Ösztöndíj fiatal orvosoknak

Tizenhat éves működése során a Gyermekrák Alapítvány szakemberei szerteágazó ismereteket szereztek arról,milyen sokféle, jelentős részben anyagi természetű nehézséggel küzd a hazai rákgyógyítás. A forráshiány többek között hátráltatja a szakmai továbbképzést, a szakorvosok képzésének ösztönzését, valamint a szakkönyvek és az idegen nyelvű szakmai folyóiratok beszerzését.

Épp ezért, amikor a Gyermekonkológiai Hálózatot képviselő Magyar Gyermekonkológusok és Gyermekhematológusok Társasága (MGYGYT) támogatási kérelemmel fordult az alapítványhoz, annak kuratóriuma úgy döntött: ösztöndíjat alapít tíz fiatal, gyermekonkológiai szakvizsga előtt álló orvos számára. Ennek összege havi ötvenezer forint, vagyis a támogatás éves nagysága hatmillió forintot tesz ki. Az ösztöndíjra a Gyermekonkológiai Hálózatnál lehet pályázni.

A sikeresen pályázó rezidensek fizetésének és ösztöndíjának együttes összege megközelíti a nyugat-európai fizetések szintjét. Ennek köszönhetően a támogatás nemcsak a tíz kiválasztott fiatal gyermekonkológus fejlődését segíti elő, hanem azt is, hogy tudásukat idehaza kamatoztassák, s ne menjenek külföldre.

A Gyermekrák Alapítvány a társasággal kötött hosszú távú együttműködési megállapodás értelmében további kétmillió forinttal finanszírozza évente a gyermekonkológiai osztályokat, amelyek a keretet szakmai folyóiratok előfizetésére és szakkönyvek vásárlására fordíthatják.

A szervezet nemzetközi szinten is elismert tevékenységet folytat, évi több százmillió forintos anyagi és természetbeni támogatása gyermekéleteket ment. A kórházaknak adományozott korszerű műszerek gyorsabb és pontosabb diagnosztizálást tesznek lehetővé, és nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a beteg gyermekeknek a kezelések során a lehető legkevesebbet kelljen szenvedniük.

 

Több ezer támogatott

A Gyermekrák Alapítvány 1997 óta több ezer beteg gyermeket nevelő családnak nyújtott rendszeres és rendkívüli – anyagi és természetbeni – támogatást, valamint szociális, életvezetési és mentálhigiénés szaktanácsadást. Nyilvántartásában jelenleg 570 támogatott rákos gyermek szerepel.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.