Bakuig repülünk az azeriekért

Budapestről Bakuba indít járatokat a Wizz Air – jelentette be Váradi József vezérigazgató, aki szerint a magyar és az azeri üzletemberek mellett turisták is igénybe veszik majd a lehetőséget. – Azerbajdzsánból limitált mértékben érhető el Európa, de ez a jegyáraink nyomán változni fog.

Bízunk abban, hogy az azerbajdzsáni utasok Budapesten keresztül bonyolítják majd európai utazásaikat – mondta a cégvezető. Hozzátette: eddig a kontinens és Baku között repülő cégek szinte monopóliumként működtek. Azerbajdzsán nemzeti légitársasága mellett az Austrian Airlines, a most privatizált Cseh CSA, az orosz Aeroflot, az Iran Air, és a Qatar Airways kínál most kapcsolatot Baku felé. Váradi rámutatott: ők ugyan hivatalosan nem kínálnak átszállást Budapesten, de a turisták maguktól megtalálják az átszállási kapcsolatokat.

Június 17-től heti két járat indul, de ha megfelelően erős lesz a forgalom sűrítik azokat. A repülőgép este száll fel Budapestről és hajnali négy körül indul vissza Bakuból, azaz a gép éjszaka, a holtidőben repül. Ez egyben jelzi azt is, hogy a járat sikere kétesélyes, hiszen erre a hosszú útvonalra nem a napközbeni, nagy forgalmú útvonalakról vesznek ki egy gépet. Azt akkor közlekedtetik az új útvonalon, amikor a repülő amúgy Budapesten állna.

– A keleti nyitás témakörében a magyar–azeri együttműködés az egyik legsikeresebb terület. Megindult a magyar szarvasmarha exportja, ötszáz élő állat már meg is érkezett, s az azeri kormány további tízezer állat importját engedélyezte – mondta a bejelentésen részt vevő Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár. Idén magyar tanszék nyílik az azeri idegen nyelvek egyetemén, és a bakui kormány tíz magyar egyetemen biztosít ösztöndíjat az azeri diákoknak. Tavaly decemberben Bakuban nyílt meg az első magyar kereskedőház, amely a magyar kis- és közepes vállalatok piackeresését segíti.

Ezen a ponton érdemes felidézni a magyar–azeri gazdasági kapcsolatok élénkülésének előzményeit. Tavaly júniusban a miniszterelnök és kísérete Bakuban tárgyalt, akkor energiaipari üzletekről tett említést a sajtó, s felmerült, hogy Azerbajdzsán esetleg jegyez magyar államkötvényeket is. E hírek eddig nem igazolódtak be. Néhány héttel a hivatalos találkozót követően viszont Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak egy gyilkosságért hazánkban jogerősen elítélt állampolgárát. Ramil Safarov Sahib még 2004-ben egy örmény katonatársát gyilkolta meg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kollégiumában, aki hazaérkezését követően azonnal amnesztiát kapott, s hazájában ma is hősként ünneplik.

– Egyértelmű tapasztalatunk, hogy a közvetlen légi összeköttetés hiánya nagyon komoly gátja, annak megléte viszont határozott katalizátora a kétoldalú gazdasági kapcsolatoknak – mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy április hetedikén írták alá a kétoldalú légügyi egyezményt a két ország illetékes hatóságai. Az államtitkár tájékoztatása szerint ennek keretében tárgyaltak az azeri légitársasággal is, amely – mondta el a Népszabadság kérdésére – nem kívánt élni a budapesti repülés lehetőségével, s ennek eredményeként döntötték el, hogy a Wizz Air repül majd az útvonalon.

A magyar kormány és a Wizz Air között létrejön egy ennél perspektivikusabb együttműködés is – mondta Szijjártó Péter. Az elképzelésről azonban csak annyit árult el, hogy a légitársaságnak szerepet szánnak Magyarország népszerűsítésében is. Ennek részleteit – a mikéntet, a formát és a cégnek esetleg ezért utalandó összeg nagyságrendjét – nem ismertették.

Lapunk érdeklődésére, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) pályázati úton adta-e a Wizz Airnek az azerbajdzsáni repülési jogokat, Szijjártó Péter úgy válaszolt: a hatóság természetesen jogszerű eljárást folytatott le. Emlékezetes: a Malév csődjét követően, amikor a Wizz Air bejelentkezett az orosz, ukrán, török és izraeli repülési jogokra, az NKH álláspontja az volt, hogy a repülési jogokra pályázni kell – ilyen eljárásokat követően kapta meg a Wizz Air az izraeli és az ukrán engedélyeket tavaly ősszel, s indíthatta el járatait a tél derekán. Az eljárások miatt 2012 nyarán nem volt diszkontrepülés ezekbe az országokba. A hatóság honlapján nem találtunk arra utalást, hogy a dubai vagy a bakui járatok esetében a jogok kiadását megelőzte volna pályáztatás. Baku tekintetében nem is lett volna rá idő, elvégre a járat indítását lehetővé tévő egyezményt a múlt héten írta alá Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter.

Újragombolt kapcsolat. Váradi József és Szijjártó Péter a tegnapi sajtótájékoztatón
Újragombolt kapcsolat. Váradi József és Szijjártó Péter a tegnapi sajtótájékoztatón
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.