Nagyköveti szerepben

A Katona József Színház Jászai Mari-díjas színművésznője számos színházi szerepe mellett ettől az évtől a Mol Új Európa Alapítvány jószolgálati nagyköveteként is bemutatkozik. Mint mondja, biztos abban, hogy legutóbbi színpadi és filmes szerepeihez hasonlóan ez is tartogat számára új kihívásokat.

Milyen darabokban játszik jelenleg?

A Belvárosi Színházban a Jadviga párnája főszerepét alakítom október óta. Nemrégiben volt a Katonában a Mártírok, illetve A nyaralás premierje, és játszom A mizantrópban és a Musik, Musikk, Musique koncertvarietében is. Ez utóbbiban táncolok és svédül énekelek, sőt kisebb cirkuszi mutatványaim is vannak. Az ősszel bemutatott Aglaja című filmben cirkuszi artistanőt alakítottam, úgyhogy az utóbbi időben nem kerülnek el a fizikai kihívások sem.

Meg lehet a színészmesterséget tanulni, ha az ember elég kitartó és fegyelmezett, vagy e téren inkább a tehetség meghatározó?

A tehetség született adottság, ám minden azon múlik, hogy az ember miként sáfárkodik vele. A színészethez, akárcsak a legtöbb pályához, elengedhetetlen a türelem, a kitartás, a fegyelem, a szorgalom és az alázat. Sok hasonlóságot érzek például a sportolók élete és a miénk között. A felkészülés, a rengeteg próba, majd a premier hasonló a sok edzéshez és az azokat követő versenyhez. No és van más hasonlóság is: az adrenalinfröccs szintje.

A tehetség kibontakozásához elengedhetetlenek a jó tanárok. Ön kitől tanult a legtöbbet, kit tart példaképének, mestereinek?

Törőcsik Mari mindenképpen ilyen számomra. Bár nem dolgozunk sokat együtt, de nagyon hálás vagyok, ha nagy ritkán a közelébe kerülhetek. Ha csak egy gyöngyszemet elgurít hatalmas tudásából és tapasztalatából – és azt az ember elkaphatja –, már az nagyon sokat ér. A mestereim pedig a főiskolán és a színházamban dolgozó rendezők, Ascher Tamás és Zsámbéki Gábor, tőlük nagyon sokat tanultam.

Miért vállalta el a Mol Új Európa Alapítvány jószolgálati nagyköveti felkérését?

Sok szervezet megkeresett már hasonló feladattal, de valahogy sosem gondoltam úgy, hogy az én személyiségem hozzá tudna tenni az adott ügyhöz. A Mol Új Európa Alapítvány céljaival azonban maximálisan egyetértek, a tehetséggondozást én is különösen fontosnak tartom. Remélem, hiteles leszek, ez létfontosságú számomra ebben a szerepkörben is.

Milyen feladatok várnak önre nagykövetként?

A bemutatkozó fellépésem – ha szabad így fogalmazni – az alapítvány éves díjátadó ünnepségén volt márciusban. Ezen az eseményen vehette át négy tanár és négy utánpótlásedző a Mol Tehetséggondozásért Díjat. Tudom, milyen jó érzés, amikor elismerik valakinek a munkáját, kellenek a megerősítések, a köszönetnyilvánítások. Örömmel vettem részt az ünnepségen, a díjazottak között akár az én egykori tanáraim is ott lehettek volna. A 15 éves Králik Abigél, aki az alapítvány támogatottjaként lépett fel a rendezvényen, s akinek a tanára korábban szintén díjazott volt, annak a Tóth Aladár Zeneiskolának a növendéke, ahol közel nyolc éven át jómagam is ismerkedtem a zongorajátékkal.

Nagykövetként hamarosan meglátogatok néhány olyan programot, amelyeken beteg gyermekek gyógyulását művészet- vagy élményterápiával segítik elő. Remélem, megtalálom a közös hangot ezekkel a gyerekekkel, és nekik is örömöt jelentenek majd ezek a találkozások. Ez számomra új terület, de szeretem a kihívásokat, mindig előrébb visznek.

Fontos, hogy egy vállalat felelősen gondolkodjon? Vásárláskor számít önnek az, hogy az adott gyártó vagy szolgáltató tesz-e valamit a környezetért vagy a társadalom egyes rétegeiért?

Szívesen vásárolok újrahasznosított vagy más módon környezetbarát termékeket, sőt újabban – hogy kevesebb papírt kelljen felhasználni – a színdarabokat és a forgatókönyveket is inkább elektronikus változatban olvasom. Ami pedig a kérdés másik felét illeti, örömmel tapasztalom, hogy a jótékonysági kezdeményezések támogatói között egyre több a kisebb-nagyobb cég és a magánszemély.

Névjegy

Ónodi Eszter előbb az ELTE-n szerzett angol szakos bölcsészdiplomát, majd 1998-ban elvégezte a Színművészeti Főiskolát. A Katona József Színház tagja, ám időnként másutt is fellép. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt és a Jászai Mari-díj kitüntetettje filmszínésznőként is közismert. Eddig közel harminc filmben játszott – alakításait számos hazai és külföldi díjjal ismerték el –, és gyakori vendég a televízióban is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.