Tovább dagad a trafikbotrány, a minisztérium makacsul hallgat

Az NFM két hete semmilyen, trafikügyben feltett kérdésünkre nem válaszol, így nem tudni, indítanak-e bármilyen vizsgálatot. Kiderült, hogy az egyetlen felcsúti trafik üzemeltetési jogát a földpályázat nyertese, Flier János veje nyerte.

Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Lévai Anikó földtulajdonostársának és mintegy 80 hektáros felcsúti birtokának művelője, az állami földbérletpályázaton családjával Felcsúton abszolút győztes Flier Jánosnak a veje, Junek Károly nyerte el a Felcsúton kiadott egyetlen trafiknyitási jogot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nyilvános koncessziós pályázatán. Junek Károly felesége, Junek Nikolett – született Flier Nikolett – az állami földbérletpályázaton tavaly Felcsúton húsz évre nyert el egy 88 hektáros földbérletet.

A 2000 fő alatti településeken, amilyen például Felcsút is, egyetlen nemzeti dohánybolt nyitható. A monopolhelyzetet megszerzett üzletember így maga értékesítheti portékáját az Orbán Viktor alapítványa által működtetett Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia rendezvényeire látogatóknak is. Érdemes megjegyezni, hogy a rohamtempóban épülő, jövőre elkészülő stadion befogadóképessége ugyan 3500 fő, ám koncertekre akár tízezer ember befogadására is alkalmassá tehető a fűre tett széksorokkal.

A győztes apósa, Flier János az első Orbán-kormány idején egyik napról a másikra lett autóvillamossági szerelőből a 12 privatizált agrárcég egyikének, a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságnak a vezetője, majd negyvenszázalékos tulajdonosa. Ezután átadta a helyét Kenyeres Sándor üzleti csoportjának. A 2002. évi választási bukás után életre hívott polgári köröket Felcsúton Flier János vezette, aki azóta többször cserélt földet Lévai Anikóval, Orbán Viktor feleségével, és a helyiek szerint ő műveli a miniszterelnök feleségének felcsúti és bicskei földjeit.

Ezek a 2010. évi vagyonbevallás szerint úgy 75 hektárt tesznek ki Felcsúton és Bicskén. Flier János veje Bicskén is nyert egy nemzeti dohányboltot. Junek Nikolett a Vidékfejlesztési Minisztériumban dolgozik, és mára eltávolította asszonyneve mellől a korábban zárójelben megjelent Flier nevet a legnagyobb közösségi portálról.

Füstködbe burkolózik Némethné

A makacs hallgatást választotta a trafikgate-ügyben a dohánytrafikok pályáztatásáért és a pályázat elbírálásáért felelős Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, illetve az általa vezetett minisztérium. Bár a két hete kirobbant trafikbotrány egyre nagyobb hullámokat ver, az NFM azóta is egyetlen, az ügyben feltett kérdésünkre nem válaszolt.

Így Németh Lászlóné mélyen hallgat arról, hogyan fogja tisztázni: kikerülhettek-e a trafikokra pályázók hivatali titoknak minősülő adatai a pályázatot lebonyolító Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN) vagy az NFM épületéből, és eljuthattak-e azok a szekszárdi polgármesterhez, illetve az ottani fideszes frakcióhoz? Mint ismeretes, a Hvg.hu a múlt héten ismertette a szekszárdi fideszes frakcióülésen készült hangfelvétel leiratát, amelyben Horváth István polgármester javaslatára a testület sorban végigment a helyi trafikpályázók nevein, és elmondták, hogy közülük ki kormánypárti és ki nem az.

Később a frakciógyűlésen kormánypártinak jellemzett jelöltek nyertek a trafikpályázaton. Az NFM azonban ennek ellenére továbbra sem nyilatkozik arról, hogy megvizsgálja-e, történt-e visszaélés a pályázatok elbírálása körül. A Némethné-féle minisztérium a Facebookon szerveződött trafikkárosultak csoport nemrég átadott petíciójára a napokban válaszolva mindössze annyit közölt: a pályázat lebonyolítása szakmai szempontok szerint történt, és teljesen törvényes volt.

