Alig nőtt 7,7 százalékkal a kínai gazdaság
Az elemzői prognózis nyolc százalék volt, de aggasztóbb, hogy az ütem gyengébb a 2012-es utolsó negyedéves adatnál, amikor is 7,9 százalékos bővülést mutatott az ázsiai szuperhatalom. A statisztikai hivatal szerint a lassulás a globális kereslet mérséklődésével van összefüggésben – Kína most a belső motorok, vagyis a fogyasztás fellendítését tűzte ki célul. A fogyasztás 4,3 százalékkal nőtt, az ipari termelés az első három hónapban 9,5 százalékkal bővült (de 2,1 százalékponttal alacsonyabb volt, mint tavaly ugyanebben az időszakban). A független elemzők szerint inkább ez a gond.
Az adatok fényében mind többen számítanak arra, hogy Kína lazítani fog monetáris politikáján, vagyis inkább nem keményít rajta. Ezt nem csupán a gyenge növekedés, de az alacsony infláció is segíti: a pénzromlás márciusi üteme 2,1 százalékkal volt magasabb az egy évvel ezelőttinél, szemben a 2,5 százalékos árdrágulásról szóló elemzői várakozásokkal. Egy hónap alatt ekkora csökkenést legutóbb 2006-ban mért a helyi statisztikai hivatal. Februárban még 3,2 százalékos volt az éves árindex, de akkor a kiugróan magas értéket a Holdújévhez kapcsolódó átmeneti drágulással magyarázták. Akkor hat, most 2,7 százalékkal voltak drágábbak az élelmiszerek.
Nagyobb probléma azonban a kínai jegybank számára az ingatlanárak alakulása – az ingatlanberuházások volumene 20 százalékkal növekedett az első negyedévben, a bérbeadásból származó jövedelmek értéke viszont 63 százalékkal, így piaci buborék kialakulásától tartanak az elemzők. Ez monetáris szigorítást hozhatna, de a gyenge növekedési adat miatt erre már senki sem számít.
Hivatalosan 3,5 százalékos árdráguláshoz igazították Kínában a költségvetést, szemben a 2012-es négy százalékkal. Akkor az egész éves infláció végül 2,6 százalékra süllyedt. Ami a jövőt illeti, a termelői árindexek februári 1,6 és márciusi 1,9 százalékos éves összevetésű csökkenése azt jelzi, hogy az árak nem „robbanásveszélyesek”.
Igaz, a világ második legnagyobb gazdaságának most megismert növekedési adatai még nem nyugtathatják meg azokat, akik az Ázsiába irányuló uniós exportban érdekeltek – idetartozik Magyarország is. Ugyanakkor elemzők szerint sem valószínű, hogy ezek után a Kínai Központ Bank a jelenleg hatszázalékos alapkamat felsrófolásával vagy a bankok kötelező tartalékolási rátájának emelésével szigorítson, megnehezítse a hitelezést. Kína fő gondja immár – Magyarországhoz hasonlóan – nem az infláció vagy az ingatlanárak növekedése, hanem a gyenge növekedési képesség – igaz, a tavalyi záró negyedév adatait mi szempillantás alatt aláírnánk.
A növekedés persze így is robusztus, és súlyos mellékhatásai vannak – mutatott rá az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB). Van, akiket pont a lassuló ütem nyugtat meg, leginkább az energiaszektor szereplőit: ők már most is a kínaiak energiaéhsége miatt aggódnak. Előrejelzések szerint Ázsia 2010-ben mért 34 százalékos részesedése a globális fogyasztásban 51-56 százalékosra növekszik 2035-re. Az üvegházhatású gázok kibocsátása megduplázódik addigra, ami a már most is szmogtól szenvedő nagyvárosok számára elemi csapással ér fel. Csak szén-dioxidból évi húszmilliárd tonnát eregetnek majd a levegőbe.
A gyorsan fejlődő kontinens olajigénye évi 4,2 százalékos ütemben nő, azaz 2035-re megtriplázódik, napi 31 millió hordóra bővül. A földgázigény is háromszorosára nő, míg a szénnél 81 százalékos többletfogyasztásra lehet számítani. Az olajnál az első számú beszerzési forrást a Közel-Kelet jelenti, amelynek 2010-ben 48 százalékosra nőtt a részaránya az energiamérlegben, s ez az ADB szerint már most veszélyes mértékben teszi sérülékennyé Kína gazdasági fejlődését. A fenti arány azóta is folyamatosan nő.
Az ország állandó importra szorul, mert a növekedéséhez kellő hazai energiaforrások nem állnak a rendelkezésére, jóllehet a világ szénkészletének 35, gázkészletének 16, olajkincsének viszont csak 9 százalékát kínai föld rejti. Az ADB szerint a megújuló energiaforrások részaránya az áramtermelésben 2035-ben Ázsiában csupán 13 százalék lesz, a versenyképesség fenntartása a hagyományos tüzelőanyagokkal biztosítható. A versenyképesség viszont egyértelműen háttérbe szorítja az életminőséget az olyan gyorsan fejlődő gazdaságokban, mint például a kínai.
Changyong Rhee, az ADB főközgazdásza szerint a riasztó jövőkép könnyen valóra válik, ha a kontinensen nem lépnek a politikusok, nem mérik föl a veszélyeket és nem aknázzák ki a megújuló energiaforrások előnyeit. A torzító energiaár-támogatások rendszerével is szakítani kell, a levegőszennyezést pedig drasztikusan vissza kell szorítani. Enélkül ugyanis a saját sírját ássa a kontinens.
