Hogy mégsem ez a forgatókönyv valósult meg, az azért is különös, mert az előző periódus utolsó évében dolgozó Bajnai-stáb szinte megágyazott ennek a pályának – fejti ki a véleményét Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője. – Akkor elindult valami – fogalmaz –, amit a hazai és a nemzetközi szakmai élet egyaránt jó iránynak tartott. A nyugdíjrendszert átalakították, a munkaerőpiacon változtatásokat hajtottak végre, amellyel az aktivitást szerették volna növelni, például igyekeztek korlátozni a rokkantnyugdíjasok számát.

A helyzet tehát alkalmas volt arra, hogy a megkezdett pályán továbbmenve, az új kormány viszonylag kis politikai áldozattal teljesítse a konvergenciaprogramban vállalt célokat. Ráadásul az is nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz lehetőségei sokkal nagyobbak, hiszen a kétharmados többség birtokában olyan területek átalakításába is belefoghat, mint az önkormányzati rendszer. A kormányváltás idején így a szakmai körök arra számítottak, hogy a szigorú fiskális pálya folytatódik, a Fidesz rövid időn belül 3 százalék alá viszi a hiányt, ezzel eléri, hogy az ország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól és javuljon a kockázati megítélése.

Az árfolyam ennek nyomán várható erősödése hátán –vagy azt ellensúlyozandó – pedig megkezdődik a kamatszint csökkentése. Ehhez képest váratlanul hatott, hogy lényegében azonnal a magasabb hiány felé fordult az Orbán-kabinet. Erre vallott az szja egykulcsossá alakítása, a társasági adó 19-ről 10 százalékra csökkentése, évi 500 millió forintos árbevétel alatt. Később a hiányt növelte az is, hogy az állam átvállalta a bankok végtörlesztésből fakadó veszteségeinek harmadát. – A végtörlesztés céljával nem lehet vitatkozni, ám a program kivitelezése hibás volt, s az elemei is rosszul lettek kiterítve a társadalomra – mondja Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője. A lakosság módosabb része járt jól, míg a kevésbé tehetősebbek helyzete nem javult.

Török szerint a kormány alighanem úgy kalkulált, hogy a 90-es évek közepe óta alkalmazott „jófiú-magatartás”, a konvencionális eszközök nem hoznak választási sikert. Ezért egyszerűen a populáris igények felé tolódott el a kabinet, vagyis egy jövedelemtranszfert akart végrehajtani: pénzt kívánt elvonni a nagyvállalati, szolgáltatói szektortól, hogy ezt a forrást az állampolgároknak adja. Igen ám, de a ciklus elejének hiánynövelő lépései, és a „növekedési csoda” várása amolyan „futunk az elszaladt szekér után” helyzetet teremtett. Az adóbevételek gyarapodását hozó gazdasági növekedés beindulásáig átmenetinek szánt adók kivetésével és a magánnyugdíjpénztárak államosításával kívánták betömni a költségvetési lyukakat.

Miután azonban a növekedés messze elmaradt a reményektől, az átmeneti intézkedések határidejét meghosszabbították, végül – némileg más köntösben – véglegessé is váltak. Az elszaladó szekér megfékezése érdekében vált szükségessé 2012-ben a nagyon komoly, a GDP 3%-át elérő fiskális megszorítás. A válság adók rendszerben tartása hozzájárult a beruházási fordulat elmaradásához. Ezzel megkezdődött egy ördögi kör: az extra terhek megtartására ugyanis azért volt szükség, mert rossz növekedési pályát vázolt fel a kabinet, de a vártnál alacsonyabb növekedés már a kormány intézkedéseinek is köszönhető volt. Egyértelműen váratlan, visszafelé mutató lépés volt a nyugdíjvagyon szinte teljes államosítása is. Az eljárás megrendítette a befektetések biztonságába vetett hitet, és növelte a megtakarítási hajlandóságot, ami mérsékelte a fogyasztást.

 – A nyugdíjvagyonból történő adósságtörlesztés kedvező hatását az árfolyam gyengülése, a magasabb hiánypálya és az elakadó növekedés ellensúlyozta, így nem sikerült az adósságráta komoly csökkentését elérni – jegyzi meg Kondrát Zsolt. Persze lehet azzal védekezni, hogy hasonló lépések azóta máshol is feltűntek, a „magyar modell” gyökeret eresztett Európa államaiban. Ebben van némi igazság, csakhogy más országokban nem ilyen mértékűek voltak ezek az intézkedések, s ami még lényegesebb, nem jártak együtt a jogrendszer átalakításával, és ebből fakadóan a befektetések biztonságába vetett hit megrendülésével. A változtatások együttese további, már-már drámai bizalomcsökkenést okozott a piacokon és a befektetők körében. A helyzetet csak tetézte a partneri viszony felmondása a Nemzetközi Valuta alappal (IMF).

