Nagy ívű tervek a Rábánál

Tegnap meghirdette beszállítói programját az állami hátterű Rába Nyrt. kis- és középvállalkozások számára. Idén június 30-ig az ipar szinte minden területéről várják a jelentkezőket a vállalat honlapján megtalálható űrlapon. Az ügy hátterében az a Volvo Bus Corporationnal aláírt együttműködés áll, amelynek keretében évente 200-300 városi és elővárosi buszt akar gyártani Győrben a gépipari vállalat.

A kooperáció tartalmi elemeit kedden ismertették először a társaság szakemberei.– Két éve kezdték átgondolni, kialakítani azt a modellt, mely versenyképes nyugat-magyarországi buszgyártást tenne lehetővé – mondta a keddi sajtótájékoztatón Torma János, a tavaly 42 milliárd forint árbevételt elért Rába Nyrt. járműüzletágának ügyvezető igazgatója, s Mohácsi Béla, az autóbusz-üzletág irányítója. Mindketten hangsúlyozták: szükség van az együttműködésre, mert a hazai piac számításaik szerint évente legfeljebb 400-500 buszt igényel, s ebből talán 200-300-at szerelhetne össze az egykori vagongyár.

Ennyi járműhöz viszont önálló fejlesztési kapacitást hozzárendelni nem volna gazdaságos. A buszgyártásnak csak akkor van értelme, ha a Rába és több hazai vállalkozó beszállítójává válhat a Volvónak. Az aláírt megállapodás lényegében erről tartalmaz részleteket. A Rába a Volvótól bizonyos készültségi fokban elővárosi és városi buszokat vásárol, s azokhoz mintegy 30 százaléknyi munkát már itt ad hozzá, attól függően, hogy a helyi igényeknek megfelelően mennyi speciális kívánaságot kellene kielégítenie. Az importot viszont teljes mértékben ellentételezik azzal, hogy a Volvo ugyanakkora értékben alkatrészeket, komponenseket vásárol a Rábától és egyéb magyar kis- és középvállalkozóktól.

Ezeket a termékeket a Svédországban évente legyártott körülbelül 10 ezer Volvo buszba, valamint teherautókba szerelik be. A program eredményeként a csaknem kétezer munkatársat foglalkoztató Rába körülbelül 200 szakembert vesz fel a buszgyártásra. A tőzsdei cég vezetői szerint a jövő év első negyedében már készen állnak a Volvo buszok szerelésére, az apró szépséghiba, hogy jelenleg nincs busztender Magyarországon.

A járművek a hazai piacra érkeznének
A járművek a hazai piacra érkeznének
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.