Munkát, kenyeret, demokráciát!

A szokásos május 1-jei városligeti majális előtt nagygyűlést rendez három, a közeljövőben egyesülő szakszervezeti konföderáció, ahol ismertetik a munkavállalók érdekképviseleteinek követeléseit. Az már eldőlt, hogy az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) közösen új és hatékonyabb érdek-képviseleti struktúrát alakít ki, a holnapi nagygyűlésen azonban csak az egyesülési szándékot jelentik be, de az új szervezet megalakulására várni kell. A tényleges átalakuláshoz – miután hatvannál több tagszervezetet tömörítenek – még komoly, hónapokig tartó előkészítő munkára, testületi döntések sorára van szükség.

A május 1-jei szakszervezeti demonstráción délelőtt a Városligetben a három szakszervezeti konföderáció bemutatja tizenkét pontos követeléscsomagját. Röviden: a magyar dolgozók „munkát, kenyeret, demokráciát” kívánnak – hangzott el az érdekszövetségek hétfői közös sajtótájékoztatóján. Pataky Péter MSZOSZ-elnök szerint a bérek nálunk a teljesítményhez képest alacsonyabbak, mint másutt. A vállalkozások a válságra panaszkodnak, de Pataky szerint a versenyképesség hiányát biztosan nem a magas fizetések magyarázzák. Az elnök hangoztatta: olyan gazdaságpolitikát követelnek, amely lehetővé teszi, hogy a tisztességes munkáért tisztességes bért fizessenek, s munkavállalók ne legyenek kiszolgáltatottak, s ne kelljen félniük.

Miközben sok a munkanélküli, egyre többen segítségre szorulnak azok közül is, akiknek van állása, mégis a szegénységi küszöb alatt élnek – hangoztatta Székely Tamás, az ASZSZ elnöke. A munka mellett tehát kenyeret is követelnek, meg kiszámítható, tisztességes és fenntartható nyugdíjrendszert – sorolta az érdekvédő.

Nem kérnek viszont a kenyérhez cirkuszt – utalt a kormány rezsicsökkentési akciójára. Az munkahelyek sorát veszélyezteti – tette hozzá –, hiszen a közműcégek a kieső bevételt leépítésekkel vagy egyes juttatások megvonásával próbálják ellentételezni. Ugyanakkor hangsúlyozta: az új munka törvénykönyve miatt mások is rosszul jártak, mert a megváltozott szabályok alapján újrakötött kollektív szerződések a korábbiakhoz képest általában rosszabb feltételeket biztosítanak a munkavállalóknak.

Egy, az érdekelt felek közötti párbeszédet nélkülöző világban lehet „hirtelen felindulásból” törvényeket alkotni, sőt még alkotmányozni is, de aligha beszélhetünk demokráciáról, ha a munka világát alapvetően érintő ügyeket a szakszervezetek bevonása nélkül dönthetnek el – jelentette ki Varga László SZEF-elnök. Ahol a szolgálati nyugdíjat egyetlen tollvonással megvonhatják; ahol a közszolgálatból embereket a bizalomvesztésre hivatkozva kirúghatnak; ahol a megkérdezésük nélkül alakíthatnak át alapvető rendszereket – folytatta –az sem demokrácia.

Székely Tamás, Pataky Péter és Varga László, a konföderációk egyesülése hónapokig is eltarthat
Székely Tamás, Pataky Péter és Varga László, a konföderációk egyesülése hónapokig is eltarthat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.