Ismét nőtt a reálkereset

Az első negyedévben 1,3 százalékkal nőtt a reálkereset. Az adócsökkentés mellett a folyamatosan zuhanó infláció eredményezi a munkajövedelmek vásárlóerejének gyorsuló emelkedését. A KSH friss, márciusi adatai szerint az előző év harmadik hónapjához képest 3,2 százalékkal fizettek magasabb bruttó bért Magyarországon. Ebből – és ez a terhek mérséklésének egyértelmű jele – összesen 4,4 százalékos nettó bérnövekedés következett.

A béremelés valamivel gyorsabb ütemű voltmárciusban,mint az előző két hónapban, viszont az infláció akkor már 2,2 százalék volt. A harmadik hónapban így két százalék felett nőtt a reálbér.

A nettó átlagkereset márciusban 147 800 forint volt, az átlagos bruttó 225 ezer. A különbségek maradtak: a pénzügyi területen464, akommunikációs szakmákban ezt közelítően 434 ezer forint az átlagos bruttó, míg a szociális és egészségügyi ellátásban ennek kevesebb, mint a fele: 163 ezer. A KSH tegnapi közleményéből az előző hónapokban megszokottnak megfelelően ismét kimaradt az álláshelyek számának ismertetése. A táblázatos formában közzétett számokból kiderül: az első negyedévben 1,1 százalékkal csökkent az alkalmazottak száma. A februári évtizedes mélypont után márciusban emelkedett ugyan a munkahelyek száma, ám ez zömmel a közfoglalkoztatás ismételt beindulásának tudható be.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.