Elintézték a forintot

Egy napra biztosan elintézte a forintot a Standard & Poor’s (S & P), amikor csütörtök este negatívra rontotta Magyarország adósbesorolásához fűzött kilátását. Már a bejelentést követően is gyengült a magyar deviza, péntek késő délelőtt viszont bőven 308 forint fölött is volt a kurzus, igaz, onnan 307,50-es szintig szelídült a jegyzés.

A magyar papírok kockázati felára is nőtt Londonban (idei csúcsra), míg a hazai államkötvénypiacon nem okozott élénk mozgást a döntés. – Meglepő volt az S & P lépése. Hacsak nincs rendkívüli helyzet, a hitelminősítők egy-másfél évig nem nyúlnak a besoroláshoz. A magyar gazdaság helyzetét a nagyobb intézmények a téli hónapokban vizsgálták meg utoljára, novemberben éppen az S & P volt az utolsó a sorban – fejtette ki Kuti Ákos, a Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Még kedvezőtlenebb, hogy a döntés mellé csatolt magyarázatból az is kiderült, a hitelminősítőnél egyharmad esélyt látnak arra, hogy a mostani fejlemények után le is minősítsék Magyarországot – tette hozzá Árokszállási Zoltán, az Erste Bank stratégája. Ha ez megtörténne, akkor messze az S & P-nél lenne a legmélyebben a magyar adósbesorolás. A másik két nagy minősítő a bóvli kategória első helyén parkoltatja az országot, míg Standard&Poor’s ezeknél jelenleg egyel rosszabb szintet használ.

Egy újabb leminősítéshez azonban a gazdasági környezet és a magyar teljesítmény további gyengülése, valamint a jegybank drasztikus, a piaci várakozásoktól markánsan eltérő döntései vezetnének – jegyezte meg az Erste szakértője. Utóbbit azonban most nem árazza a piac, miután a forint euróval szembeni árfolyama eleve gyenge.

Az a kormányon is múlik, hogy a változtatásnak közép- és hosszú távon milyen hatása lesz. Önmagában a bejelentés miatt tőke nem megy el az országból, mert nagyon kevés olyan alapkezelő lehet, amelynek egy ilyen döntés hatására kényszerértékesítenie kellene a magyar eszközöket. Ám az S & P újabb jelzést adott a piacnak arról, hogy a jegybank élén történt változásnak és az alkotmány negyedik módosításának milyen gazdasági kockázatai lehetnek. Ez újabb csepp a lassacskán telítődő pohárban, de nem jelentős változás.

Kuti Ákos szerint sokkal inkább meghatározó lesz, hogy a kabinet ezt követően milyen gazdaságpolitikai döntéseket hoz. Az év második felében az lesz a befektetőknek érdekes, hogy mi történik a költségvetéssel, hogyan teljesülnek a hiánycélok. Rövidebb távon pedig biztosan meghatározó lesz, hogy jövő hét kedden a monetáris tanács a kamatdöntő ülésén milyen határozatot hoz, s milyen kommentárt tesz ehhez.

A hitelminősítő változtatása biztosan nem húzza át Magyarország devizakötvény-kibocsátási terveit, a felárakat azonban emelheti. A februári sikeres dollárkötvény-aukcióval az idénre tervezett négymilliárd euró devizaforrás-bevonásból 2,5 milliárdot már letudott az Államadósság Kezelő Központ, ám további 1-1,5 milliárdos kibocsátásra még szükség lesz.

Az azonban nem fordul elő, hogy a magyar kormány is szerződést bontson a róla negatív véleményt kiadó hitelminősítővel (mint tette azt az MKB a héten a Moody’sszal). A minősítésért Magyarország is fizet, a sorozatos negatív kijelentések után sem valószínű azonban, hogy a magyar kormány szakítana az S & P-vel. Árokszállási szerint nem képzelhető el olyan forgatókönyv, hogy erre egyáltalán gondolni lehetne. Annak, aki például kötvényeit szeretné értékesíteni a nemzetközi piacon, szüksége van a hitelminősítőkre. A befektetők igénylik azt, hogy nemzetközileg elismert intézmények világítsák át és minősítsék a papírokat. A hitelminősítők nélkül sokkal nehezebb lenne a finanszírozás biztosítása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.