Megcsúszott a talaj azon teória alatt is, hogy e recesszióban a legjobb orvosság az erőteljes költségvetési kiigazítás volna. A fiskális megszorítás politikáját persze nem Reinhart és Rogoff néhány éve ismert tételére alapozták az Egyesült Államokban és főként az eurózónában, de befolyásos politikusok hivatkoztak erre a statisztikai elemzésre és a szerzők azon véleményére, hogy válság esetén is nagy figyelmet kell fordítani a költségvetés állapotára, nehogy az államadósság elszaladjon.

Nem kell megszakadni a megszorításokban – Sevillában munkások optikai kábelt fektetnek

Ám a Nemzetközi Valutaalap (IMF) már lassan egy éve, hogy hangot váltott, lassúbb ütemű kiigazítást, a többlettel rendelkező országok keresletélénkítését és növekedésösztönzést javasol. Aminthogy az Európai Bizottság (EB) is mindinkább a strukturális egyenlegre helyezi a hangsúlyt, hogy recesszióban ne a ciklikus hatását erősítse, azaz ne lökje egyre mélyebb válságba a tagállamokat. Éppen ezért kap most haladékot Spanyolország és Franciaország is. Az EB elnöke, José Manuel Barroso pedig arról beszélt, hogy a megszorítás már korlátokba ütközik, nincs politikai és társadalmi támogatottsága, különösen a valutaövezet perifériáján. Mondta ezt a minap, amikor az Eurostat közzétette, hogy a valutazónában az államadósság aránya meghaladja a GDP 90 százalékát.

Az IMF tavaszi ülésszaka is érzékeltette a stratégiai váltás érlelődését. A francia pénzügyminiszter, Pierre Moscovici például kijelentette, hogy nincs értelme tovább haladni a megszorítások útján, mert a polgárok már nem bírják tovább. Amerikai kollégája, Jacob Lew több keresletet várna Európától, különösen a németektől.

A massachusettsi trió leleplező tanulmányának megjelenése után maradt el az alku a húszak csoportjában a költségvetési hiánycélok és az államadóssági arányok rögzítéséről, miután arra a következtetésre jutott Herndon, Ash és Pollin, hogy 90 százalék feletti államadósság a növekedési iramot nem veti vissza 0,1 százalékkal, ahogy Reinhart és Rogoff a statisztikai minta átlaga alapján sugallja, hanem 2,2 százalékra nő. Vagyis szó sincs drámai hatásról. A két bírált közgazdász azt mondja, eredeti tanulmányukban ők is kimutatták, hogy a medián növekedési ütem 1,6 százalék, de a politikai döntéshozók fejében a negatív szám rögzült.

A massachusettsiek szerint az eurózóna sorsa inkább azt bizonyítja, hogy a növekedés elapadása miatt ugrottak meg a hiányok és az adósságok, vagyis az ok-okozat is éppen fordítva lehet. S nem jött be a megszorításpártiak azon feltételezése sem, hogy a nagyobb hiány és adósság miatt az egekbe szöknek a kamatok és az árak. Az Egyesült Államok hihetetlenül olcsón finanszírozza magát, tehát nem vállalt magára elviselhetetlen terheket. A trió leszögezi: a deficit, az állami költekezés, ha ésszerű mértékű marad, igenis a legjobb fegyver a recesszió okozta tömeges munkanélküliség kezelésére.

Reinhart és Rogoff eredeti tanulmánya, amely könyvként ért el nagy sikert, természetesen jóval összetettebb értekezés, mint a politikai döntéshozatalhoz felhasznált leegyszerűsített változat. Most azonban a két tudós elismerte, hogy hibázott, amikor véletlenül számos megfigyelést kihagyott a számítás elvégzésekor. Adathalmazuk és módszerük ökonometriai tesztelésével megpróbálkozott az OECD-nél közgazdászként dolgozó Égert Balázs is, aki az ősszel publikált műhelytanulmánya végén rögzíti, s most lapunknak is elmondta, hogy a 90 százalék nem bűvös szám.

A növekedés és az államadósság között fennáll negatív kapcsolat, de ennek kimutatása további vizsgálatot érdemel, hiszen a kiválasztott időtartamtól, az országok számától, a megfigyelések gyakoriságától, az éves vagy többéves átlagok alkalmazásától más-más következtetésre lehet jutni. Országonként változó, hogy a magas államadósságnak a növekedésre gyakorolt hatása milyen csatornákon keresztül érvényesül.

Erre az elemzésre többször is hivatkozott az utóbbi napokban blogjában Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász, aki eleve nem értett egyet a leegyszerűsítő kilencvenszázalékos varázsküszöb emlegetésével. Hozzá hasonlóan a józan ész diadalaként ír a trió munkájáról Adam Posen, a Peterson Intézet vezetője, az angol jegybank monetáris politikai bizottságának volt tagja, aki úgy véli, a pánikszerű megszorítás és az esztelen költekezés között létezik középút. S miközben a magas államadósságnak van növekedési ára, annak mértéke attól függ, miért halmozódott fel az adósság, s hogy a gazdaság milyen pályán mozog. Ehhez annyit tesz hozzá a Financial Timesban Wolfgang Münchau, hogy a 90 százalék azoknak jött jól, akik olvastak ugyan a múlt század nagy válságáról, mégis azt hiszik, a keynesi megoldásnál jobb a recessziót mélyítő megszorítás. Az adósságküszöb azonban éppannyira megalapozott elméletileg, mint az, hogy a deficit mértéke nem haladhatja meg a GDP három százalékát.