Korábban Gyulay Zsolt, az NDN vezérigazgatója lapunknak elmondta: a pályázók adatait hermetikusan elzárva tartották az NDN épületében, így kizárható volt, hogy bárki illetéktelen is hozzáférhessen a listához. Az NDN csak előkészítette a pályázatokat, amelyeket az NFM ismeretlen szakértőiből verbuvált 14 tagú zsűri bírálta el. Nem csak a személyes felelősségét firtató kérdések elől bujkál a sajtó elől Némethné. Egyelőre azt is csak találgatni lehet, hogy az NFM hogyan tervezi valóra váltani azt, amit Orbán Viktor miniszterelnök nemrégiben a Kossuth rádió 180 perc című műsorában ígért: koncesszióhoz juttatni a régi trafikosokat.

A trafiktörvény szigorúan megszabja ugyanis, hogy 2000 emberenként egyetlen koncessziót lehet létrehozni, ám ezen koncessziók zöme már elkelt a trafikpályázaton, a nyertesek pedig legkésőbb május 22-ig aláírják a szerződéseiket. Bár a koncessziónyerteseket igencsak szorítja az idő – július elsejéig el kell indítani a trafikjaikat –, ám egyelőre azt sem tudják, hogy honnan lesz nekik az NDN által is elfogadott pénztárgépük, mivel – mint azt megírtuk – jelenleg egyetlen engedélyezett, online adatátvitelre képes pénztárgép sincs Magyarországon.

Ugyanilyen talányos kérdés a dohánytermékek későbbi kiszállítása. Míg az már körvonalazódni látszik, hogy a néhány száz fő által lakott településeken koncessziós bolt híján a Magyar Posta fogja teríteni a dohányt, vannak olyan piaci híresztelések, hogy a várhatóan 5400-as országos üzlethálózat dohánnyal való ellátását is az NDN szervezné meg alvállalkozó bevonásával. Bár dohánygyártókörökben már latolgatják, hogy melyik vállalkozás lehet a befutó, az ezt firtató kérdésünkre sem válaszolt az NFM.

Ki a felső kapcsolat?

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke tegnapi blogbejegyzésében azt írta: „Súlyos felelőssége van mostantól az ügyészségnek, mert országosan szervezett bűncselekmény történt. (...) Nem csak a szekszárdi és ahhoz hasonló helyi ügyeket kell kinyomozni. Tudnunk kell azt is, ki találta ki, ki hagyta jóvá, ki szervezte, ki koordinálta ezt az országos korrupcióakciót. Tudott-e róla a miniszterelnök? Ki volt a felső kapcsolat?” Az LMP a „trafikkoncessziók kiosztásának magánérdekhátterét vizsgáló bizottság” néven parlamenti testület felállítását kezdeményezi – jelentette be Ertsey Katalin.

A fiatalok védelmétől a helyi ügyekig: rokoni szálak

2011. DECEMBER 16-án Rogán Antal és Lázár János törvényjavaslatot nyújt be a dohányforgalmazás koncessziójáról. A javaslat indoklása szerint az elárusítóhelyek számának korlátozása védi a fiatalkorúakat a rászokástól, és a kis egzisztenciáknak teremt lehetőséget.

2012. FEBRUÁR 12-én a korábbi gyors parlamenti munka ellenére leveszik a javaslat végleges elfogadását a napirendről. Ugyan a törvény néhány nap alatt átesett a teljes törvényhozási procedúrán, az új ülésszakon már le is kerül a napirendről. A háttérben belső vitát sejtenek, a hivatalos indoklás szerint Brüsszel véleményét kell kikérni.

2012. FEBRUÁR 27-én Sánta János, a Continental Zrt. vezetője a Népszabadságnak elismeri, együttműködött Lázár Jánossal a törvény kialakításában, kikérték a szakmai véleményét. Kiderült ugyanis: a Brüsszelnek egyeztetésre megküldött végleges törvényjavaslatot egy Sánta János nevű felhasználó gépén hozták létre.

2012. SZEPTEMBER 11-én, miután Brüsszel nem támasztott kifogást, a törvényt elfogadja az Országgyűlés. A koncessziós trafikok tevékenységüket az eredetileg tervezett 2013. januári időpont helyett csak júliustól kezdik.

2012. OKTÓBER 16-án a kormányszóvivő és Lázár János miniszterelnökségi államtitkár bejelenti: Gyulay Zsoltot, a Hungaroring elnök-vezérigazgatóját, kétszeres olimpiai bajnokot nevezik ki a megalakuló Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. vezetőjévé.

2012. DECEMBER 11-én módosítják a törvényt, a dohány mellett szerencsejátékokat is árulhatnak a koncessziós boltok.

2012. DECEMBER 16-án megjelenik a pályázati kiírás. Február közepéig lehet pályázni, üzlethelyiség nélkül is, nem kell kereskedelmi tapasztalat. A pontok felét az üzleti tervért lehet kapni, de homályos szempontok alapján.

