Újra újraírják a szabályokat

A kormány szerdán tárgyal a kötelező pénztárgépcsere költségeinek állami kompenzálásáról – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Népszabadság kérdésére válaszolva a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) tett látogatásán. A miniszter hangsúlyozta: egyszerű, sallangmentes rendszerre tesznek javaslatot, vita van azonban a kompenzáció mértékéről (a szükséges költséget korábban 10-15 milliárdosra becsülték – ebben azonban már az adóhatósági fejlesztések ára is benne volt). Varga szerint tartható a pénztárgépcsere határideje, és remélik, hogy az akciótól várt nettó 75 milliárd körüli bevételre szert tesz a költségvetés.

A pénztárgépek cseréjére május végéig kellene sort keríteni, ám valójában a rendszer csak később működik majd élesben: július elsejéig a NAV senkit sem bírságol meg, ha nem állt át, a nagyobb – számítógépes elszámolással rendelkező – boltok esetében pedig decemberig van idő az elektronikus összekötés megteremtésére. Vida Ildikó, a NAV elnöke szerint a technikai átállásnak nem lesz akadálya – ezt segítendő új jogszabály jelenik meg, amely a gyártók igényeinek megfelelő technikai változásokat tartalmazza. Segítség lesz, hogy olyan részben az adóhatóság közreműködésével fejlesztett rendszert hoznak létre, amelynek segítségével az átállásokhoz nem lesz szükség a gépek fizikai szerelésére, az elektronikusan a távolból is megvalósítható lesz.

Informatikai berkekből származó forrásaink szerint a NAV várhatóan a pénztárgépek adóügyi ellenőrző egység (AEE) módosítására tesz javaslatot, amitől azt remélik, hogy felgyorsítható az új pénztárgépek fejlesztése. Azonban szakmai forrásaink szerint ezzel együtt is hiú ábránd, hogy július elsejétől a teljes hazai pénztárgépállomány átálljon az új rendszerre. Becslések szerint a legjobb esetben júliusra jelenhetnek meg az első pénztárgépek a piacon. Ebben az esetben októberre a 180-200 ezres pénztárgépállomány 80 százaléka cserélődhet le.

Varga mindenesetre nem feltétlenül az ellenőrzések szigorításától vár magasabb adóbevételt. A március elején kinevezett miniszter a leginkább az adócsökkentésekkel kötötte össze a 20-30 százalékos részarányúra becsült feketegazdaság visszaszorulását. Hangsúlyozta: az adóhatóságtól azt várja, hogy ügyfélbarát módon járjon el, hatékonyan végezze a munkáját, a tisztességes adózókat ugyanakkor ne zaklassa, de jusson el olyan területekre is, ahol eddig nem fizettek adót.

Varga Mihály és Vida Ildikó. Biztosak
Varga Mihály és Vida Ildikó. Biztosak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.