Eseti támogatások

Elsősorban különleges alkalmakkor vagy katasztrófahelyzetekben lehet hallani arról, hogy ez vagy az a cég eseti támogatást nyújtott, enyhítendő a károsultak gondjain. Arról azonban keveset tudunk, mit is jelent ez valójában.

Annak ellenére, hogy a hazai cégeket adókedvezmények is ösztönzik az adományozásra, ezek nagyságáról, gyakoriságáról és gyakorlatáról keveset tudni. Ezért a Magyar Adományozói Fórum 2012 végén megpróbálta felmérni az eseti támogatás mikéntjét a kétszáz legnagyobb hazai nagyvállalat, a húsz legjelentősebb pénzintézet és tíz biztosítótársaság körében. A célirányos kérdésekre 51 helyről érkeztek vissza válaszok.

Mint ezekből kiderült, a hosszú távú társadalmi felelősségvállalási programok mellett a cégek több mint fele (57%) egy vagy több alkalommal minden évben esetileg is támogat kiválasztott szervezeteket és intézményeket. A klasszikus pénzbeli vagy természetbeni támogatásokon kívül léteznek más megoldások is. Ilyen pl. az alkalmazottak körében történő adománygyűjtés, illetve egy adott település vagy önkormányzati, állami intézmény kezdeményezésének, civilszervezetek kérelmeinek támogatása, és elég gyakoriak a karácsonyi akciók is.

Abban, hogy kik legyenek a támogatottak, a nagyvállalatokat elsősorban az befolyásolja, hogy azok tevékenysége mennyire van összhangban a vállalat stratégiájával, illetve mekkora jelentőségű a támogatott ügy a cég földrajzi működési területén. Az eseti döntések többsége oktatási célú, ezek után következnek az egészségügyi és a szociális gondok, illetve a katasztrófahelyzetek. A válaszadók többsége (36 cég) valamely hazai közintézmény szervezetét segíti, a kedvezményezettek második vonalát (29 cégnél) a közvetlen szolgáltatásokat nyújtó alapítványok és egyesületek alkotják.

A legtöbb vállalatnál (61%) a tulajdonosi vagy a felső vezetői szint dönt az eseti támogatások odaítéléséről és azok nagyságáról, ám ezt már számos helyen (41%) önálló, a társadalmi felelősségvállalási tevékenységet koordináló (CSR) részleg végzi. A támogatások odaítélésébe a cégek gyakran bevonnak több vállalati szintet, részleget is.

A válaszadók 58%-a előre meghatározza az eseti támogatásokra fordítható éves összeg nagyságát. Ez leggyakrabban a CSR-büdzsében (40,4%), illetve a kommunikációs (29,8%) vagy a marketingkeretben szerepel (21,3%).

Az eseti támogatások bemutatására belső kommunikációt a vállalatok 25, egyidejű belső és külső kommunikációt pedig 65%-a folytat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.