Plázastop ellen webshop

Ma nyit a Tesco internetes áruháza: csütörtöktől a korábban előregisztrált vásárlók már leadhatják a megrendeléseiket. Húsvét után valószínűleg már mindenki használhatja a Tesco webáruházát.

A brit óriáscégnek a piacon egyetlen kihívója akad: a CBA. A társaság – talán nem véletlenül – épp a Tesco bejelentése előttre időzítette a sajátját, miszerint szélesíti az eddigi online kínálatát. Bár piaci szakértők korábban az élelmiszer-kiskereskedelem „forradalmasítását”, „piaci robbanást” vártak attól, ha az egyik nagy lánc belép az online piacra, úgy tűnik, ez egyelőre elmarad, a többiek nem készülnek a hálóra. A webes élelmiszer-kereskedelemben jó darabig néhány szereplő marad: a Tesco és a CBA mellett a már régóta pályán lévő G-Roby, valamint a tavaly startolt Hiper.hu és a Driveinstore.hu próbálja lefedni a fővárosi piacot. Ami ugyanis e cégekben közös: mindannyian a fővárosban és vonzáskörzetében működnek. Az online kiskereskedelem sajátosságai miatt egyelőre csak az országos hálózattal rendelkező hagyományos kereskedőknek – tehát a Tescónak és a CBA-nak – van esélyük arra, hogy idővel országos kiszállítói hálózatot hozzanak létre és üzemeltessenek. Ennek főként logisztikai okai vannak, az online élelmiszer-kereskedelem ugyanis kiforrott logisztikai rendszert igényel, amit nem lehetne egyből az egész országra kiterjeszteni. A Tesco is Budapesten indul, s ha itt sikeres lesz, akkor még az idén hat megyeközpontra is kiterjeszti a szolgáltatást.

Startra készen
Startra készen

Angliában a Tesco által 1997 óta fejlesztett online élelmiszer-kereskedelmi modell a hagyományos üzletekre épít. (Mint megtudtuk, hasonló rendszerben működik itthon a CBA webshopja is.) A neten beérkező megrendelések bonyolult számítógépes rendszerbe kerülnek. Az egyéni megrendeléseket hat vásárlóként csoportosítják, és az áruházi dolgozó egy hatkosaras guruló állvánnyal megy körbe az áruházban, és szedi össze a megrendelt árut. A számítógépes rendszer egyrészt megszabja, milyen sorrendben rakja be a kosarakba a kért portékát, másrészt egy bonyolult algoritmussal azt is előírja, hogy a megcímzett dobozok milyen elrendezésben kerüljenek fel a szállítóautóra, hogy azokat a lehető legrövidebb úton kézbesíthessék.

Őri Gergely, a Tesco magyar online-részlegének vezetője állítja, hogy az online kereskedelemnek arányaiban jóval nagyobb az élőmunka-szükséglete, mint a hagyományos polcos árusításnak. A fejlettnek tekinthető brit online piacon – a Tesco tavalyi 72 milliárd fontos forgalmából 2,8 milliárdot hozott internes áruháza – a cég két másik módszert is bevezetett. Az egyik a drive-in (áruátvételi) rendszer, ahol a vásárlók mennek az áruházba, és egy külön erre fenntartott helyen csak átveszik a számukra előre összekészített csomagot. A másik megoldás a tisztán online áruház, amely voltaképpen inkább emlékeztet autógyárra, mint hipermarketre. A beérkező árut fajta és szavatosság szerint csoportosítják. Közben befut az online megrendelés is. Minden egyéni megrendelés egy vonalkóddal ellátott kosarat kap, a kosár pedig elkezdi a hosszú útját az online áruházat átszövő futószalagok rengetegében. Ezek, mint testben az erek, behálózzák az üzlet belsejét, az egyes termékrészlegeknél álló dolgozó pedig a kosár vonalkódja alapján elhelyezi benne a kívánt portékát, vagy ha nem kért a vásárló az ő szekciójából terméket, továbbengedi a kosarat. A tetemes befektetést igénylő megoldással Angliában nagyjából 60-80 kilométer sugarú körben tudják ellátni a vásárlókat.

A Tesco azt tervezi, hogy 2014 végéig Magyarországon is bevezeti a drive-in jellegű „begyűjtős” megoldást, míg pár éven belül nálunk is lesz egy tisztán internetes áruháza. Úgy tudni, hogy a rövidesen nyíló magyar webshopja átalányköltségen, ezer forint alatt szállít majd házhoz, ami iparági vélekedések szerint nem nyújt fedezetet a rendszer üzemeltetési költségeire. A Tescónak vélhetőleg azért éri meg az üzlet, mivel így a 2014 végéig fennálló plázastop ellenére is tud piacot bővíteni, miközben az online kereskedelemben is élre állhat. A vetélytársak – a CBA kivételével – egyelőre kivárnak, megnézik, hogy mire jut a Tesco. Jelenleg a hipermarketek közül az Auchan áll a legközelebb a netes üzletnyitáshoz. A cég sajtóosztályán elmondták: foglalkoznak a kérdéssel, és rövidesen ők is belevágnak az online kereskedelembe, de a részletekről még korai beszélni. Egyelőre a termékkör és választandó működési modell is kérdéses. Az ugyanakkor Dominique Ducuoxnak, az Auchan ügyvezető igazgatójának a szavaiból kiderül, hogy ők a házhoz szállítással nem foglalkoznának, a drive-in rendszerű begyűjtögetős megoldást részesítenék előnyben.

Idén is a gödör fenekén

Legfeljebb egy százalékkal nőhet az idén a háztartások fogyasztása 4-4,5 százalékos infláció mellett – mondta el Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója. Szerinte a magyar kiskereskedelem recessziójának három szakasza figyelhető meg: 2010-ben a vásárlók felhagytak az addigi felhalmozásszerű vásárlással, azaz onnantól csak annyit vásároltak, amennyire éppen szükségük volt. 2011-ben már érezhető volt, hogy az egyes termékkategóriákon belül az egyre olcsóbb árukat keresték, majd a vásárlóerő romlása 2012-re odavezetett, hogy immáron a friss áruk kivételével szinte minden termékkörben csökkent a vásárlás. Hogy a folyamat megtörik, arra kevés esély látszik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.