Felbukkant az illetékfizetés réme

Visszamenőleges illetékfizetési kötelezettsége keletkezhet annak, aki az elmúlt években elmulasztotta bejelenteni, ha nem egyenes ági rokonától kapott átutalással vagy takarékbetétkönyvben 150 ezer forintnál magasabb összeget – fedezte fel Fajcsák Gábor, az RSM DTM Hungary Zrt. adómenedzsere.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál érdeklődésünkre megerősítették: a jogszabályok alapján ez valóban elképzelhető.

A takarékbetétes vagy az átutalásos ajándékozás 2013-ig minden további nélkül illetékmentes volt, ám a 150 ezer forintnál magasabb értékű ajándékot be kellett jelenteni. Az új szabályok értelmében az illetékmentesség csak a közvetlen, egyenes ági hozzátartozók pénzmozgásainál van így, egyébként 18 százalékos ajándékozási illetéket kell fizetni. A probléma, amit az adómenedzser felfedezett, hogy az átmeneti rendelkezések között az szerepel: az illetéket azokra az ügyletekre kell alkalmazni, amelyek 2013. január elseje után jutottak a hivatal tudomására.

Vagyis ha valaki nem jelentette tavaly év végéig, hogy kapott 150 ezer forintnál többet például az unokatestvérétől, ám ezt most megteszi, akkor annak ellenére ki kell fizetnie a 18 százalékos illetéket, hogy a pénzre még illetékmentes időszakban tett szert. Márpedig sokan lehetnek, akik nem jelezték a múltban, hogy a nem közvetlen hozzátartozónak számító magánszemélytől több mint 150 ezer forintot kaptak átutalással, pedig kötelezettségük lett volna ezt megtenni. A bejelentési szabályról szinte senki se tudott.

Persze kibúvó van: nem minden magánszemély közötti pénzmozgás ajándékozás. Elképzelhető például, hogy használt értékcikkek cseréltek gazdát, és ilyenkor ugyan kaphatott valaki több százezer forintot is mástól, ha ezen az ügyleten nem keletkezett jövedelme (mert az árut újonnan drágábban vette), akkor nem ajándékozásról van szó, hanem ingóság adásvételéről. Ilyenkor persze jobb, ha megvan az eredeti beszerzés számlája.

Az nehezen elképzelhető, hogy az adóhatóság most visszamenőlegesen megnézi a számlamozgásokat mindenkinél, vagy most, hogy már 18 százalékos illeték van, a többség a NAV-nál gyorsan eleget tesz korábbi bejelentési kötelezettségének. Nagyobb valószínűséggel a vagyonosodási vizsgálatoknál derülhet ki, hogy a vizsgálat alanya elmulasztott bejelenteni egy nagyobb, takarékbetétkönyvben átadott ajándékot, ami után most már fizetnie kell. Érthetőbben: megszűnt az a kibúvó, hogy a vagyonosodási vizsgálat alanyai közöljék, onnan volt pénzük kifizetni a milliós kocsit –bár papíron minimálbért keresnek –, hogy a barátjuk takarékbetétkönyvben (ami nem feltétlenül nevesített) odaajándékozta nekik az árát (csak elfelejtették bejelenteni).

18%

AZ AJÁNDÉKOZÁS illetéke 18 százalék abban az esetben, ha nem egyenes ági rokonok 150 ezer forintnál értékesebb ingóságot adnak. Ez 2013-tól vonatkozik a bankbetétre és a takarékkönyvre is.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.