofin) június 21-én kiengedi Magyarországot a 2004 óta folyó túlzottdeficit-eljárás alól. Számításai szerint az idei államháztartási hiány GDP-arányos mértéke a háromlépcsős, 266 milliárdos Varga-csomag nélkül is a megkívánt három százalék alatt maradt volna, s ha annak elemeit jogszabályba öntik, az olyan egyenlegjavító hatással jár, hogy a hiány a kormány által az idei évre megcélzott 2,7 százalék helyett 2,5 százalék alá is mehet. Ráadásul úgy, hogy a bizonytalan bevételi forrásokkal sem kell különösebben törődni, mert azokra a négyszázmilliárd forintos tartalék kellő fedezetet nyújt.

Mint ismert, a 300 milliárd forintra tervezett tranzakciós illetéknek időarányosan eddig a fele sem jött be, a pénztárgépek adóhivatali forródrótos bekötéséből remélt 95 milliárd és a várhatóan júliusban startoló elektronikus útdíjrendszertől remélt 75 milliárdos bevétel teljesülését igen komoly kockázatok terhelik. Török Zoltán úgy véli, a túlzottdeficit-eljárás alóli szabadulás könnyen kommunikálható győzelmet jelent az Orbán-kabinet számára: a csúnya, rossz szociálliberális kormány és a bátor jobboldali kormány összehasonlításából utóbbi kerekedik felül. A jó kormányzás záloga Orbán Viktor – ez lehet a könnyen emészthető üzenet – mondta lapunknak.

A kormánynak azonban vigyáznia kell, ha választási költségvetést akar, Málta esete ugyanis azt példázhatja, hogy a szégyenpadról felállt országot akár fél év múlva is újra felelősségre lehet vonni a hiány elszállása miatt. A közérzetjavító intézkedések számlája sem minden esetben terheli a költségvetést, elég a rezsicsökkentési sorozatra gondolni, aminek költségeit a szolgáltatók állják. A költségvetést terhelő igazán húzós választási tétel a tavaly elhalasztott pedagógus-életpályamodell bevezetése lehet, de Török szerint jó esetben még ez az évi háromszázmilliárdos tétel is belefér, nem löki 3 százalék fölé a hiányt. Abban lehet politikai racionalitás, hogy most a brüsszeli fenyegetésre hivatkozva túlbiztosítja magát a kormány, hogy a választások közeledtével ne kelljen hozzányúlnia a költségvetéshez – tette hozza az elemző.

Kiemelt adóalanyok

Az RTL Klub nemcsak nézettségben, de pénzügyi eredményben is toronymagasan vezet a TV2 előtt – derül ki a legfrissebb, 2011-es pénzügyi beszámolókból. Míg az RTL tavalyelőtt 29,2 milliárd forintos bevétel mellett 2,6 milliárd forintos nyereséget ért el, addig a TV2 16,3 milliárdos bevétele 8,9 milliárd forintos veszteséggel párosult. Már 2010-ben is hasonló folyamatoknak lehettünk szemtanúi. Az RTL akkor 29,1 milliárd forintos árbevétel mellett 3,1 milliárdos nyereséget hozott. A TV2 2010-es árbevétele 19 milliárd forint volt, igaz, vesztesége akkor csak 2,2 milliárd volt. Ami közös: a reklámadó mindkét cég számára komoly érvágást jelent. (B. I.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.