2013. FEBRUÁR 4-én a nemzeti fejlesztési miniszter módosító indítványt nyújt be a trafiktörvényhez: szeszes italt, energiaitalt, üdítőt, kávét és újságot is árulhatnak majd. A pályázatok határidejét kilenc nappal meghosszabbítják. A módosítások értelmében lehet plázában dohánybolt, ha külön bejárata van. Másnap Lázár János további lehetőségként felveti: esetleg kötelező árrést is meghatároznának a dohánytermékekre, tízszázalékosat.

2013. FEBRUÁR 22-én, a beadáskor már tudni lehet: a folyamatosan változó feltételek, az alacsony árrés és a szűk termékkör miatt a kistelepülések boltosai nem indultak el a koncesszióért. Összesen 15 ezer pályázat érkezik az NDN Zrt.-hez.

2013. MÁRCIUS 28-án megjelenik az első részeredmény: 1414 kistelepülés trafik nélkül marad.

2013. ÁPRILIS 23-án megjelenik az 5415 nyertes nevét tartalmazó lista. Már az első nap kiderül: a kormánypártokhoz közel álló üzletemberek, illetve helyi fideszes vezetők, rokonaik, barátaik szerepelnek sokszor a több területet elvivők nevei között, a kisvállalkozók kiestek.

2013. ÁPRILIS 25-én Lázár János benyújtja javaslatát a dohánytermékeknél kötelező tízszázalékos minimális kereskedelmi árrésről. A javaslat a hazai dohányipari cégeknek is kedvez.

2013. ÁPRILIS 26-án a Continental Zrt. közleményt ad ki, amelyben támogatja a dohányipari változtatásokat, elismeri, hogy a céghez kötődő magánszemélyek is nyertek koncessziókat.

2013. ÁPRILIS 27-én Hadházy Ákos fideszes szekszárdi képviselő neve elhallgatását kérve azt nyilatkozza: frakciójuk megbeszélte, kik lehetnének a nyertesek.

2013. ÁPRILIS 28-án két fideszes képviselő javaslatot nyújt be, melyben a folyamatban lévő ügyek esetén is korlátoznák a közérdekű adatkérelmet.

2013. ÁPRILIS 29-én Lázár János közli: 10 helyett 12 százalékos árrést javasol, és a trafikbotrány mögött a Phillip Morris áll, szerinte nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy politikai döntések születtek volna.

2013. ÁPRILIS 30-án Hadházy Ákos nevével vállalja történetét, Szekszárd polgármestere, a trafikosok neveit politikai gyűlésen soroló Horváth István hazugnak nevezi őt, elhatárolódik tőle. Még aznap kiderül: a húga is nyert egy koncessziót. Gyulay Zsolt a Népszabadságnak kijelenti: zártan kezeltek minden pályázatot, nevek tőlük nem kerülhettek ki, ő nem segített senkinek. Még aznap kiderül: a sógora nyert két területet. Elfogadják az információs szabadságot korlátozó törvényt.

2013. MÁJUS 3-án Orbán Viktor kormányfő kijelenti: nem engedik, hogy a régi trafikosok elveszítsék a megélhetésüket. Lázár János szerint mindössze kétszáz emberről van szó –a mai napig nem derült ki, miként lehet kompenzálni a veszteseket.

2013. MÁJUS 7-én a károsultak bejelentik, inkább bíróságon keresnek jogorvoslatot az őket hátrányosan érintő döntésekkel szemben. Lázár János elismeri: Hadházy Ákosnak felvétele van a Szekszárdon történtekről.

2013. MÁJUS 9-én Nyilvánosságra kerül a szekszárdi hangfelvétel egy része, amelyből világosan kiderül: a szekszárdi polgármester egy a pályázók neveit tartalmazó listával érkezik a képviselőtársaihoz, azoktól véleményt kér a pályázókról. Többször hangzott el, hogy a jobboldaliaknak kell nyerniük.

2013. MÁJUS 10-én Horváth István polgármester sajtótájékoztatóján nem ad magyarázatot arra, hogyan került a titkosan kezelt pályázói lista hozzá. Erre a kérdésre senki nem válaszol. Giró-Szász András kormányszóvivő „helyi ügynek” minősíti az esetet. Ezután kiderül: Hajdúszoboszlón is egyeztettek a helyi fideszesek a pályázókról.

-
FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.