Pénzt kérnek a baromfisok

Leállt a pulykafeldolgozás Zalai Baromfi-feldolgozó Kft. pacsai feldolgozójában, de rövidesen hasonló, rossz hírek érkeznek a keleti régiókból is –hangzott el a Baromfi Terméktanács keddi sajtótájékoztatóján. Csorbai Attila elnök szerint, ha rövidesen nem kap a sertéságazathoz hasonló segítséget a hatvanezer családnak megélhetést biztosító ágazat, akkor csődhullám söpörhet végig, bedöntve minden ötödik-hatodik céget. Az ágazatban jelenleg 2500 vállalkozást tartanak számon.

Bárány László, a Magyar Szabadtartásos Baromfitermelők Szövetségének elnöke szerint az ágazatból a növekvő költségek és a csökkenő kereslet miatt eltűnt a jövedelem. Úgy vélte: a jelenlegi kormányzaton múlik, hogy 3-5 év múlva még lesz-e Magyarországon baromfitermelés. A baromfisok a sertéságazathoz hasonló mértékű állatjóléti támogatást kérnek, a jelenlegi, évi 4,8milliárd forintos dotációt tízmilliárdra növelnék.

Szabó István, a Magyar Brojlerszövetség elnöke az élelmiszer áfájának csökkentése mellett érvelt, mondván a fogyasztók és az élelmiszeripar számára is fontos volna a mérséklés. (Varga Mihály nemzetgazdasági miniszer viszont egy tegnapi rendezvényen egyértelművé tette: erre a közeli jövőben nem kerül sor. A miniszter további vizsgálatokat tart szükségesnek, és csak akkor lát lehetőséget a lépésre, ha azt a gazdaság teljesítménye a hiánycél veszélyeztetése nélkül lehetővé teszi).

Szabó úgy látja: jelenleg a csirkemellfilé kilónkénti átlagos fogyasztói ára 1290 forint, nagyjából annyi, mint amennyi öt éve a baromfiipar nettó átadási ára volt. Ha viszont nem 27, hanem 5 százalékos lenne az áfakulcs, akkor a filé csak ezer forintba kerülne.

A BTT bemutatta azt a középtávú, fejlesztési programját is, amellyel 7 év alatt, összesen 315 milliárd forint támogatással ismét versenyképes helyzetbe lehetne hozni az ágazatot. Az ágazat adóbefizetése ezzel 30-ról 40 milliárddal növekedne, vagyis a beruházás megtérülne, miközben további 12 ezer családnak biztosítana megélhetést a baromfitartás és -feldolgozás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.