Jön a kötelező tagság?

– Nem dől össze a világ, ha június 30-ig nem sikerül az adóhivatalhoz bekötött pénztárgépeket integrálniuk a vállalkozóknak – ismerte be most először Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint ugyan a rendszer elindul, ám most valóban csak tesztelési fázis van, így elképzelhető az, hogy nem mindenkinek sikerül határidőre beszereznie az új gépeket.

Varga ugyan nem mondta ki, de érezhető volt: a csúszásról beszél és arról, a hivatal nem büntet majd, ha nem lesz új gép határidőre a boltban, mert látják: nem lesz hol ilyet vásárolni.

A nemzetgazdasági miniszter nyitóelőadást tartott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) éves küldöttgyűlésén – vélhetően a szervezet elnökének meghívására. Szatmáry Kristóf fideszes képviselő munkáját tekintve a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, civilben a BKIK elnöke, aki úgy vezette fel főnöke, a miniszter előadását, hogy stratégiai partnerséget kínált a kamara és a kormány között.

Szatmáry üdvözölte, hogy a kamarát számos döntésbe bevonják, számtalan feladatot kapott, hiszen most már csak Budapesten 200 ezer regisztrált vállalkozást is képviselnek és igyekeznek kiszolgálni (ez egymilliárdos fix bevételt jelent a kamarának).Az elnök-államtitkár azonban hozzátette: a stratégiai együttműködés a jövőre is ki kell terjedjen, és ilyen „annak végiggondolása, hogyan erősíthető meg a kamarai rendszer a kötelező regisztrációt meghaladó módon”. Értsd: vissza szeretné hozni a kamara a kötelező tagságot – és erre a miniszter nem mondott nemet.

Varga a szokásos előadását tartotta meg. E szerint a helyzetünk jobb, van növekedés, alacsony az infláció és a hiány, sikerülhet kitörni az adósságcsapdából, és Magyarország számos reformintézkedést is tett az egészségügyben, az oktatásban, az önkormányzati finanszírozásban is. Az Európai Unió szerinte immáron „eltúlzott deficiteljárást” folytat ellenünk, hiszen más államokat már rég kiengedett volna alóla. Megismételte, hogy „a következő hónapokban” nem tervez a kormány nagyarányú átalakítást az adórendszerben, például maradnak a kulcsok mind a személyi jövedelemadóban, mind pedig a társasági adóban. „Finomhangolás” azonban lehetséges, például a most bevezetett kisadókban. A kiva és a kata szabályait azért változtatnák meg, mert a várakozásoknál kevesebben választották a két új adónemet. (V. I.)

Számok nélküli béralku

Megállapodás született a kormány, a munkaadók és a munkavállalók között a 2013-as bérajánlásról: ennek értelmében a cégek az áprilisban frissített konvergenciaprogramban lefektetett célok mentén tárgyalhatnak dolgozóikkal az idei bérekről. A munkavállalói oldalt képviselő Gaskó István Liga-elnök szerint 3,1 százalékos béremelést kell végrehajtani ott, ahol ez nem jár újabb munkahelyek felszámolásával, és nem okozza a vállalkozás ellehetetlenülését. Azért ennyit, mert ekkora az idénre előre jelzett infláció mértéke. A sajtótájékoztatón Dávid Ferenc VOSZ-főtitkár a munkaadók képviseletében kiigazította Gaskót, mondván, a megállapodásban egyetlen szám sem szerepel, a 3,1 százalékos tervezett infláció csak egy kiragadott elem a konvergenciaprogramból, emellett azonban a vállalkozások helyzetét leíró számokat is figyelembe kell venni a helyi szintű béralkuknál. (K.B.)

 

Varga Mihály – növekedéspárti adórendszert várna az OECD
Varga Mihály
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.