A KSH tegnap publikált előzetes márciusi külkereskedelmi adatai is alátámasztják az aggodalmakat: a kivitel euróban számítva 2,8, a behozatal 5,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Összességében az első negyedévben nem bővült sem az export, sem az import, miközben 2010-ben és 2011-ben a kivitel volumene még tíz és tizenhat százalékkal, az importét egyértelműen meghaladó mértékben bővült. A kutatóintézetek, elemzők előrejelzései is arra utalnak, hogy az export mind kevésbé húzza a magyar gazdaságot, vágtató paripából makacs szamárrá változott, s idén legfeljebb arra lehet képes, hogy stagnálásközeli állapotban tartsa a magyar gazdaságot.

Ez függ a külpiacok keresletétől, illetve a kormány gazdaságpolitikájától, hiszen tavaly a járműexport meglódult ugyan az új befektetések eredményeként, viszont közben az elektronikai ágazat kivitele drámai mértékben, 17 százalékkal esett vissza, amit az autógyárak nem tudtak ellensúlyozni. Aggasztónak látszik, hogy a magyar és a német kivitel növekedésének ütemkülönbsége megváltozott.

Míg nagyjából 2010-ig a német gazdaság rezdüléseit jól követő magyar export bővülése meghaladta a németét, addig lassan három éve a német iram gyorsabb a magyarnál. Erre a fordulatra nemrég rámutatott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is, amely elemzésében megállapítja, hogy Magyarország exportpiaci részesedése is csökken, a termelékenység nem javul a régiós versenytársakhoz képest. Az IMF szerint a romló üzleti légkörben a cégek a profitjukból kevesebbet fektetnek újra be, és kevesebb külföldi működő tőke érkezik az országba.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai az újra befektetésre vonatkozó állítást alátámasztják, a beáramlást érintőt nem – legalábbis látszólag. A gyengülő export és import, a beruházások és az ipar akadozó, romló teljesítménye, a fogyasztás és a beruházások visszafogására is utaló behozatali számok eleve felvetik: érkezhetett-e közvetlen tőkebefektetés formájában csaknem 10,5 milliárd euró tavaly, túlszárnyalva a rendszerváltás utáni időszak minden korábbi rekordját. A két intézmény által közölt számok és magyarázatok érdekes módon szinte visszhang nélkül maradtak, talán azért, mert túl sok ellentmondást takarnak.

A 10,5 milliárd euróból például az MNB szerint négymilliárd az átfolyó tőke, míg a minisztérium tájékoztatója azt tartalmazza, hogy csupán Olaszországból és Közép-Amerikából 5,6 milliárd euró érkezhetett átfolyatási céllal. Hirtelen 5,6 milliárd euró jött Luxemburgból, mert sok cég átrendezte a portfólióját. Holland, ír és amerikai befektetők viszont majdnem négymilliárdot vontak ki. A Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara még január elején, a múlt év első háromnegyedének tőkebeáramlási folyamatait értékelve mutatott rá arra, hogy igen magas az egyéb tőke, azaz a tulajdonosi hitel aránya, a tényleges új befektetés mértéke 2012-ben nem haladja meg az 1995–2010-es időszak átlagát.

Hozzátette: 2013-ban a járműgyártási nagyberuházások folytatása (Audi, Opel) tetemes működő tőkét vonzhat külföldről, „ugyanakkor a magyar állam által tervezett, külföldi kézben lévő cégtulajdonrészek visszavásárlása lényegesen mérsékelni fogja a külföldi tőke beáramlását, a további szektorális különadók pedig a befektetési hajlandóságot is nagymértékben csökkenteni fogják”. Valóban, ha éves szinten 10,5 milliárd euró érkezett volna kizárólag befektetési céllal, akkor soha nem látott beruházás- és exportbővülésnek lehetnénk tanúi, de minden adat ennek éppen az ellenkezőjére utal. A számok azt tartalmazhatják, hogy zajlanak a járműgyártási beruházások, miközben a bankok tőkeinjekciókat kapnak az anyacégektől, de nem bővítik az eleve szűkebbé vált mozgásterüket.