Felesleges költés a kasszáknál

Valóban külföldi mobilcégek szolgáltatását kell igénybe venni a pénztárgépek online bekötéséhez, a Mobil Adat Kft. pedig hozzáadott értéket biztosító viszonteladóként venne részt a rendszerben – erősítette meg lapunknak Brasnyó Péter, a társaság vezetője, mikor arról érdeklődtünk, miként képzeli cége azt az adatszolgáltatást, amelynek révén a kereskedők beköthetik kasszáikat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi szerverére, amire törvény kötelezi őket. Mint megtudtuk, a céget már regisztrálták a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál, mint távközlési szolgáltatót, saját szolgáltatást azonban nem kívánnak nyújtani, hanem a mobilcégek szolgáltatását értékesítenék tovább, kiegészítve például éjjel-nappal működő telefonos ügyfélszolgálattal és hibaelhárítással, mivel ez elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen a mobilkapcsolat.

Mint arról beszámoltunk: a kereskedők, vendéglátósok és taxisok csak úgy tudják rákötni a pénztárgépeket, illetve a taxiórákat a NAV szerverére, ha külföldi mobilcégek szolgáltatását veszik igénybe. Hogy ez mennyibe fog kerülni a vállalkozóknak, azt egyelőre senki nem tudja, hiszen az sem ismert pontosan, hogy mekkora adattömeget kell mozgatni egy hónapban. Ezt a távközlési szakemberek maximum 50-100 megabyte-ra becsülik, ennek alapján néhány száz forinttól kétezer forintig terjedhet a mobilkapcsolat havi költsége – ami persze lehetne olcsóbb is, ha nem kellene roamingolniuk a pénztárgépeknek.

Brasnyó Péter nem kívánta kommentálni a becsléseket, ugyanakkor elmondta: az erről szóló törvény elfogadását követően azonnal üzleti lehetőséget láttak a szabályozásban, és megkezdték az ehhez szükséges előkészületeket. Anyavállalatuk, a nebraskai Macc International ugyanis rendelkezik minden szükséges tudással. Magyar anyacégük a piacon 17 éve dolgozó Euromacc megoldásait kívánják használni. Az pedig a kezdetektől nyilvánvaló volt: kell rendszer-integrációs tapasztalat ahhoz, hogy a mobilcégek szolgáltatása zökkenőmentesen kerüljön be a pénztárgépekbe. Ugyanakkor a cégvezető is meglepődött azon, hogy egyelőre nem látszanak követőik a piacon bár hozzátette: hasonló „machine to machine” szolgáltatáshoz Európában legalább nyolc cég kínál univerzális, bárhol használható SIM csipeket, tehát bármikor megjelenhetnek a versenytársak. Felvetésünkre, hogy Európa bármely szolgáltatójától vásárolhatnának szolgáltatást, azt mondta: a három hazai mobilcéggel (Telenor, T-Mobile, Vodafone) kívánnak együttműködni, amelyeknek, anyacégeiken keresztül vannak globális megoldásaik.

Az új adóügyi ellenőrző egységben (AEE) hagyományos SIM kártyák helyett cserélhetetlen csipek lesznek, így minden kereskedő az első szerződéssel egyben röghöz is köti magát. Szolgáltatót váltani ugyanis csak az AEE igen drága cseréjével lehet. Erre azonban – feltéve, hogy megbízható a szolgáltatás – nem biztos, hogy szükség van: hasonló, roamingolós megoldások úgy is működhetnek bizonyos berendezésekben, hogy a felhasználó azt sem tudja, melyik cég intézi az adatátvitelt. Ilyenek vannak az elektronikus könyvolvasókban és például a mobil flottakövető rendszerek fedélzeti egységeiben – teszik hozzá szakértők. Igaz, azt is megjegyzik: a mobilcégek maguk is betölthetnék azt a funkciót, melyet a Mobil Adat Kft., hiszen saját külföldi partnerszolgáltatóik viszonteladói is lehetnének, megvan hozzá a megfelelő rendszer-integrációs hátterük.

Miért csak mobil?

Nemcsak az nem világos, a kormány a negyedik (állami) mobilcég elbukása után miért ragaszkodott a mindhárom hálózaton működő, tehát kötelezően roamingoló rendszerhez, de az sem, hogy miért tartja elengedhetetlennek magát a mobilkapcsolatot. Erre a vezetékes piacon utazó Magyar Kábelkommunikációs Szövetség rá is kérdezett, sőt javaslattal is élt, hogy a jogszabályba kerüljön bele a vezetékes kapcsolat lehetősége. Mint írták: a mobilinternet technológiai sajátosságai miatt a három mobilszolgáltató közül kettő nem garantál internetszolgáltatására semmilyen adatsebességet, ráadásul beltéren probléma lehet a vétellel. A legtöbb üzletben a kártyaelfogadás miatt már rendelkezésre áll vezetékes adatkapcsolat, így indokolatlan beruházásra kényszerítik a kereskedőket. Információink szerint a szakmai szervezet február végi levelére a tárca mindmáig nem válaszolt.

Szolgáltatót csak az adóügyi ellenőrző egység teljes cseréjével tudnak majd váltani a kereskedők
Szolgáltatót csak az adóügyi ellenőrző egység teljes cseréjével tudnak majd váltani a kereskedők
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.