Becsületkassza lesz az e-útdíjból

Önbevallásos alapon számlázzák majd az útdíjat a tervek szerint júliusban induló, a 3,5 tonnánál nehezebb teherautókat hatezer kilométer közúton a megtett távolsággal arányosan sarcoló új rendszerben – derült ki abból törvénytervezetből, melyet péntek este nyújtott be a parlamentnek Németh Lászlóné fejlesztési miniszter.

A fuvarozók két módon fizethetnek: megállnak egy útdíjautomatánál, és megadják, hogy honnan hová, milyen rendszámú, tengelyszámú, környezetvédelmi besorolású teherautóval mennének. Ezután a gép által kinyomtatott jegyüket beviszik az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. ügyfélszolgálatára vagy egy benzinkútra, és előre rendezik az úthasználat díját.

A másik lehetőség, hogy igénybe veszik egy „bevallási közreműködő”, valószínűleg egy külföldi útdíjszolgáltató vagy egy fuvarozói flottakövető cég segítségét. A lényeg, hogy olyan műholdas helyzetmeghatározást használó fedélzeti egységet telepítsen a kamionba, amely megfelel az Európai Unió elvárásainak. Így pontosan meg lehet határozni, hogy a teherautó merre jár, és az adatok alapján vagy leveszik az útdíjat a fuvarosok előre feltöltött egyenlegéből, vagy utólag kipostázzák a számlát.

A törvénytervezet szövegéből úgy tűnhet, még nem dőlt el, kilométerenként mennyit kell fizetni, elvben azonban ezt már tavaly ősszel véglegesítették. A kormány akkori határozata szerint a legnagyobb, négy- vagy többtengelyes kamionok kilométerenként mintegy 85 forintos alapdíjért használhatják a magyar sztrádákat, s ezt az összeget különféle elvek szerint lehet növelni és csökkenteni. A magasabb környezetvédelmi besorolású járművek kilométerdíja például alacsonyabb, a környezetszennyezőbb, régi vontatóké magasabb lehet.

A rendszeres úthasználók legfeljebb 13 százalék díjkedvezményt kaphatnak, vagyis a külföldi, átmenő forgalmat jelentő kamionok vélhetően többet fizetnek majd. A díjat emellett lehet differenciálni a napszaktól, naptípustól, évszaktól függően, de akár területi alapon is: az összeg mondjuk magasabb lesz Vas megyében, mint Borsodban. A törvénytervezet szerint a fuvarozók ellenőrzése főleg a rendőrök feladata, elektronikus ellenőrzés egyelőre csak az M1-es és az M5-ös autópályákon lesz. Ám később, a hálózat teljes, idén aligha aktuális kiépítése után is csupán harminc autópálya-keresztmetszetben ellenőrzik majd elektronikus eszközökkel a forgalmat.

Ez utóbbi akkor is csak azt jelenti majd, hogy a fix telepítésű vagy mobil eszközökkel, kamerákkal begyűjtött adatokat az ÁAK összeveti az úthasználati jogosultság adatbázisával. Az itt nem szereplők adatait kapja meg a rendőrség. Az Országgyűlés áldására váró törvénytervezet papírforma szerint július 1-jén, az elektronikus útdíjrendszer bekapcsolásával egy időben lépne hatályba. Ehhez azonban még hiányzik maga az útdíjrendszer, és a hátralévő másfél hónap alatt seregnyi rendeletnek is meg kell születnie. Ki kell jelölni a többi között a fizetős utakat, meg kell határozni a díjkategóriákat, és nem ártana véglegesíteni az útdíjak összegét sem.

Az utak többségén nem lesz elektronikus ellenőrzés
Az utak többségén nem lesz elektronikus ellenőrzés
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.