Központosítják a trafikok ellátását is?

Lapunk több, független piaci forrásból úgy tudja: kormányzati elképzelések szerint központosítanák a július elsejétől induló nemzeti trafikok áruval való ellátását. Eddig a trafikokat és az üzleteket javarészt közvetlenül maguk a nagyobb dohánygyárak, illetve dohány-nagykereskedők látták el – ez alól néhány nagyobb áruházlánc a kivétel, amely saját logisztikai rendszerét használja a dohányszállításra.

Az új rendszerben ez is változna: a kiszivárgott tervek szerint egyetlen piaci cég alá szerveznék a kiszállítást. Forrásaink a veresegyházi Verestransz-cégcsoportot említették, miszerint az egyik, oda kötődő vállalkozás lehet a befutó.

A Verestransznál szűkszavúan cáfolták a dohányáru-szállítási megrendelések megszerzésének hírét. Dudás László, a közúti fuvarozással foglalkozó társaság igazgatója lapunknak csupán annyit mondott: találkozott a cégüket hírbe hozó találgatásokkal, de szerinte ki fog derülni, hogy az értesülések alaptalanok.

„Az elsősorban infrastrukturális beruházások megvalósításánál dolgozó Verestransz profiljába a kiskereskedelmi áruterítés nem illeszkedik, és a vállalkozásnak nem is lesz köze a trafikárukhoz. Olyannyira, hogy cégüknél hiába keresik a cigarettákat szállító autókat, ilyenekkel nem rendelkeznek” – mondta Dudás.

A Verestransz képbe kerülésének okát az igazgató is csak találgatni tudta, de megítélése szerint a híresztelések felröppenésére legfeljebb egy részleges névazonosság adhatott apropót.

Tény azonban, hogy az 1989-ben alapított fuvarozó cégcsoport nem ismeretlen a dohánypiacon sem. Dudás László 2011 májusában hozta létre a 2 millió forintos törzstőkéjű Verestabak Kft.-t, amely cégbejegyzése szerint ma is a Verestransz Szadai úti telephelyén található, és főtevékenység szerint dohánygyártással foglalkozik. Piaci forrásokból úgy tudni, hogy néhány éve jelentek meg a régi, retró cigarettáikkal.

A réspiacra dolgozó, 2011-ben még 16millió forintos nettó árbevételű cégre az idén márciusban rámosolygott a szerencse. A társaságba betársult egy új kanadai tulajdonos, és ezzel együtt a cég jegyzett tőkéje idén márciusban 8 milliárd forintra nőtt. A Verestabakról Marshall Hungary Kft.-re változó vállalkozásba befektető Frank Julius Andrássy vancouveri lakos ismeretlen a magyar piacon, hazai társaságban korábban nem szerepelt. Sőt a cégbírósági bejegyzés szerint fiatal, 1978-ban született kanadai befektetőről az interneten sem lehet fellelni adatokat. Frank Julius Andrássy mellett egy pomázi vállalkozó,Endrei Károly is résztulajdonos lett.

A központi kiszállítással kapcsolatos vélelmezett tervekről korábban, illetve a mai napon is több kérdést tettünk fel a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt.-nek, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak.

Csütörtökön reggel Lenkei Mirtill a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szóvivője közölte lapunkkal: nem áll szándékukban a kiszállítás központosítása, illetve a cikkünkben feltüntetett cégekkel, személyekkel soha nem állt kapcsolatban a minisztérium.

Új pályázat kiírásáért tüntettek a trafikkárosultak Budapesten szerdán este
Új pályázat kiírásáért tüntettek a trafikkárosultak Budapesten szerdán este
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.