Már a jegybank is optimistán látja a jövőt

Az idén még cammog a magyar gazdaság, de jövőre új erőre kap – derül ki a Magyar Nemzeti Bank által tegnap publikált inflációs jelentésből. A negyedéves rendszerességgel megjelenő tanulmány legutóbbi, decemberi kiadásában éppúgy félszázalékos GDP-bővülést vetítettek előre, mint most, miközben a 2014-es kilátásokat 1,5-ről 1,7 százalékosra javították.

Virág Barnabás igazgató, a jelentéskészítő szakmai stáb részéről ezt külső konjunkturális okokkal magyarázta. A hazai össztermék (GDP) legnagyobb „beszállítója”, az export az idén mérsékelt növekedést mutat, összhangban a felvevőpiaci keresletbővülés vártnál visszafogottabb tempójával. Jövőre azonban nagyobb sebességre kapcsol majd a kivitelünk, és a hazai fogyasztásban várható fordulattal megtámogatva erőteljes lökést ad a GDP-nek.

Addig azonban túl kell élni 2013-at. A tavalyi pocsék negyedik negyedév miatt 1,7 százalékos recesszió jellemezte 2012 egészét, és az idei év is mínuszban indul – erre utalnak az eddigi napvilágot látott ipari termelési adatok. Az MNB szerint azonban a második negyedévtől a belépő és a meglévő autóipari kapacitások kihasználtsága nagyot javul és ez – a mezőgazdaság támogatásával – visszaállítja a növekedési pályára a gazdaságot. A mezőgazdaságtól csodát nem, csak egy normális évet várnak, a beruházásoknál és a fogyasztásnál sem érzékelnek javulást. Majd jövőre. A gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága miatt a lakossági fogyasztás és üzleti beruházások tovább zuhannak (0,4, illetve 1,4 százalékkal), s csak az uniós forrásokból megvalósuló fejlesztésekben lehet bízni.

A rezsicsökkentés hatásait az MNB amúgy derűlátó elemzői is alulbecsülték – a 2013-ra még decemberben adott 3,5 százalékos várakozásuk drasztikusan, 2,6 százalékosra szelídült –, s a pénzromlási ütem jövőre is a jegybanki 3 százalékos inflációs cél alatt maradhat. Abban nem foglaltak állást, hogy a rezsicsökkentést fenntarthatónak tartják-e, azt viszont jelezték, hogy 2014-es folytatásával most nem kalkulálnak – az energiaszolgáltatásban legalábbis.

Az új jegybankelnök, Matolcsy György kincstári optimizmusa még nem ragadt át teljesen az elemzés készítőire, de a költségvetési folyamatok megítélésénél már érezhető a hatása. December óta nagyot változott a világ, akkor 2012-re 3,0, 2014-re 3,8 százalékos hiányt valószínűsített az MNB – ha a négyszázmilliárdos tartalékból egyetlen fillért sem használnak fel. Most úgy látják, mind az idei, mind a jövő évi GDP-arányos államháztartási hiány az uniós követelményként meghatározott 3 százalék alá szorítható. Mindkét évre 2,9 százalékot látnak teljesíthetőnek – a tartalékok törlése mellett. A büdzsé azonban számos kockázattal terhelt – írják le ismét. Bevételi oldalon az alacsony infláció miatt visszaesés lehet, s ezt a belső fogyasztás növekedése csak részlegesen tudja ellensúlyozni. Költségvetési pótintézkedésekre – megszorításokra – az elemzők szerint egyelőre nincs szükség.

Az államadósság tavaly a GDP 81,4 százalékáról 79 százalékra mérséklődött, az idén és jövőre fél-fél százaléknyi csökkentés lehet a rendszerben a legújabb jelentés szerint. (A korábbi, még az előző elnök alatt készített jelentés az adósság átmeneti növekedését jövendölte). Független banki elemzők szerint Matolcsy –MNB-elnökként és a Költségvetési Tanács tagjaként – kínosan ügyelni fog arra, hogy csökkenjen az államadósság.

3%

A JEGYBANK legújabb, immáron az új érában készült inflációs jelentése szerint mindenképpen tartani lehet az idén a kormányzati hiánycélt, bár látnak kockázatokat is.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.