Sokan visszakapják a vízdíjat

Hatvan településen utasította lakossági víz- és csatornadíj-csökkentésre a helyi közműszolgáltatót a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) – tudtuk meg. Értesülésünk szerint a hatóság az elmúlt időszakban nyolcvan víziközműdíj-felügyeleti eljárást indított. Összesen 42 esetben született eltiltó határozat, ami hatvan települést érintett. A víziközmű-társaságok mintegy tíz százalékát marasztalták el.

A hivatal megtiltotta a jogszabálysértőnek talált díj további alkalmazását, és jogszerű díj használatára kötelezte a szolgáltatót. Az emelt díjból származó többletbevételt és annak kamatát a felhasználók számára vissza kell téríteni. A határidő a legtöbb esetben május vége. A teljes településlista egyelőre nem ismert, de a hivatal honlapján már megjelent 15 határozat, amely 36 települést érint. A hivatal a legtöbb ügyben a tavaly bevezetett alapdíjat tiltotta meg. Ha ugyanis 2012 előtt nem volt alapdíj a szolgáltatáson, ilyet tavaly már az önkormányzat nem határozhatott meg jogszerűen. Ekkortól ez miniszteri hatáskörbe került. Számos határozat arról tanúskodik, hogy a képviselő-testületek „félreértették” azt a szabályt, miszerint tavaly a forgalomarányos díjat legfeljebb bruttó 4,2 százalékkal emelhették. Ekkor nőtt ugyanis az áfa 25-ről 27 százalékra – vagyis a nettó vízdíjon csak 2,56 százalékot húzhattak. Sokan ugyanakkor a nettó díjon emeltek 4,2 százalékot.

Az érintett szolgáltatók közül az általunk tegnap elért Jasper Lóránt, a Pilisen szolgáltató Daköv Dabas és Környéke Vízügyi Kft. ügyvezetője kifejtette: a határozatnak eleget tesznek. A döntés körülbelül ötezer fogyasztót érint. Tavaly az alapdíj mellett alacsonyabb, forgalomarányos tarifát vezettek be. A mostani döntés értelmében elvileg visszaáll a 2012 előtti állapot, ám a korábbi díjat az engedélyezett 4,2 százalékkal megemelik – vázolta az ügyvezető. A díjszerkezet módosulása bizonyos fogyasztóiknak többletkiadást okoz, de összességében néhány millió forintot biztosan vissza kell fizetniük a lakosságnak. A cég esete speciális: a Daköv az iparágban zajló összevonások folytán tavaly július 1-jével vette át Pilis fogyasztóit a szintén önkormányzati tulajdonú Gerje Forrás Kft.-től. A múlt év első felében kiszámlázott alapdíjat tehát utóbbi, más tevékenységeit azóta is folytató társaságnak kell visszatérítenie.

Ritter Géza, az Észak-magyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) vezérigazgatója kérdésünkre leszögezte: az ÉRV tevékenységében a MEKH nem talált ilyen hibákat. Az általuk átvett területek korábbi határozatai kapcsán merültek fel kifogások. A 24 település 13,9 ezer fogyasztóját érintő döntések alapján a korábbi szolgáltatók tevékenysége folytán összesen 1,4 millió forintot kapnak vissza a fogyasztók.

A hivatal kivételeket is tesz. A Dunántúli Regionális Vízműnek, illetve a Bakonykarszt Zrt.-nek – Tótvázsony, illetve Hidegkút esetében – az uniós beruházások miatt külön engedélyt adott a 4,2 százalékos áremeléstől eltérő díjak felszámítására.

Megtudtuk: a július 1-jére beharangozott tízszázalékos országos vízdíjcsökkentést már a korrigált tarifákra kell vetíteni. Úgy tudjuk, a kormányzati egyeztetések elmozdultak a holtpontról. Az iparágban már látnak reményt arra, hogy elkerüljék a kisebb településeken működő, vagyis nagyobb önköltségű szolgáltatók csődjét. Két megoldás is felmerült: az egyik a távhőszektorban alkalmazott „kompenzáció”, amiről indokolt esetben a hivatal dönthet. Míg azonban a távhőszektorban ennek forrását az áramfogyasztók fizetik be, a vízcégek esetében egyelőre erről nincs hír. A másik, hogy az idén bevezetett közművezeték-adó egy részét a cégek meghatározott beruházások fejében leírhassák.

Az eddig érintett települések

Biatorbágy, Pilis, Gerényes, Kishajmás, Nyírmada, Pusztadobos, Királyhegyes, Kiszombor, Apátfalva, Magyarcsanád, Nagylak, Medgyesegyháza, Bánkút, Pilisvörösvár, Újkígyós, Kisszékely, Pálfa, Tolnanémedi, Nagyszékely, Simontornya, Geresdlak, Kecskéd, Oroszlány, Tamási, Pári, Értény, Felsőnyék, Fürged, Iregszemcse, Koppányszántó, Magyarkeszi, Nagykónyi, Nagyszokoly, Újireg, Ceglédbercel, Szakoly.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.