Bíróságra mennek a trafikügy károsultjai

Polgári perek sorozatára készülnek a trafikbotrány kárvallottjai. A megélhetésüket elveszítő jelenlegi dohánykereskedőket képviselő Magyar György ügyvéd lapunknak elmondta: egyelőre vizsgálják a pályázatot, ám már most több, súlyosan jogsértő, így akár peresíthető elemet látnak. Ilyen például a termékkör utólagos kiszélesítése, illetve ezzel kapcsolatban a pályázati határidő módosítása.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. februárban tíz nappal meghosszabbította a beadási határidőt, hogy a jelentkezők az új termékkört is tartalmazó, alternatív üzleti terveket nyújthassanak be. Az pedig a jó erkölcsbe ütközhet, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár a tender lezárása után kívánja felemelni a cigaretta kiskereskedelmi árrését – az erről szóló javaslat az Országgyűlés előtt van.

Magyar György úgy látja: a trafikbotrány nyomán egy hazai, polgári jogi per mellett uniós eljárás megindítása sem zárható ki. A magyarországi per során felmerülhet az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezése. A polgári jogi perben ugyanis arra kérhetik a bíróságot, a körülményei miatt nyilvánítsa semmisnek a trafiktendert, illetve a szerződéseket. A pályázat átláthatatlansága, az elbírálás során érvényesülő, szubjektívnek tűnő elbírálási szempontok uniós irányelvet sérthetnek. Így az Európai Bíróság dönthet a kérdésben, márpedig a luxembourgi testület döntései a magyar kormányra is kötelezőek.

A luxembourgi bíróságon indított magánjogi eljárás sajátossága, hogy igencsak lerövidíti az uniós jogérvényesítés időtartamát. Amennyiben ugyanis a brüsszeli bizottság indítana kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben adott témában, úgy a végső szót szintén a luxembourgi testület mondaná ki, de csak három-négy évvel később. Amennyiben azonban a károsultak közvetlenül az uniós bírósághoz fordulnak, úgy a bíróság is jóval hamarabb, átlagosan egy-másfél év alatt dönt a kérdésben. Magyar György ügyvéd úgy fogalmazott: május 16-ra készülnek el az ügy részletes jogi elemzésével, és akkor döntik el, hogy milyen eljárásokat indíthatnak milyen jogi alapon és kivel szemben.

A magyarok többsége már hallott a trafikkoncessziók elosztása körüli visszásságokról, és nem ért egyet azzal, ahogyan a kormány átalakítja a dohánypiacot – derül ki a Policy Solutions politikai elemzőintézet Mediánnal közösen végzett közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a lakosság 71 százaléka már értesült erről a hírről, s csupán 18 százalék azok aránya, akik a kormányra bíznák ezt a döntést, míg a többség, 56 százalék nem ért egyet azzal, hogy a kormány döntse el, ki árusíthat dohányárut egy adott településen. A kutatók rámutatnak: még a Fidesz-szavazók harmada is elutasítja, hogy az Orbán-kormány döntsön abban a kérdésben, hogy hol lehet cigarettát árulni. A magyarok csaknem fele, 43 százaléka úgy gondolja: elsősorban a fideszes ismerősök kapták a dohányárusítási koncessziókat, ezt csupán a megkérdezettek 26 százaléka gondolja másképp. (A megkérdezettek 28 százaléka nem tud állást foglalni az ügyben.) Még a kormánypárti szavazók közül is minden negyedik korrupciógyanúsnak ítéli a pályázatot.

Ebben a XV. kerületi „boltban” már a nyitásra készülnek
Ebben a XV. kerületi „boltban” már a nyitásra készülnek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.