Az Energy-Check for Low Income Households című (magyarul: Csekkcsökkentő - Energia-tanácsadás alacsony jövedelmű háztartásokban, a projektkonzorcium magyar tagja az Energiaklub volt, bővebben: ec-linc.info), Ausztria, Belgium, az Egyesült Királyság, Németország és Magyarország lakossági energiaszektorát vizsgáló dolgozat megállapításait különösen tanulságossá és aktuálissá teszik a mostani „rezsicsökkentési” politikai igyekezetek.

Egy német átlagháztartás évi 32 ezer euróból, egy magyar pedig csak évi 17 ezerből él. Ha az eltérések figyelembevétele nélkül határozzuk meg, hogy ki minősül szegénynek, az alaposan eltorzítja az eredményt (annak a mutatónak a tanúsága szerint, amely egyformán az átlagos háztartási bevétel 60 százalékánál húzza meg a szegénységi küszöböt, Németországban van a legtöbb „szegény” háztartás).

Ugyanezért nem lehet mechanikusan átültetni az „energiaszegénységi” mutatókat sem: ha azokat a háztartásokat tekintjük érintettnek, amelyekben a jövedelem 10 százaléknál nagyobb hányadát költik energiára (ez a brit gyakorlat), nem fogunk tudni mit kezdeni Magyarországgal, ahol a lakosság fele ennél többet áldoz a fűtésre és a világításra.

A tanulmány készítői a nyilvánvaló különbségek ellenére is találtak összehasonlítható jellemzőket. A szöveg szerint a vizsgált országok közül abszolút értékben Magyarországon a legolcsóbb a lakossági földgáz, illetve áram, és annak, hogy ez az árelőny a fizetésekhez képest nem érvényesül, egyrészt a jövedelmek alacsony volta az oka, másrészt pedig az, hogy az árampiac csak részben, a gázpiac pedig egyáltalán nem liberalizált (vagyis nincs árverseny).

A magyar földgázfogyasztók 55 százaléka részesült valamilyen szociális kedvezményben a vizsgálat idején, ugyanakkor Németországban a rászorulók nagyobb támogatást kaptak: a magyar kedvezmény évi 30-70 euró évente és háztartásonként, Németországban viszont 20 euró vagy a számla 18 százaléka havonta (ebben 6,4 millió ember, vagyis a lakosság durván 8 százaléka részesül), az Egyesült Királyságban pedig a 60 évnél idősebbek kapnak évi 100-300 fontos fűtéstámogatást.

Az egy háztartásra jutó energiafogyasztásban toronymagasan Magyarország vezet: nálunk ez évi 27 ezer kWh, míg a legtakarékosabb Németországban csak 17 ezer kWh körül van. A magyar „csúcsfogyasztás” azért is furcsa, mivel az áramfelhasználásban utolsók vagyunk: a teljes energiafelhasználást tekintve azért tudtunk az élre kerülni, mert mindenkinél több energiát fűtünk el.

A magyar háztartások kiemelt hőenergia-fogyasztását nem időjárási okok magyarázzák (Németországban és Belgiumban például a hűvösebb éghajlat miatt egy hónappal hosszabb a fűtési szezon, Ausztria hegyi övezeteiben vagy Skóciában pedig sokkal hidegebb a tél, mint a mínusz 0,6 fokos téli átlaghőmérsékletű Magyarországon), hanem a lakások hőszigetelésének, illetve korszerű nyílászáróinak és fűtőberendezéseinek hiánya.

A tanulmány azt is megemlíti, hogy Magyarország a lakástulajdonlást tekintve is kilóg a sorból: a szociális bérlakás, illetve a magánbérlemény aránya minimális, az emberek több mint 90 százaléka a saját tulajdonában lakik, és ez az állapot valószínűleg nem kedvez az energetikai korszerűsítésnek (a vizsgálat is utal rá, hogy részben azért, mert nincsenek, vagy csak alkalomszerűen és minimális büdzsével indulnak kifejezetten a családi otthonok energiahatékonyságának növelését célzó támogatási programok). Arról is szó esik, hogy a vizsgált országok közül Magyarország vállalta a legkisebb arányú üvegházgázkibocsátás-csökkentést, ami szintén nem sarkall kellőképpen a zöldítésre.

Az egyik legtanulságosabb megállapítás, hogy az energiaszolgáltatók mindenütt részt vesznek a háztartások energiahatékonysági beruházásaiban, általában olyan konstrukciókban, hogy a kapott segítséget az energiaszámla-megtakarításból törlesztik – kivéve Magyarországon. (Nálunk a tanulmány csak a Nemzeti Energiahatékonysági Programot említi lehetőségként, ami kormányzati finanszírozású, és kizárólag a tömbházakra terjed ki.)

Ugyanez vonatkozik az önkormányzatokra: különféle kedvezményekkel és támogatásokkal segítik a lakosságot a hőszigetelésben és a zöldenergia használatában – a tanulmányban szereplő összes nyugati államban működik ilyen program –, Magyarországon viszont az energiaszámla kifizetését (a legtöbb esetben az importgáz fogyasztását) támogatják segélyek formájában.

A vizsgálatban az energiaszegénység és a munkanélküliség összefüggéseit is elemezték. Abban semmi meglepő nincs, hogy a munkanélküliségi ráta az öt ország közül nálunk a legnagyobb. Az már érdekesebb, hogy a szöveg hosszú bekezdésekben taglalja, milyen változatos és hatékony eszközökkel kezelik ezt a problémát az országok, míg Magyarország esetében mindössze három sor utal a 2020-ig beígért egymillió új álláshelyre meg az állami közmunkaprogramokra. A másik négy országban a munkához juttatás egyik eszköze, hogy a munkanélküliek egy részét lakossági energiahatékonysági tanácsadóvá, illetve hőszigetelési szakemberré képzik át – Belgiumban 34 civil szervezet közreműködésével zajlik ilyen program, Németországban pedig száznál több hasonló projekt fut országszerte, Magyarország azonban egyelőre ezt a lehetőséget sem fedezte fel.