Kiharaptak az Apple profitjából

Ha nem ért is véget az Apple sikertörténete, egy kisebb törést most feljegyezhettek a befektetők: tíz éve nem fordult elő az Apple-lel, hogy csökkenő nyereségről adjon számot, s ez most megtörtént. A cégóriás az amerikai piac keddi zárását követően tette közzé első negyedéves pénzügyi eredményét, amely az említettek ellenére enyhén jobban sikerült, mint azt elemzők előrevetítették. Ez a kisebbfajta pozitív meglepetés a részvényárfolyam erősödését vonta maga után.

Ám csak időlegesen, ugyanis Tim Cook vezérigazgatónak a ködös jövőt illető mondatai lehűtötték a kedélyeket, és visszatért a kurzus az eredeti szintjére.

Cook nem hagyott kétséget afelől, hogy az erősödő piaci versenyben állni fogja a sarat a cég, de ehhez újabb sikertermékre, átütő innovációra lesz szüksége. Pontosan nem lehet tudni, hogy mi lesz ez, egyes hírek szerint a televíziók vagy az okosórák piacát célozza meg az Apple, de az biztos, hogy a fejlesztők gőzerővel dolgoznak. A fejlesztésekhez megvan a szükséges forrás is, hiszen az Apple növekvő árbevétel mellett apadó, de még mindig tisztes nyereségről adott számot. A forgalom az egy évvel ezelőtti időszak 39,2 milliárd dollárjához képest 11 százalékkal 43,6 milliárdra növekedett, ezzel párhuzamosan azonban a nettó eredmény 18 százalékkal, 9,5 milliárd dollárra zsugorodott. A kutatás-fejlesztési kiadások emelkedő trendje viszont nem tört meg, az év első három hónapjában 1,1 milliárd dollár tűnt el az Apple boszorkánykonyháján, azaz laboratóriumaiban.

Az Apple emblematikus terméke, az iPhone okostelefon ötödik generációjának őszi piacra dobása nem volt akkora durranás, mint amekkorát vártak. Az iPhone-ból egy éve 35,1 millió darab fogyott, ezzel szemben most 37,4 milliót adtak el. Az iPad viszont kitett magáért: csaknem duplájára nőtt a táblagép forgalma, a 11,8 milliós tavalyi darabszám után most 19,5 millióra akadt vevő. Itt a barátságosabb áron kínált iPad Mini őszi piaci bevezetése hozott sikert. Emellett négymillió iMac is gazdára talált. A probléma nem igazán a darabszámokkal van, hanem az egyes modelleken elérhető haszonkulcs gyors csökkenésével, ami egyértelműen az erősödő konkurencia számlájára írható. Egy dollár bevételből egy évvel ezelőtt 47,4 centet rakhattak zsebre profitként, most 37,5 centnél jár a mutató. A cégvezetés ígérete szerint megpróbálják ezen a szinten stabilizálni a haszonkulcsot.

Az új sikertermék hiánya fölött érzett aggodalom beépült az árfolyamba is: tavaly szeptember óta 40 százalékkal csökkent a kurzus, ami elképesztő, 280 milliárd dolláros zuhanást jelentett a vállalat piaci értékében. A cég mindazonáltal igyekszik jó képet festeni magáról a befektetők előtt, a búfelejtésnek a legegyszerűbb módja, hogy megemeli a kifizetendő osztalékot. Ezúttal 15 százalékkal többet fognak teríteni, s egy részvényre negyedévente 3,05 dollár osztalék jut. 

Új termékek hiányában sötétebb lett a kép
Új termékek hiányában sötétebb lett a kép
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.