Az utas is értheti majd a szabad jelzőt

Zöld és piros lámpákkal kell kiegészíteni a taxis szabad jelzőket, s egyelőre nem 10, hanem 15 évben maximálják a kocsik életkorát – információink szerint május végén a Fővárosi Közgyűlés módosítja az alig egy hónapja elfogadott, szeptember elején életbe lépő budapesti taxirendeletet. Változtatnak a csomagtartó méretéről szóló szabályokon is.

A jogszabályt több évig tartó tárgyalássorozat, és nem mellékesen jó néhány demonstráció után fogadta el a Fővárosi Közgyűlés április elején. A lényeg persze nem változik: szeptembertől bevezetik az új, egységes hatósági árat. Ezzel megszűnik az árverseny a főváros útjain, s minden taxióra ugyanazon tarifa szerint pörög majd.

Az alapdíj a mostani 300-ról 450 forintra emelkedik, míg kilométerenként 280 forintot kell fizetni, szemben a legolcsóbb cégek által alkalmazott jelenlegi, jellemzően 160–190 forint közötti tarifákkal. Az állásidő esetében a jelenlegi mintegy hatvan helyett 70 forintot kell majd fizetni percenként. Szeptembertől minden taxi kötelezően sárga lesz.

Az egységes külsejű, a rendelkezéseknek megfelelő jármű megléte, az egyéves érvényességű drosztengedély kiadásának feltétele, s mivel ez a legtöbb taxisnak más-más időpontban jár le, az átállás fokozatos lesz. Jövő nyárra azonban már biztosan többségbe kerülnek az egységes autók. A mostani egyeztetések kérdése az volt, kell-e változtatni az előírásokon, hogy azok betarthatóak legyenek.

A városháza részéről is megerősített forrásaink szerint az egyik legmarkánsabb változtatási elképzelés, hogy a szabad jelzéseken is alakítanának. Az új taxislámpákról – mondják – egyértelműen ki kellene derülni, hogy a kocsi leinthető-e. A mostani tervek szerint ezért a szabad jelzőket egy zöld, valamint egy piros lámpával egészítenék ki. Amennyiben ezt a változtatást elfogadják, az azt jelentheti, minden kocsi tetején cserélni vagy átalakítani szükséges a szabad jelzőt, amely a társaságok többségénél a cég emblémája, vagy ismertetőjegye is egyben. Ugyanakkor, ez a változtatás felveti azt a kérdést is: ha a kocsikról messziről látni, hogy leinthetők-e, s ehhez az utasok is hozzászoknak, nem nő-e meg drasztikusan a magánzó, cégbe be nem szerződő kocsik száma? Igaz, az azonos, hatósági ár mellett sem könnyű megváltoztatni a budapesti utasok évtizedes berögződését, miszerint akkor járnak jól, ha telefonon rendelnek kocsit, mert akkor alacsonyabb a tarifa.

A másik markáns változtatás az autók életkorát érintheti. Nagyon sok taxis bírálta a rendeletalkotót, hogy a gépkocsikra meghatározott 10 éves felső korhatár sokakat kizár majd a piacról, ezért több időt kellene hagyni az átállásra. A jelek szerint a budapesti városvezetés enyhített eddigi határozott álláspontján. A legfrissebb elképzelések szerint ugyanis 2015. június végéig nem csupán tíz-, hanem 15 éves autókkal is lehetne taxizni Budapest útjain. Ezt követően lépne csak életbe a tízéves korhatár, amely után az ennél idősebb autóval dolgozó sofőröknek már valóban le kellene cserélni kocsijukat.

Változnának a csomagtartóra vonatkozó előírások is: ezzel is több taxis maradhatna a rendszerben. A kombiknál az elvárt csomagtartóméretet a jelenlegi 430 literről 390 literre szállítanák le, miután kiderült: a gyártók ezeknél a típusoknál több esetben az ablakok alsó pereméig adják meg a méreteket, vagyis a valóságban a járművek pakolhatósága nagyobb. A módosítás nélkül kiesett volna a rostán a taxiskörökben kedvelt Chevrolet Lacetti is – így viszont maradhat. A tervek szerint minden taxis egyedi azonosító kódját – ez két betűből és három számból áll – az autók hátsó sárvédőjén fel kellene tüntetni. Ezzel az utasok számára a könnyebb és gyorsabb azonosítást tennék lehetővé.

Piros és zöld lámpákat kapnak a céges emblémák?
Piros és zöld lámpákat kapnak a céges emblémák?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.