A kiszámíthatatlannak tartott gazdaságpolitika miatt elmaradt beruházásokkal szinte lehetetlen volt bővülést produkálni. A „motor” benzin nélkül maradt, s hogy az üzemanyagcsap szinte teljesen zárt állásba szorult, az bizony az Orbán-kabineten is múlt. Az persze szerencsétlen egybeesés, hogy az új vezetésnek olyan környezetben kellett megkezdenie a munkáját, amikor az európai válság, így a görög probléma is a felszínre bukott, így a konjunktúra a külpiacokon is igen gyenge volt – ám éppen ezért kellett volna óvatosabbnak lenni. A kormány túlzott aktivizmusa, a dolgok erőből a való elintézése növelte a hibák esélyét, miközben csökkentette a gazdaságpolitika rugalmasságát – állítja az MKB Bank vezető elemzője.

Valószínűleg a ciklus elején hagyta ki a legnagyobb ziccert az Orbán-kormány. A Széll Kálmán Terv fogadtatása ugyanis kifejezetten jó volt, a befektetők előremutatónak tartották. Nos, a kabinet talán legnagyobb lehetősége az lett volna, ha az intézkedéssorozatát ezzel a programcsomaggal kezdi – hangsúlyozzák a szakemberek. Ám nem ezt történt. Sem ortodox, sem unortodox gazdaságpolitikával nem volt esély arra, hogy Magyarország elszakadjon az euró pai gazdasági trendektől, ám a rossz hatásokat lehetett volna enyhíteni.

Pénzügyi körökben az állam elmúlt három évben tapasztalt gazdasági előrenyomulása is csalódást keltett. – Ez alatt nemcsak az újraelosztás növekedése értendő – jegyzi meg Kondrát –, hanem az állam kiterjedt, néha erőből megvalósuló tulajdonszerzése, és az állami szabályozás egyre inkább mindent átható jellege. Az állami beavatkozás erősítésére irányuló szándék a kereskedelmi, az energia- és a bankszektor esetében tetten érhető már a választási programban is, ám alighanem kevesen gondolták, hogy mindez ilyen mértékű lesz. Az állami tulajdon nemcsak monopolhelyzetű cégekben nőtt, és a magánmonopóliumok ellen sem a verseny erősítésével, hanem az állami tulajdon és beleszólás növelésével küzdenek. Az állam a korábbiakhoz képest sokkal mélyebbre nyújtja csápjait a gazdasági életben, alapvető vállalati döntésekbe is beleszól. A szabályozás kiterjedtebb és lényegesen szigorúbb lett, s ez nem csak a rendre előrángatott bankszektorra igaz. A szolgáltatások egyre szerteágazóbb területén teszik nehezebbé a rentábilis működést, a szigorodó hatósági árszabályozással lényegében gúzsba kötik a vállalatokat – jegyzi meg az MKB elemzője.

Összességében a Széll Kálmán Terv mentén haladó, a látványos állami programok helyett apró munkával építkező, konszenzusos, tárgyalásokra épülő gazdaságpolitikával messzebb jutott volna az ország – vélekedett mindkét stratéga. Ugyanakkor igazságtalan lenne megfeledkezni azokról az eredményekről, amelyek előrelépést jelentenek. – Az egyértelmű, hogy az ország a 2010. évi állapotokhoz képest jóval kevésbé sérülékeny – jelentette ki Török Zoltán. A GDP-arányos államháztartási hiány végül is messze 3 százalék alá került. Az adósságnövekedés megállítása, de különösen az a szándék, hogy a külföldi befektetők felé fennálló adósságot mérsékelni akarja a kabinet, jelentősen javított a stabilitáson. Ez persze az GDP-arányos államadósság szintjén nominálisan nem nagyon érzékelhető, mert az beragadt 78-80 százalék között, ám az összetétel sokat javult. Kedvező az ország külső egyensúlyi helyzete, a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleg is folyamatosan jelentős többletet mutat.

A leginkább előremutató intézkedések a munkaerőpiacon érvényesültek. Az, hogy a munkaerő-piaci aktivitást növelik, például a jogosulatlanul rokkantsági ellátásban részesülők számának csökkentése, vagy a szociális támogatások visszaszorítása révén, jó irányba mutató lépések – jegyzi meg Kondrát. Az persze egyáltalán nem kedvező, hogy a magánszektorban nem tartott lépést a munkaerő-kereslet a -kínálattal, és csak a közfoglalkoztatottak létszáma bővült érdemben. Ki kell térni az önkormányzati rendszer átalakítására is. Erről egyelőre csak annyi mondható, hogy „lehet még jó is, benne van a lehetőség”. Az iskolák és a kórházak átvétele például olyan átszervezéseket tesz lehetővé, amelyek a párhuzamosságok kiszűrésével érhetnek el komoly megtakarítást, például a beszerzések vagy az erőforrások elosztása terén.

Az önkormányzati pénzügyi gazdálkodás szorosabb kontrollja megakadályozhatja a hiány váratlan megugrását – jegyezte meg az MKB elemzője. Ehhez Török Zoltán annyit tett hozzá: 2010-ig hatalmas hiányt halmoztak fel a helyhatóságok, most viszont úgy látszik, hogy a működésük fenntartható pályára állt. Török Zoltán úgy véli: az ország a viszontagságok ellenére túl van olyan költségvetési kiigazításokon, államháztartási reformokon, amelyeken sok uniós országnak még át kell esniük. Ahhoz azonban, hogy az áldozatoknak haszna is legyen, elengedhetetlen a befektetői, beruházói bizalom helyreállítása.